Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 21. (Kaposvár, 1990)

Géger László: Kísérletek a szövetkezetek megmentésére Somogyban 1953 második felében

zárszámadást. Négy nem volt hajlandó készíteni arra való hivatkozással, hogy fel akarnak oszlani. A kihirdetés 220 tsz-nél történt meg.

108 A megyei mezőgazdasági osztály később értékelte az eredményeket, és a jól dolgozó tsz-ekről egy brossurát adott ki, amelyet terjesztettek a megyében. A zárszámadás elvégzése sok gondot okozott a tsz-ek vezetőségének. Legtöbb probléma a könyveléssel volt, miután ez a munka magas képzettséget igényelt. A járási tanácsok tartottak ugyan a tsz-ek részére könyvelői tanfolyamokat, ezek azonban nem voltak kielégítőek. A siófoki vb maga állapította meg: „A tsz-ek zárszámadásához nem adtuk meg a kellő segítséget."

109 A csurgói járás 23 tsz-éből 10 feloszlott, a megmaradt 13 tsz december első napjaiban készített zárszámadást. A mezőgazdasági osztály utasítást kapott, hogy a zárszámadások eredményeit gyűjtse össze, majd közölje a községi tanácsokkal, ahol hirdessék ki.

110 A legjobb eredménynyel a csurgói Új Élet Tsz zárt, ahol a termények mellett munkaegységenként 20 Ft-ot kaptak a tagok. A leggyengébben zárt a porrogszentkirályi Jobb Élet, ahol kukoricából semmit nem kaptak, pénzből fejenként 4,60 Ft jutott. A marcali járásban IS tsz működött, zárszámadás után pénzben és terményben (búza, rozs, takarmány, kukorica, árpa) adtak osztalékot, attól függően, hogy hol mit tudtak adni. A megyei tanács rendeletben írta elő, hogy zárszámadást csak november 18-a után lehet engedélyezni. Végső soron ez is a kilépő tagok heh/zetét nehezítette. VI. A KILÉPŐ JA\PANDÓSÁGA A kilépő tag járandóságát a 4/1953. /IX. 25./F.M. sz. rendelet szabályozta."

1 A rendelet értelmében csak a közös termény betakarítása és az őszi kenyérgabona elvetése után lehetett kilépni. A kilépő tagnak visszaadandó föld, állatok és felszerelés tekintetében a tsz igazgatóságának kellett javaslatot készítenie, melyet — a tag tartozásainak és követeléseinek elszámolásával — a közgyűlés elé terjesztett. A járandóságról a közgyűlésnek kellett döntenie „a tsz további megszilárdításának és a tagok jólétének szem előtt tartásával". A kilépő tagnak a közös gazdálkodásba adott födjével azonos értékű, lehetőleg azonos művelési ágú földet kellett kiadni elsősorban a szétszórt parcellákból, ha pedig az nem elegendő, akkor a tagosított terület szélén. Ahol parlagon heverő állami földek voltak, a tsz kérhette a községi tanácstól, hogy a kilépő tagnak ott adják ki a földet. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint valóságos háború dúlt a kilépő és a tsz-ben maradó tagok között. A bentmaradók ellenséget láttak a kilépőkben, árulónak tartották őket. A kilépők emiatt sértve érezték magukat, és szintén ellenségnek tartották a bentmaradókat. Végül is ez a szemlélet a korábbi osztályharcos propaganda eredményének volt köszönhető, és nem lehet rajta csodálkozni. A tanácsok mindent elkövettek, hogy enyhítsék a feszültséget, de természetesen az ellenségkép eloszlatása nem sikerült. Ebben a közegben utalták ki a tagok a kilépőknek a földet, miközben a jogszabály is hangsúlyozta, hogy a tsz és saját jólétük érdekeinek szem előtt tartása az elsődleges. A kilépő például törvényesen kaphatott legelőt vagy rétet, amikor maga szántót vitt be. A parlagföldek művelésbe fogása mindig pótlólagos ráfordítást igényel. A legjobb minőségű földeket tagosították, ebből ritkán adtak ki földet, a maradék területek pedig szétszórtan, messze helyezkedtek el. Nem csoda, hogy a kilépők tömegesen nem fogadták el a felajánlott földeket. A föld kimérésének és a telekkönyvezésnek költségei szintén a kilépő tagot terhelték.