Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 22. (Kaposvár, 1991)

Knézy Judit: Fejezetek a Somogy megyei Nagyberek négy községének anyagi kultúrájából

félig kontyolt „üstökös", hátul teljesen kontyolt „farazatos" tetejű, nádfedésű házak voltak többségben. Az utca felőli homlokzat gyakran deszkaborításos és kissé díszített volt (2. ábra). Előfordultak még faragott faoszlopok is, de egyre inkább a vaskosabb, meszelt téglaoszlopokat kedvelték, néhány helyen csak az épület legelején akadt egy (2. ábra). Másoknál 4—5 kerek vagy szögletes oszlop is szegélyezte a ház hosszanti oldalán lévő „pitart", vagy vaskos szegletes vagy íves kiképzésű mellvédek (4. ábra) voltak láthatók. Megőrzött régiségnek számított már ekkor a sövényfal, favázas épület, az ácsolt díszű faoszlop, a hosszúágas szelemenes tető, az elől is kontyolt, tehát teljesen sátortetős fedél.

38 Újabb típust, a módosabbak lakóépületét jelentették a századfordulón a szabad- és mászókéményes konyhák. Az ilyen lakóházaknál már többnyire két szobára is tellett. A kéményt boltozatosra, vagy dongaboltosra építették. Sok esetben a sárgerenda fölé még egy gerendával emelték meg a tetőt, hogy magasabb legyen a belső tér, az ablakokat is nagyobbították. Általános volt az a rendszer, hogy minden helyiség ajtaja a pitvarra nyílott. Szabadkéményes házaknál ritkábban előfordult, hogy a konyhából lehetett a szobába és kamrába jutni, s csak egyetlen bejárat volt. Sőt a szabadkéményes házak egy részénél csak a konyha előtt volt nyitott tornác („gang", azaz lopott tornác). A régebbi házakon az ablakok általában 60 cm magasak, 50 cm szélesek. A konyhán nincs ablak, az első szobán egy az utcai és egy az udvari oldalon (2. ábra), a kamrára, illetőleg a hátsó szobára sokszor csak tenyérnyi jutott. A vertfalú házaknál az ajtók, de olykor az ablakok felett is íves kiképzésű a nyílás, az ablak egyrétegű, vasrácsos, fatáblás, ritkábban „salus" (zsalugáter) (2. ábra). A szobaajtók között akadt keményfából való egyszerű, festetlen, akadt díszesebb ún. borításos (keményfa alap, deszka és szegdíszes). A festett puhafaajtók is divatba jöttek már. A füstös és szabadkéményes konyhákon általában alsó és felső részből álló ajtó volt, tüzeléskor a felső részt nyitva tartották. Az ollóágasos tetőszerkezetű épületek e területen maradtak fenn legtovább, a szalufás tetők a századfordulón kezdtek jobban elterjedni. A vertfalnál kedvelték a lecsüngő tetőt, mely a falat védte a lefolyó esővíztől. 3- A lakóház berendezése, élet a nádfedeles házban A lakberendezésre vonatkozó adatokból az derült ki, hogy Buzsákon valamivel előbb ment végbe a hagyományos paraszti elrendezési elvek megszűnése, újabb darabok, s velük újabb rendszer térhódítása. A legrégiesebb adatokra Tótszentpálon és Varjaskéren emlékeztek. A szobák ablakára a XIX. század végén a „bécsisnek" nevezett piros kartonfüggönyt tették, melyet felül nádszálra vagy pálcára fűztek és szögre akasztottak. A függönyt alul összekötötték és szintén szöghöz rögzítették.

39 A bejárat melletti falrészen kendőtartó függött, rajta hétköznap egyszerűbb, ünnepen díszesebb háziszőttes törülköző kendő. Az ajtó felett feszületnek kellett függenie. A bejárati fal mellett, illetve az udvar és utca felőli belső sarokban állt az asztal. Igényesebbeknél keményfából, átalvetővel, mély fiókkal készült az asztal, szegényebbeknél megtette kecskelábon nyugvó deszkalap is. A legrégibb - amire emlékeznek Szentpálon -, hogy az asztal két falfelőli oldalán támla nélküli, feketére festett sima pad húzódott