Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 22. (Kaposvár, 1991)
Függelék - 1. Somogyi Levéltári Nap '90 (1990. nov. 30.) Összeállította: G. Jáger Márta
háborúkat ugyanis a Habsburg Birodalomból indították, a szervezést, ujoncozást évente május végéig fejezték be, és évről évre hatalmas, új csapategységek jöttek le a Dunán. Már 1684-ben több dokumentum jelzi, hogy ez mindig milyen óriási időeltolódással, időveszteséggel járt. Lotharingiai Károly hadászati értékelése szerint a standard csapatokat Dél-Dunántúl térségében kellene téli szállásra elhelyezni, s innen lehetne őket az érkező újoncokkal együtt Belgrád irányába indítani. Ehhez kellett volna Kanizsa, Szigetvár és főleg Eszék. Eszéket hadibázissá akarták kiépíteni, itt ugyanis 3 hadtestet is el tudtak helyezni, ami igen nagy erőt képviselt. A gyakorlatban azonban nem volt ilyen egyszerű a dolog. A terv ugyanis már Buda ostroma előtt felvetődött, de a megvalósítás lehetőségét elszalasztották. A török olyan meglepetésszerű gyorsasággal v< >nta ki csapatait a Dunántúlról, hogy a keresztény haderők nem tudták őket Eszék előtt beérni és harcra kényszeríteni. Baranya és a Dráva mente tehát fontos stratégiai térséggé vált, a főcsapás egyik lehetséges irányát jelentette Eszéken át Belgrádig, s onnan a Balkánig. Belgrád jelentőségével a haditanács tisztában volt. A város elfoglalása után 1688-ban egy 120 oldalas nyomtatványt jelentettek meg, amelyben részletesen leírták, hogy a Belgrád feletti uralom megszerzése a kulcsa a török teljes kiűzésének, és ebben igen fontos elővédterületnek számít a Dunántúl, s ezen belül Eszék. A jelentés arról szólt, hogy a hadseregnek igen hosszú a hadtápvonala a Dunán Augusburgtól, Bécstől, Belgrádig, viszont a stájer területekről a Dráván való szállítás lehetősége kedvezőbb és gyorsabb. Azért is fontos Szigetvár mielőbbi visszaszerzése, mert a török várőrség ezt az útvonalat rendszeresen támadja. A haditervet tehát arra a logikára építették, hogy a török elleni támadásokat nem a Habsburg Birodalomból kell indítani, hanem a Délkelet-Dunántúlról, ezért azt meg kell erősíteni, támaszponttá kell kiépíteni. Eszékért többször hadba indultak, a legjelentékenyebb hadjárat 1687-ben zajlott le, de kudarccal végződött. A török hadseregben ugyanis jelentős számban működtek francia katonai szakértők, akik egy teljesen korszerű, bevehetetlen erődrendszert építettek ki Eszéknél. A hatalmas, hatvanezres hadsereget Lotharingiai Károly és Miksa Emánuel vezetésével mégis sikerült kivonni a török tűzkörből, ez a tény az európai háborúk egyik hadművészeti csodájának számít. Az előadó több történész véleményével szemben azt állítja, hogy 1687 júliusában a keresztény sereg hatalmas visszavonulási akciója nem menekülés volt, hanem tudatos lépése az osztrák hadiiskolának. Eszék ugyanis északról és délről egyaránt verhetetlen volt, a közel 100 ezres török hadsereget tehát ki kellett csalogatni a városból, hiszen a császári csapatok a nyílt csatában olyan tüzérségi és harcászati fölényben voltak, hogy biztosak lehettek a győzelemben. A török a cselt nem vette észre. Augusztus 8-án óvatosan követte a keresztény haderőt, amely 1687. augusztus 12-én Valkó, Siklós, Baranyavár, Mohács, Villány és a Harsányi-hegy hatalmas karéjában tönkreverte a török sereget. Szita László nem ért egyet a tankönyvek, egyetemi jegyzetek, összefoglaló történeti munkák adataival és szemléletével. Amit azok írnak, véleménye szerint, nem más, mint történeti hamisítás. Nem Buda visszafoglalásával, hanem a Harsányi-hegy melletti ütközettel szabadult fel Magyarország, in sikerült először szétverni a reguláris török sereget. Ezt követően a császári haderők győzelmek sorát aratták, de Délkelet-Dunántúl mégsem szabadult fel teljesen. A haditanács ugyanazt a hibát elkövette, amit 1686-ban - a harsányi győzelmet nem aknázták ki. A török visszafoglalási háborúk történetének kutatásában a legnagyobb eredményt a háromkötetes levéltári inventárium elkészítése jelentette, amely a nyugati levéltárakban hozzáférhető forrásokat sorolja fél, e korszak döntő forrásanyaga ugyanis a nyugati levéltárakban található. A visszafoglaló háborúk valódi történetének megismertetéséhez a térségben tanító tanárok munkájára is igen nagy szükség van. Vállalniuk kellene, hogy a dokumentumok alapján az ismereteket a fiatalabb nemzedékekhez is eljuttatják. Dr. Kálmán András, a Somogy Megyei Pedagógiai Intézet főmunkatársa a kutató tanárok fórumának eredményeiről számolt be.
