Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)
Knézy Judit: Fejezetek a Somogy megyei Nagyberek négy községének anyagi kultúrájából. (Második rész)
határozta meg. Végső következtetésként azt vonta le, hogy ez az ingfajta a kelet-európai szlávság körében általános, s azt elsősorban a velük érintkező magyarság vette át.26 (Elterjedt forma volt a nyugat-európai úri viseletben nőknél, férfiaknál egyaránt - mutatja reneszánsz festmények sora. Gáborján Alice szerint a német területen is ismertek a finom anyagú, apró redőzetű, mellévarrott paraszti ingek, ez az ingtípus reneszánsz eredetű. De Hanika a keleti szláv paraszti előfordulását nagyon ősinek és a reneszánsz formától függetlennek tartja.27 A Nagyberekben élő horvát eredetű népcsoport női ingeit Kerékgyártó Adrienne szabás szempontjából a mellévarrott ingeknek három variánsában határozta meg:28 a) Az ingen csak a nyak körül szedték ráncba az anyagot, a derékrész elejét, hátát és az ujjak nyakhoz kerülő szélét. Derékrésze rövid, bővített, elején végig nyitott, ujjai legfeljebb egy vászonszél bőségűek. S ebben a bőségben érnek könyök fölöttig. (2. ábra) b) Az előbbitől abban tér el, hogy az ujjai valamivel szűkebbre szabottak és még szűkítettek is, simán ráfeszülnek a karra. (3. ábra) c) A derékrész és az ujjak az előbbieknél hosszabbak, az anyag mind a nyaknál, mind az anyag mind a nyaknál, mind az ujjak végén többsorosan ráncba szedett. Több részből állították össze az ujját, hogy másfél szélnél is bővebbek legyenek és kézelőbe fogottak. (2-3. ábra) Mindhárom ingvariánsnak a végvászonból való kiszabásáról arányos vázlatot készített Újváriné Kerékgyártó Adrienne. Előrebocsátotta azt, hogy más méretű a kész, esetleg már évekig viselt, sokszor mosott ing, mint mikor azt az új vászonból kiszabják. Az összevarrás is felvesz az anyagból, hiszen a szélek el- és összedolgozása hajtásokkal történik. A régi falusiak mértékegysége - a paraszti szövőszéken szőhetett kb. 50 cm-re tehető vászon eredeti szélessége - az „egy szél”. Az a) ingvariánst, vagyis a szűkítetten ujjú inget a Néprajzi Múzeumban lévő 72 742 és 72 737 lt. számú ingekben leltük fel. Ezek Mihalik Gyula gyűjteményével kerültek a múzeumba, de nem tudni, kié volt eredetileg. Malonyay Dezső könyvében előfordul több ezzel azonos szabású, de már megjelölve, hogy Tótszentpálról, Táskáról, vagy Buzsákról való-e.29 A b) ingvariáns, tehát a szűkített ujjú, a Rippl-Rónai Múzeum 445 lt. számú darabja. Ezt Gönczi Ferenc Tótszentpálról gyűjtötte Posza Andrásnétól, s ehhez Táskáról is egy ingujjtöredéket, a 462 lt. számút. De a Néprajzi Múzeumban is akad rá példa (72 744). Mindhárom fehérhímzéses ujjú. Ilyen típusú inget hiába keresnénk Malonyay kötetében, amelyben lehetőleg a minél színesebb darabok közzétételére került sor. Hoss József feljegyzését elfogadhatjuk írásos adatként,30 mely szerint Somogyszentpálon „egyik-másik ing eleje rövid volt, úgy, hogy mozgáskor a has kilátszott. Az inget régen nem díszítették. Amikor a vászon használata helyett a pamutra tértek át, az ing ujját szűkre vették és szélét díszítették”. (4. ábra) Azonban megjegyzendő, hogy valamennyi fennmaradt hímzett ingünk, vagy töredékünk nem pamutból, hanem lenvászonból való. Tótszentpálra, Buzsákra magunkkal vittünk többek között egy szűkített ujjú, fehér hímzéses inget (1973). Idősebb asszonyok31 felismerték, mondván: nagyanyáik, idősebb nőrokonaik még viseltek ilyen szűk, feszes ujjú vászonholmit, de már édesanyjuk nem. Ez a típus nem háziruha, munkaruha, hanem köznapi kimenőing volt, amelyet szőlőbe, szénagyűjtésre, útra vettek fel. Kinn a mezőn ócskábbra cserélték át. Idővel valószínűleg már nem illett olyan rövid inget viselni, mely éppen 215
