Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)
Ódor Imre: A Somogy megyei lovasezred baranyai százada az 1809. évi nemesi felkelésben
Baranya megye december végén kapta meg a kerületi parancsnok, továbbá az ezred parancsnokának levelét, melyben mindketten a felkelők „elbocsáttatásáról" tudósítanak.73 A nádor utasítása is rövidesen megérkezett, melyhez mellékelte a megyék tennivalóit a sereg revíziójával és elbocsátásával kapcsolatban.74 Az eloszlatás napjául Baranya megye - Mecséry altábornaggyal egyetértésben - január 9-ét jelölte ki. A kerületi parancsnok közölte a hazatérő lovasság dislocatióját is (eszerint január 6-án érkezik Szakcsra, 7-én Dombóvárra és 9-én Pécsre), valamint azt, hogy ő maga is megérkezik e nevezetes alkalomra. 4 Az új esztendő elején érkezett meg Pászthory ezredes levele, melyben dicsérte a megyebeli felkelők jó magaviseletét, a hadikészültségben tett előrelépését, a szentkirályi nemeseket külön is kiemelve.76 Utolsó napiparancsában (1810. január 1.) - többek között - e szavakkal búcsúzott katonáitól: ,Azt a hirt s dicsőséget, melyet magatoknak s nékem szereztetek életemnek legnagyobb gyönyörűségei közé számlálom... Térjetek már vissza Rokonaitok karjai közé! Becsülettel által adhattyátok zászlóitokat; nem motskitya azt semmi gyalázat, szeretettel és tisztelettel fogadnak titeket bátran dicsekedhettek mindenkor azzal, hogy haza védelmezői voltatok...". Baranya vármegye 1810. január 8-i közgyűlésén elhatározta, hogy „a jeles napot, melyen vitéz fiaink, testvéreink és barátaink a csatapiaczról királyunknak és hazánknak jeles megelégedésével dicsőségesen kebelünkbe visszatérnek, nagy ünnepélylyel fogadjuk”. A felkelők ünnepélyes fogadására és oszlatására január 9-én Pécsett került sor; az alispán beszédét követően a hazatérőket a „városi ebédlő házakban” közadakozásból összegyűjtött pénzen vendégelték meg, mintegy megülve torát a hét és fél hónapig tartó meddő pénz- és emberáldozatnak. Az eloszlatási kimutatások még hetekig, az inszurrekció kusza pénzügyei pedig még hosszú évekig foglalkoztatták a megyei adminisztrációt. A francia háborúk során hadba hívott nemesi felkelések egyértelműen bebizonyították, hogy a nemesség önmagában alkalmatlan a honvédelemre és döntő többsége már anyagi lehetőségénél fogva sem tud eleget tenni kötelezettségének. A nemesség utolsó hadra kelése során, főként győri szereplése kapcsán — bár ott még a reguláris alakulatok sem állták meg helyüket - nyilvánvalóvá vált, hogy a nemesi felkelés elavult intézménye a modern hadviselés korában nem alkalmazható sikerrel. A 18. századtól napirenden lévő korszerűsítése végképp megfeneklett; a reformtervek a nemzeti hadsereg megvalósulásától tartó Udvarnál, az állandósító törekvések a rendeknél egyaránt elutasításra találtak. A nemesi felkelés gyökeres reformja a reformkorban is eleve kudarcra volt ítélve. 6 A magyar rendi társadalom anakronizmusainak egyik legjellegzetesebbikét a vele szorosan összefonódott adómentességgel együtt az 1848-as polgári forradalom söpri el, immár visszavonhatatlanul. 128
