Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 20. (Kaposvár, 1989)

Ember Győző: Magyarország lakossága a XVIII. században (Második rész )

főuraknak fenntartott állás kivételével — idegenekkel töltötték be. Még kevésbé alkalmaztak magyarokat a katonai igazgatás központi és területi szerveinél. A kamarai igazgatásban szintén sok volt az idegen tisztviselő, de jutott hely a magyar köznemesek számára is. A politikai igazgatás szerveinél pedig, nem különben a bíróságoknál, a közép- és alsó fokú tisztviselői állásokat szinte kivétel nélkül köznemesekkel töltötték be. De nem volt elzárva a köznemesség elől a legfelsőbb kormányszervekben a tanácsosi állás sem. Az államapparátus bármely területén akart is valamelyik köznemes elhelyezkedni, mindenütt a vezető helyeket elfoglaló főnemességtől függött, hogy ez sikerül-e, vagy sem. A főurak az általuk vezetett hatóságokba és hivatalokba olyan köznemeseket neveztek ki, vagy terjesztettek kinevezésre az uralkodó elé, akinek velük szemben szerzett érdemeit, tanúsított szolgálatait hálálták meg, jutalmazták ilyen módon. Az így hivatalhoz jutott köznemes lekötelezettje maradt főúri pártfogójának, annál is inkább, mert pályájának további emelkedése is attól függött. A familiáris jellegű hivatali kapcsolat az állami hivatali hálózatban éppúgy érvénysült, mint a nagybirtok gazdasági igazgatásában. Nem volt mentes a familiáris jellegű kapcsolatoktól a megyei autonómia területe sem. Nemcsak azért, mert a főispáni tisztségeket rendszeresen egyházi és világi főnemesek viselték, hanem főleg azért nem, mert ezek a főispánok egyben az illető megye legnagyobb birtokosai voltak, akikhez a megyei köznemességet szoros kapcsolatok fűzték, s akik a kapcsolatok révén könnyen el tudták érni, hogy a választással betöltött megyei tisztségekbe is olyanok kerüljenek, akiket ők találnak alkalmasnak. A köznemesség politikai érvényesülésének legsajátosabb területe időszakunkban is a vármegye volt. Megyei tisztviselőnek szinte kivétel nélkül köznemest választottak. I la az 1765. évi, már többször idézett nagyszombati naptárban végignézzük a magyarországi, horvátországi és szlavóniai megyék alispánjainak a jegyzékét, nem találunk benne egyetlen egyházi vagy világi főnemest sem. És nem találunk egyetlen indigenát sem. Az alispánok mind köznemesek voltak. Feltűnő viszont, hogy a 49 alispán közül 20 a királyi tanácsosi címet viselte. Hogy ezt a bár tartalom nélküli, de a rangot mégis emelő címet megkapták, abban bizonyára szerepük volt főúri támogatóiknak is. Fő- és köznemesség közötti jó viszonyra mutat, hogy még a köznemesség legsajátosabb érvényesülési területén, a megyékben sincs nyoma annak, hogy a főurak által képviselt politikával szemben jelentékenyebb ellenzéki megmozdulásra sor került volna. Annál kevésbé, mert még a különböző familiáris jellegű kapcsolatoknál is szorosabb szálak fűzték össze érdekeiket: a nemesi jogok és kiváltságok változatlan fenntartására irányuló közös törekvésük. Időszakunkban a nemesség egyik rétegében sem találunk bármilyen halvány szándékot, gyenge törekvést sem arra, hogy a fennálló gazdasági és társadalmi renden, a hűbéres viszonyokon változtasson. Az anyaországon kívül a tágabb Magyarország többi részében sem volt más a helyzet. Nem mutatott ilyen hajlandóságot a városi polgárság sem. K)