Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 22. (Kaposvár, 1991)

Knézy Judit: Fejezetek a Somogy megyei Nagyberek négy községének anyagi kultúrájából

A földművelésre alkalmasabb területtel rendelkező helységekben (pl. Szőllőskislak, Szőllősgyörök) a XVIII. század második felében már nem a szegényes állattartás dominált, határukat három nyomásban művelték.

1 A terület északnyugati peremén fekvő Kéthely nagymúltú szőlőtermelésével és gyümölcsöseivel (elsősorban uradalmaival), iparosaival a vidék, s hamarosan a Hunyady-birtok központja lett.

5 A terület több községének a fonyódi hegy oldalában, de a marcali, baglasi és a gombai „hegyen" is voltak szőlői. A lecsapolások előtt a legtöbb község nem tudott eleget termelni kenyérmagvakból, inkább a tavaszi gabonaféléket részesítették előnyben és a másodvetésű kásaféléket (hajdina, köles), később a kukoricát.

6 Földművelésre legkevésbé alkalmas, de jó halászóhelyekkel és kitermelendő nádasokkal, elfogadható legelőkkel tarkított területen települt az a négy község, melyeknek XVII. század végi telepítési körülményei, sorsuknak további hasonlóságai, nyelvi azonosságuk, egymással kialakult kapcsolataik önálló táji csoporttá alakulásukat segítette elő. A köztudatban úgy szerepelnek, hogy e községekben készítették a buzsákinak nevezett hímzést. Buzsák, Táska, Tótszentpál és Varjaskér (a két utóbbi 1929 óta Somogyszentpál néven egyesítve) néprajzáról, díszítőművészetéről többet tudunk, mint a Nagyberek többi községéről. A népművészet első felkarolása idején, a népi iparművészeti termékek első piacra vitele idején, 1902-1905 között bekapcsolódtak Buzsák hímzőasszonyai ebbe az áramlatba, s csak később a többi három falué, s ezzel a figyelem központjába is kerültek.

7 A századfordulón Sági János és Mihalik Gyula gyűjtései (Mihalik Gyula népművészeti gyűjteménye a Néprajzi Múzeumban található) a szőttesek és hímzések kutatására törekedtek, nem választva szét a valamikori saját használatra készített darabok és a megrendelésre gyártott termékek csoportját. A későbbi hímzéskutatók sokáig ugyanebbe a hibába estek.

8 Az 1920-30-as években Gönyey Sándor és Szendrey Ákos jártak a területen és több témakör (lakáskultúra, viselet, hiedelmek, szokások) feltárására törekedtek.

9 Különösen érdekesek Gönyey Sándor ez időből származó fényképei. Gönczi Ferenc a somogyi gyermekek életének kutatásakor Tótszentpálon is megfordult, gyűjtött hímzéseket, viseletdarabokat s más tárgyakat Buzsákon és Táskán is.

10 A négy község életmódjával, településével, építkezésével foglalkozott többek között Takáts Gyula 1934-ben készült Nagyberekről írt - fentebb idézett - földrajzi értekezése is. A kutatások sokoldalú elmélyítéséhez hozzájárult 1950 után Hoss József prelátus somogyszentpáli tevékenysége. Éveken keresztül jegyezgette és összesítette Tótszentpálra és Varjaskérre vonatkozó gyűjtéseit. 1964ben egész monográfiára való kéziratot adott át a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum igazgatójának és 1969-ig, haláláig, még kiegészítette néhány fejezettel." Az én érdeklődésemet is az ő ügybuzgalma keltette fel Tótszentpál és Varjaskér néprajza iránt és egy akkoriban látható tájház. A község akkori iskolaigazgatója, Kovacsevics Márton és felesége 1965-ben egy varjaskéri nádfedeles házat berendeztek a tanulók segítségével úgy, ahogy a századfordulón élőké volt. Ezt mint kezdő néprajzos láttam, s máig sajnálom, hogy akkor ezt a törekvést nem kísérte a megye vezetői részéről megértés... A tájház anyagát széthordták, a lakóépületet lebontották. Egy 1970-ben készült hímzéskiállítás előmunkálatai során jöttem rá, hogy mennyi tévedés történt a buzsáki hímzéssel kapcsolatos leírásokban. Kerékgyártó Adrienne segítségével megkíséreltük tisztázni, milyen volt a paraszti varráskincs, és részben azt, miként lett népi iparművészeti hímzéssé.

12 Újabb adatokra derült fény a hímzések, szövések és a lakáskultúra XIX. század végi szintjére a buzsáki tájház berendezésekor 1977-78-ban. Ezeknek az eredményeknek az összegzése e dolgozatom.