Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)

Nagy Domokos Imre: Fejezetek az iharosi-iharosberényi uradalmak vadászattörténetéből

Az uradalom többi része akkor még egységesen id. Józsefé volt, bár néhány jel arra mutat, hogy fiával, id. Istvánnal közösen gazdálkodtak. A család ezen ága 1895-ben kapta meg a bárói címet.6 Id. József 1900-ban meghalt, id. István 1905-ben. Ezután fiai, ifj. József és Pál megosztották egymás között a birtokot. A vadásznapló tanúsága szerint ez 1907-ben fejeződött be.

A következőkben részletesebben is bemutatom id. Józsefet és leszármazottak.

Id. br. Inkey József (18 -1900)

Minden jel arra mutat, hogy a korszerű erdőgazdálkodást ő vezette be az uradalomba. Már a korai tudósítások is erdészetileg mívelt erdőkről szólnak. Ő alkalmazta élete végén főerdésznek Metzli Camillt, a kiváló szakembert, akinek erdészeti ügyekben döntő szava lett.

Id. József egyéniségét jól jellemzi a következő két idézet: „A főhadiszállás, palini Inkey József úr iharosberényi kastélya, lehető legnagyobb kényelemmel látta el a vadászvendégeket, s a szívélyességéről ismert házi úr előzékeny gondoskodásán kívül e vadászatokat az tette rendkívül élvezetessé, ...hogy mindig valódi sport kínálkozott.”7

„... Féltíz és tíz óra közt megkezdetnek a hajtások, s délután egy óráig tartanak. A vadászok úgy, mint a hajtok szívesen látnak ekkor a falatozáshoz, s a szálas gyönyörű bikk- vagy tölgyerdőben ugyan csak jól esik a bográcsban párolgó gulyáshús, az incsiklandó pörkölt és paprikás, s reá a szomjat oltó jó magyar bor.”8

Az első idézet csak egy átlagos, jókedélyű, vendégszerető vadászurat mutat be, a második ennél sokkal többet. Ugyanis a hazai társasvadászatoknak a felszabadulásig visszatérő szociális problémája volt, hogy adjanak-e enni a hajtóknak a béren felül, s ha igen, mit? Az Inkeyek ezzel a megoldásukkal meglehetősen követetlenül maradtak.

Id. hr. Inkey István (1842—1905)

Az Országos Magyar Vadászati Védegyletbe 1883-ban lépett be, az OMW alapító elnökének, gr. Nádasdy Ferencnek a gyűjtéseként.10 A Vadászlap nekrológja így méltatta:

„Főrendiházi tag, az Urlovasok Szövetkezetének választmányi tagja, a Stefánia Yachtegylet ale’nöke, a Balatoni Gőzhajózási társaság igazgatósági tagja, az OMW egyik legrégibb tagja, és a vadászati ügyek egyik leglelkesebb híve volt. Egész életén áthúzódik a végtelen szeretet szűkebb hazája: szülőföldje iránt, s lankadatlan szenvedélye a vadászat után. Ideáljai voltak: a fajmagyar szarvas és a tavaszi esték imbolygó szárnyasa, a szalonka.”11

Ezután még néhány szó a beosztottjairól és cselédeiről való „atyai gondoskodásáról”. Ez valószínűleg nem volt teljesen frázis, figyelembe véve mindazt, amit apjáról és fiáról tudunk. Barthos Tibor ny. erdőmérnök, az uradalom utolsó főerdésze azonban idősebb ismerősei, és elsősorban az uradalomban szintén szolgált édesapja beszámolóira hivatkozva hangsúlyozta nekem, hogy id. István mindig ragaszkodott minden rangú és rendű alkalmazottjával szemben a hangsúlyozott távolságtartáshoz. Bár nem volt igazságtalan vagy rosszindulatú, nem hiányzott viselkedéséből a lenézés sem.

196