Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 20. (Kaposvár, 1989)

Lagzi István: Lengyel menekültek evakuációja a dél-dunántúli megyéken keresztül (1939—1940)

kat. A besorozottak egy része az utazáshoz nélkülözhetetlen pénzt és iratot — a körülményektől függően — vagy Budapesten, vagy saját táborában titkos közvetítőkön keresztül kapta meg. A magyar hatóságok (TelekiPál miniszterelnök, KeresztesFischer Ferenc belügyminiszter, valamint több magasrangú minisztériumi tisztviselő) tudtával széleskörű titkos szervezőmunka vette kezdetét, rövidesen kialakult a „szöktetés" gyakorlata. Működni kezdett Magyarország minden lengyel menekülttáborára kiterjedő lengyel szöktető hálózat". Teleki miniszterelnök Dóró Gábornak kijelentette: ,A lengyel menekülteknek — mint barátoknak — minden támogatást meg kell adni, akik harcolni akarnak elő kell segíteni, hogy Franciaországba utazhassanak. Minél kevesebb lengyel katona marad Magvarországon, őrzésük és ellátásuk annál kevesebbe kerül a magyar kincstárnak, ha kevesen maradnak nálunk, a németeknek sem adunk okot a további tiltakozásra." Dóró Gábor előbb idézett visszaemlékezésében többször kitért arra, hogy a menekültek szökéséhez való hallgatólagos hozzájárulás Teleki miniszterelnök részéről baráti gesztus, ugyanakkor gazdasági, de külpolitikai kérdés is volt. Segíteni akart a lengyeleknek, hiszen lengyelbarátsága közismert volt. Azt is tudta azonban, hogy a németek nem hagyják szó nélkül azt, hogy Magyarországra több tízezer lengyel menekült került, ezért szerette volna, ha a menekültek közül minél több és minél előbb elhagyja Magyarország területét. Teleki miniszterelnök törekvése szerencsés módon egybeesett az emigráns lengyel kormány elképzeléseivel. Legfelső szinten ez a magyarázata annak, hogy a lengyel menekültek szökéseit, az evakuációt „nem sikerült" meggátolni, hogy a táborokból való szökés, a szökéseket előkészítő lengyel szervezetek működése mintegy két évig folyamatos volt. A szökések természetesen hamar kitudódtak, 1939—1941 között több — formaságokban megrekedt — vizsgálatra, nyomozásra került sor. Amire Teleki miniszterelnök kezdettől fogva számított, bekövetkezett: a budapesti német követség 1939 október közepétől hosszú ideig „napirenden" tartotta a magyarországi lengyel menekültek, különös tekintettel a szökések, az evakuáció ügyét. A német követség tiltakozásaira adott válaszokban és a lengyel menekültek ügyeivel foglalkozó hivatalos személyek rendelkezéseiben a menekültek szigorú őrzésére, ellenőrzésére, a német követség kívánságainak teljesítésére találunk ígéreteket. Gyakran találkozhatunk azzal a megfogalmazással, hogy a magyar hatóságok minden rendelkezésre álló eszközzel megakadályozzák a lengyelek szökéseit. Kétségtelen tény, ha akartaik volna, a magyar—jugoszláv határ tényleges lezárása nem okozott volna komolyabb gondot. Teleki miniszterelnök azonban ilyen lépésre nyilvánvalóan nem akart vállalkozni. Ezért a hivatalos megnyilatkozások és a menekültekkel szemben kialakított gyakorlat öszevetésénél, a lengyeleknek biztosított tényleges engedmények vizsgálatánál az utóbbiakat — tehát a gyakorlati vonatkozásokat — kell látnunk és értékelnünk. A budapesti német követség — rövid időn belül — megbízható forrásból értesült a „Magyarország semlegességével össze nem egyeztethető" lengyel akciókról. Otto von Erdmannsdorf követ 1939 október 14-én a Külügyminisztériumba eljuttatott jegyzékben tiltakozott a lengyel menekültekkel szemben megnyilvánuló baráti gondoskodás és a hatóságok elnéző magatartása miatt. A német követ tiltakozásának egyik lényeges pontja az volt, hogy a budapesti ...lengyelkövetség egy hivatalt [Evakuációs Irodát — L. I.] létesített, amelynek célja (a) lengyel katonáknak Franciaországba való toborzása és irányítása. " A német követség ideiglenes ügyvivője október 18-án Erdmannsdorff követ