Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 22. (Kaposvár, 1991)

Somssich Pongrác (összeállítása): Részletek gróf Somssich László (1874-1956) emlékirataiból

Hivatalos tisztségeiért, melyek pedig egész idejét lekötötték, nem fogadott el fizetést, de nem használta a szolgálati autót sem, mondván, hogy van saját vagyona, amely biztosítja létfenntartását és anyagi függetlenségét, így nem lenne igazságos hazája érdekében kifejtett munkáért pénzt elfogadni, amire a nemzetnek sokkal nagyobb szüksége van. Múzeum utcai lakásáról rendszerint villamoson járt hivatalába. A hét végén pedig vonaton jött le Kaposvárra, rendszerint éjjel, mert az út akkor jó 4-5 órát is igénybe vett. Kivétel ez alól csak a Nemzeti Bank alelnöki ideje volt, itt néha elfogadta a hivatali autót, főleg a háború alatt, amikor közlekedési problémák voltak. Kétszer kínálták fel neki a földművelésügyi miniszteri tárcát. Kérdésemre, hogy miért nem fogadta el, így válaszolt: ,A politika olyan dolog, hogy nehéz a kezeket be nem piszkítani. Természetesen a mezőgazdasági és közgazdasági közéleti tevékenységben is elkerülhetetlenül belekerül az ember a politikába, de megtarthatja függetlenségét. A képviselő, a miniszter néha kénytelen magát bepiszkolni. Meglévén anyagi függetlenségem, egyedül saját lelkiismeretemnek, Hazámnak és Istennek tartozom felelősséggel." (S. P.) 1927 májusában feleségem is elkísért Genfbe, ahol a Nemzetközi Gazdasági Konferencián a magyar kormány által kiküldött bizottság tagjaként vettem részt. A küldöttség tagjai voltak még Popovich Sándor, Hadik János, Végh Károly, tőzsdeelnök és Kornfeld Móric. Érdekes és tanulságos összejövetel volt, bár az elért eredmény jelentéktelennek mutatkozott. Engem a mezőgazdasági bizottság alelnökévé választottak, elnökévé Sverljuga jugoszláv földművelésügyi minisztert. A bizottság évi genfi ülésszakain rendszeresen részt vettem. 1928-ban a Nemzetközi Mezőgazdasági Bizottság Bécsben tartott ülésén egy előadást is elvállaltam. 1929 októberében volt Rómában a Mezőgazdasági Intézet jubileuma, amelyen az OMGE képviseletében vettem részt Székács alelnök és Mutschenbacher igazgató társaságában. A nagygyűlésen Viktor Emmanuel király és Mussolini miniszterelnök is jelen voltak. Olaszországban feltűnő volt a változás a háború előtti időkhöz viszonyítva. Történelmi tény, amit különösen az utolsó században tapasztalhattunk: diktatórikus államforma után a nép több szabadságra (hogy ne használjuk a ma inkább elcsépelt és különbözőképpen értelmezett szót „demokráciára") vágyik, de ha ez idővel nagy széthúzást, rendetlenséget és gazdasági krízist eredményez, megérik a talaj egy erőskezű vezetőnek, akitől a nép rendet, munkát és becsületet remél. Ez a pszichózis kétségtelen szerepet játszott Mussolini hatalomra jutásában a szimpatikus, néha igen tehetséges, de sokszor indolens, bohém és a dolce farniente-t szerető olaszoknál. Ebben az időben tényleg sikerült a kormánynak relatív gazdasági rendet teremtenie és az olaszokat munkára lelkesítenie. Kétségtelen érdeme Mussolininek, de legalább annyira XI. Pius pápának, hogy létrehozták az állam és az egyház közötti kiegyezést, azáltal, hogy a Pápa elismerte Rómát, mint Olaszország fővárosát, az állam pedig a Vatikán szuverenitását. Ebben az időben a rezsim negatív oldalai, területi ambíciói külföldi szemlélő számára még nemigen voltak észrevehetők. ,Atyám az 1920 és 1930 közötti időben gyakran volt hosszabb-rövidebb időre kiküldve a magyar kormány által a Népszövetség különböző üléseire. Egy ilyen utazást egy vonaton utazott az osztrák kiküldöttel, aki Dollfuss földművelésügyi miniszter és későbbi kancellár volt, aki okos, művelt, de feltűnően kis termetű férfi volt. Ezzel kapcsolatban sok vicc járt róla. Útközben atyám, kivel igen jó barátságban volt, elmesélte neki a legújabb vicceket, melyeken Dollfuss igaz szívből nevetett.