Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 22. (Kaposvár, 1991)
Knézy Judit: Fejezetek a Somogy megyei Nagyberek négy községének anyagi kultúrájából
Tótszentpál, Varjaskér és Táska mint elsőrendűen halászfalvak tűntek fél a XVTII. században. A Szentpálon lakókról az 1714. évi úrbéri összeírás megállapítja, hogy a földesúrnak egy darab sertést kellene adniok, de a szegénységre való tekintettel elengedik. 24 Viszont Somogy vármegye 1776. évi közgyűlése ugyanerről a községről azt állapítja meg, hogy emberemlékezetet meghaladó idők óta egészen a szóban forgó napig mindig élvezték a tó előnyeit és mindig megvoltak a halászat és nádlás használatában egészen a tótszentpáli határ bizonyos megjelöléséig. 25 1767ben 100 Ft, 1828-ban 16 Ft bérösszeget fizettek. Varjaskéren a Hunyadyak szintén bérbe adták a halászati területet, s így 1767-ben 12 Ft haszonbért fizettek. 26 Táskáról is azt írja Vályi, hogy legfőbb jövedelme a halászat, 2 ' s ennek érdekében évről-évre szerződést kötnek az uradalommal a halászható vizek bérletéért. A jelentéktelen és saját ellátásukra alig elég szántóföldi termelés mellett érthető, hogy a nádvágás „második aratásnak" számított, s egyben fontos jövedelmi forrásnak, mert adtak is el belőle és el is szegődtek házfedési munkákra is. A berki legelők sem voltak elégségesek, mind a táskaiak, mind a tótszentpáliak is arra kényszerültek, hogy a marcali uradalomtól legelőket béreljenek pl. a marcali határban. 28 A berki legelőkön túl a lápos, mocsaras terület még vadmadarakkal, tojásaikkal, gyűjtögethető növényekkel is ellátta e falvak népét. A Berek lecsapolása megváltoztatta a négy község életmódját is, részben megszűnt elzártságuk is. Az első világháború körüli időben életformaváltás történt, nőtt a szántóföldi terület, másodlagos lett az állattartás, 29 a halászatból élők száma hirtelen megcsappant, legfeljebb a Táska környéki vizekre járhattak el. De a vizenyősebb területeken növő nád még mindig jövedelemhez juttatta a falvak lakóit. A környező községekhez képest - a vasúttól, jó utaktól távol - a négy helység népe mégis lassabban kapcsolódott be a fejlődés menetébe, elzártságuk még ezután is szembetűnőbb volt. A mai öregek úgy tartják, hogy a négy falu lakóinak beszéde, viselete, szokásai hasonlók, mert „tótok". Házassági kapcsolataik is részben a szomszédos „tót" községekkel alakultak, helyenként természetesen más katolikus falvak is számításba jöttek, pl. Nikla, Lengyeltóti is. A pásztort is saját közösségükből választották meg. 30 Hasonlóságok vannak még a fonás-szövésben, hímzésben, egyes vászon ruhadarabok szabásában, a fejviseletben, táplálkozásban, szokásokban stb. is. Az elmagyarosodás a XX. század elején indult meg nagyobb mértékben valamennyi helységben. //. A lakóház és berendezése a XIX. század végén 1. A telek A Nagyberekben 120 m-es átlagszint a legjellemzőbb a települések elhelyezkedésére. Ilyen magasan voltak a legelők, szántóföldek is. Buzsákot kivéve a többi három kétsoros útifalu volt, a házsorok között széles, egyenes utcával (1. ábra). Tótszentpál és Varjaskér idők folyamán összeépült, illetve összeért. Tótszentpálon az iskola, paplak, templom az út kiszélesedésében keletkezett téren van a kocsmával együtt. Buzsákon szintén van hasonló községközpont a templommal, plébániával, Szent Vendel szobrával és az artézi kúttal. A beltelkek a községek utcájára merőlegesen helyezkednek el. Ritkán osztották el a belsőségeket, inkább több lakóépületet, istállót, ólakat, pajtát stb. helyeztek el egy telken, vagy a meglévőket
