Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 20. (Kaposvár, 1989)

Lagzi István: Lengyel menekültek evakuációja a dél-dunántúli megyéken keresztül (1939—1940)

személyek Budapestre utaztak, ahol közölték velük a szökés útvonalát, módját, az elérendő végcélt, átvették az útleveleket az utazáshoz szükséges utazási jegyeket és a valutát. Ezt követően vasúton a szokásos formaságok mellett elhagyták Magyarország területét. (A gyakorlat szerint egy-egy útlevéllel egymást követően többen is elhagyták Magyarország területét, mert a „feleslegessé" vált útlevelet diplomáciai postában visszajuttatták Magyarországra.) Az evakuáció másik módja az un. „titkos evakuáció' volt, amely szintén közvetlenül Budapestre utazással kezdődött. Magyarország nyugati és déli megyéiből az Evakuációs Iroda egyenesen Barcsra, Babócsára, Murakersztúrra, vagy Nagykanizsára irányította a menekülteket. (Egy ideig Budapesten kívül a magyar—jugoszláv határhoz közeli Nagykanizsán is működött titkos, ún. „tájékoztató és utazási iroda.") Ez utóbbi esetben a szökésre parancsot kapott lengyeleket a magyar társadalmi szervezetek (elsősorban a Magyar—Lengyel Menekültügyi Bizottság révén) a helyilakosság: csónakosok, halászok, parasztok, vasutasok segítségével juttatták át a magyar—jugoszláv határon. Az evakuáció harmadik módja az ún. ..„kettős szökés" alkalmazása volt. A katonai menekültek először megszöktek a katonai táborokból, majd főleg a déli polgári táborokba jelentkeztek,mint polgári menekültek. Az esetek többségében ez a módszer igen eredményes volt, mert az őrzés nélküli, ritkán ellenőrzött polgári táborokat alkalmas időpontban bármikor el lehetett hagyni. Az előre kiválasztott, vagy kijelölt kísérőkk segítségével a magyar—jugoszláv határt viszonylag biztonságosan lehetett átlépni. Az ország déli, délnyugati táboraiból kiinduló szökések, a tények hamarosan ismertté váltak. A szombathelyi III. hadtestparancsnokság nagykanizsai „K" (kémelhárító) kirendeltsége 1939 decemberében kijelentette, hogy a magyar táborparancsnok Gunde Géza honvéd alezredes feltűnő németellenes magatartást tanúsít, a helyőrség tisztjei az integrált lengyel tisztekkel mulatoznak és barátkoznak. A jelentés külön hangsúlyozza, hogy Nagykanizsáról „...rendszeres Franciaországba szöktetés van. A csendőrség központi nyomozóparancsnoksága is újabb, értékes információkhoz jutott, az egyik megfigyelési jelentés szerint az érvényes, minden szempontból kifogástalan útlevél birtokában lévő lengyelek Szeged—Eszék, valamint Gyékényes— Murakeresztúr útirányban vonaton utaznak Jugoszláviába. ,Az útiokmányokkal nem rendelkező lengyeleket Nagykanizsa felé irányítják és ha a jugoszláv határt átlépték, úgy Zágrábba igyekeznek." Gyakori eset volt az is, hogy a menekültek (kisebb csoportok) Magyarországról útlevél nélkül szöktekjugoszláviába. A továbbutazáshoz szükséges útiokmányokat Zágrábban, az ottani lengyel konzulátuson, illetve „menet közben" kapták kézhez. A szökésre parancsot kapott személyek úticéljuk elérése érdekében a Dunát is igénybe vették. Ezzel kapcsolatban érdemes idézni a Folyamerők Parancsnokságának 1939. október 11-i jelentéséből. „F. évi szeptember hó 27-én este megjelent nálam — írta jelentésében Remetei százados — két lengyel tiszt. Az egyik tartalékos tü.fzér] fhgy. (volt kattowitzi nagykereskedő), a másik tényleges tiszt volt. Nevezetteknek a rendőrség szabad mozgásra engedélyt adott. Nevezettek arra kértek engem, hogy vigyem el őket hajómon Jugo.-ba, mert ők onnan Franciaországba szeretnének utazni, abból a célból, hogy ott beálljanak a németek ellen harcoló lengyel légióiba. Én azt mondtam nekik, hogy ezt nem tehetem meg, de ha már a rendőrségtől szabad mozgásra engedélyük van, utazzanak Szegedre s ott a határon könnyűszerrel