Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 20. (Kaposvár, 1989)

Lagzi István: Lengyel menekültek evakuációja a dél-dunántúli megyéken keresztül (1939—1940)

— L. I.] kijelentése szerint azonban nem fedi a valóságot, hogy ezek a csoportok rövid időközökben éjjelente átlépik a határt, olyankor amidőn nagyobb lengyel csoport érkezett Barcsra."

91 Azt viszont sem tagadni, sem elhallgatni nem lehetett, hogy a barcsi tábor létszáma 450—550 fő között állandóan ingadozott. Hasonló volt a helyzet több más délvidéki táborban is. A tabi járás főszolgabírója szerint megbízható pontos létszámot „. ..a menekültekről a leglelkiismeretesebb munka mellett sem lehet megállapítani, mert az állandó szökésekkel és az újabb [menekültek — L. I.J igénylése [és érkezése] következtében nap-nap melletti beutalásokkal a szám egyik napról a másikra hol esik, hol pedig emelkedik."

92 A jelentésben utalást találhatunk a szökések korábbi szervezőinek hollétére vonatkozóan is. Roman Dobor [Dowbór?] „...állítólagos százados, aki a f. évi január 14-én kelt 358/eln. III.-1940. sz. jelentésében szerepel, már Franciaországban van", olvashatjuk a jelentésben. A hadtestparancsnokság Marian Czarnota tartalékos hadnagyot — számítva arra, hogy előbb-utóbb megszökik — letartóztatta és a siklósi várban berendezett lengyel katonai büntetőtáborba helyezte át. A pécsi IV. hadtestparancsokság 1940. május 1-jei jelentése összegezte a nyomozás során nyert információkat, majd mentegetőzve, a felelősséget elhárítva megállapította:, A. szökni készülők valamennyien polgári ruhában vannak. így haván is köztük kat[onai] int.[ernáló] táborból szökött katonai egyén, az a polgári személyek között polg.[ári] ruhában fel nem ismerhető. Egyébként a [határőrző magyar — L. I.] kat.[onai] alakulatoknak ezen a polg.[ári] egyének szökéseinek meggátlása irányában tanúsított minden fáradozása meddő marad, míg a polgfári] hatóságok ugyanezen irányban nem lépnek fel kellő eréllyel."

93 Az 1939 decemberi és az 1940 januári szökések kapcsán Barabás Emil altábornagy a H. M. I. Főcsoport főnöke beismerte, hogy a katonai menekülttáborok őrzése „...ellenére, történtek és történnek szökések, melyeket az itteni lengyel követség és konzulátus igen alaposan, szinte szemérmetlenül szervez és készít elő. Természetes, hogy a katonai internáltaknak az országból való eltávozása megakadályoztatik, annál is inkább, mert a másik hadviselő fél ...[a Harmadik Birodalom budapesti — L. I.] képviselője e tekintetben már ismételten interveniált."

94 A különböző jelentésekben gyakran előfordult az a megállapítás, hogy a lengyel polgári menekültek nyilvántartása „laza". A más irányít elfoglaltságokkal megterhelt közigazgatási vezetők és tisztviselők kevés gondot fordítanak a menekültek ellenőrzésére. A csendőrség központi nyomozó osztálya szerint „...a szökések napirenden vannak és úgy látszik, hogy azok megakadályozására mi sem történik, sőt az a vélemény alakult ki — még az internáltak között is —, hogy a szökések egyenesen elősegíttetnek. így természetesen polgári ruhában igen sok katonai menekült is szökik."

95 Az külön figyelmet érdemel, hogy a csendőrségi nyomozók derítették fel (akiknek nem volt Budapest területén nyomozási joguk), hogy Budapesten a Vadorzó utca 7. és a Monori ut 6. szám alatti diákotthonokban 150 „állítólagos" egyetemi hallgató tartózkodik, de számuk állandóan változik. Ebből arra következtettek, hogy a „diákok" egy része katonai internáló táborokból megszökött polgári ruhába öltözött fiatal katona. A csendőrség feltételezte, hogy a Jugoszláviába tartó „...szökevény csoportok [egy része — L.I.] itt alakulnak meg és a kiszököttek helyére a katonai táborokból újabbak szöknek erre az átvonuló szállásra. Célszerű volna ezeket az otthonokat, illetve bennük elhelyezett egyéneket katonai nyomozók bevonásával alapos vizsgálat tárgyává tenni. Az előtalált katonaegyének, illetve akik