Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 21. (Kaposvár, 1990)
Bognár Tibor: Törvényesség és törvénytelenség a hazai németek elleni eljárásban a háború előtti és utáni jogalkotás tükrében
rendeletek figyelmen kívül a hazai németség érdekeit, hogy mellőzésének lehetőségéről az általános érvényű jogszabályok bármilyen irányelvet tartalmaztak volna. Hallgatólagosan elfogadott joggyakorlat alakult ki, melynek keretei között szinte természetessé vált, hogy a németségre nézve pozitívan értékelhető, annak érdekeit védő rendelkezésektől egyszerűen el lehetett tekinteni. Egyre világosabban kirajzolódik előttünk a közvéleményt hosszú időn keresztül alapvetően befolyásoló felfogásnak a tarthatatlansága, miszerint a magyar időszámítás 1945-től kezdődik, s látszanak annak a szakadéknak az okozati tényezői is, melyek a jogalkotást azokban az években erre az útra terelték. Hiába hozott aztán már 1949 után a kormányzat a jogkorlátozást formailag eltörlő rendelkezéseket, még az Alkotmányba foglalt nemzetiségi jogegyenlőség deklarálása is írott malaszt maradt, hiszen a rehabilitáció sem anyagi, sem erkölcsi vonatkozásban a mai napig sem történt meg. Enélkül pedig a nemzetiségi kérdés valódi megoldása — legalábbis a németség tekintetében — nehezen képzelhető el. Dolgozatom e kérdéskör néhány meghatározó — elsősorban a jogi vonatkozásokat érintő — elemének a felvillantásával kíván adatokat szolgáltatni e rendezetlen, nemzetközi vonatkozásait illetően is számottevő jelentőségű problémához. Első helyre kívánkozik annak a klasszikus jogelvnek szemügyre vétele, melynek alkalmazása, vagy elvetése körül éles viták voltak a törvényhozásban és a hozzá kapcsolódó előkészítő munkák során. Nevezetesen az, hogy megengedhető-e a jogalkotásban, hogy utólagosan hozott jogszabályokkal büntessenek olyan cselekedeteket, melyek elkövetésük idején nem számítottak jogellenesnek, és így természetszerűleg akkor nem is voltak büntethetők. Ezt a jogelvet, mely a„ nullum crimen sine lege, nulla poena sine lege" néven ismeretes, már az eljárás idején hatályban lévő 1878. évi 5. tc-ben foglalt büntetőtörvénykönyv is megfogalmazta. Megállapítása szerint a bűncselekményt az elkövetés idején hatályban lévő törvény szerint kell elbírálni. így annál is inkább törvénytelen volt az eljárás, mivel az esetek nagy többségében nem is bűncselekményeket, hanem jórészt pusztán a nemzetiségi léttel összefüggő körülményeket tekintették bűncselekménynek, melyekből a büncselekményfogalom alapvető kritériumai teljességgel hiányoztak. Első pillantásra is szembetűnőek azok a kiáltó ellentmondások, melyek az egyes jogszabályok között föllelhetők. Időben elsőként az 1945. február 5-én kiadott népbírósági rendelet foglalkozott a hazai németségnek az SS-be bevonuló rétegével háborús bűnösnek nyilvánítva ezeket a személyeket, és a Volksbund-tagokat ennek a rendeletnek a novemberben napvilágot látott módosítása pedig népellenes bűnösként marasztalta el. 2 Egyéb szankciókat a népbírósági rendeletek idevonatkozóan nem tartalmaztak, és mivel lényegileg annak a lehetőségét is kizárták, hogy a kényszer hatása alatt létrejött tagsági viszony büntetés alá essen, ha az eljárás pusztán ezek alapján ment volna végbe, viszonylag szűk körre korlátozódott volna. Másként fogalmazott az 1945. március 18-án hatályba lépett földreformrendelet, mely a hazaárulók, Volksbund-tagok, háborús és népellenes bűnösök földbirtokainak elkobzását rendelte el, és meghatározta azoknak a körét is, akik ebbe a minősítésbe belefoglalhatok. Ide sorolta a rendelet az önkéntes SS-eket és a magyarosított családi nevüket visszanémetesítőket, de a „német fasizmus politikai, gazdasági és katonai érdekeit a magyar nép rovására" támogatókat, és a „német
