Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 20. (Kaposvár, 1989)
Vadász Sándor: Budapest és München kapcsolatai a magyarországi tanácsköztársaság első időszakában. (Fordította: Dobai András)
struktúra felépítése." A NÉPSZAVÁ-ban ez áll: „Sem a területi sem pedig úgynevezett nép-integritás — nem alapja annak, ami a a magyar proletariátust valamennyi, neki ellenálló erővel szemben csatasorba állítja, hanem a proletárérdekek szent és sérthetetlen integritása." A PESTI NAPLÓ azt fejtegeti: .Alattomos hódítók sárba tiporják zászlóinkat. Piros-fehér-zöld trikolorunk két színét, amely a polgárságot jelképezi, leszakították, csak a piros zászló maradt meg minden igaz szabad ember színeként. Ma a vörös zászló egyben magyar zászló is." A PESTER Lloyd részletesen ismerteti a magyar proletárdiktatúra franciaországi és angliai hatását, majd ezt írja: „A levegőben, amely a magyar vészharang haragos kiáltásától reszket, egy olyan földrengés jelei vibrálnak, amely az Uraitól a Themzeig terjed. A Magyar Tanácsköztársaság, amely az oroszországi Tanácskormánynak testvéri kezet nyújt, a kommunizmus új szakaszát nyitja meg, amely hódító útján tovább vezet nyugat felé Budapestről érkezett magánjelentések szerint a fővárosban teljes a nyugalom, mivel a statárium kihirdetésével elejét vették mindenfajta fosztogatásnak és kihágásnak. 2. kiadás München, 1919- március 25. (UPM) A forradalmi kormányzótanács elrendelte a Magyar Tanácsköztársaság új, forradalmi fegyelmen nyugvó, proletárhadseregének felállítását, egy úgynevezett Vörös Hadsereg létesítését, amely elsősorban szervezett munkások és jelenleg fegyverben álló proletárkatonák közül toborzódik. A hadseregbe történő belépés a bizalmitestületnek, csapattestnek vagy a magyarországi szocialista pártnak a javaslatára, valamint a munkások és parasztok tanácsának szakszervezetei részéről történik. A Vörös Hadsereg proletárkatonái teljes ellátást, ruházatot és felszerelést, ezenkívül havi 450 koronát kapnak. Mindegyik családtagjuk havi ötvenkoronás családi pótlékban részesül. Azok a katonák, akiknek családjuk eltartásáról kell gondoskodniuk, félévenként 300 korona szálláspénzt kapnak. Hat hónapi fegyelemben eltöltött szolgálati idő után minden katona 300 korona jutalmat kap. Az elesettek vagy sebesültek hozzátartozóiról való gondoskodást a Tanácsköztársaság legszentebb kötelességének tekinti. A Vörös Hadsereg legfelső vezetője a forradalmi kormányzó tanács. A hadsereg közvetlen vezetése és szervezése a hadügyi népbiztos feladata. A forradalmi fegyelmet legfelső fokon a forradalmi bíróság ellenőrzi. A kisebb vétségek felett a csapattestek esküdtbírósága ítélkezik. A Vörös Hadsereg a proletariátus osztályhadserege. Minden katonának egyúttal kötelessége is, hogy a proletariátus érdekeit minden belső és külső ellenséggel szemben megvédelmezze és a világproletariátus felszabadításáért harcoljon. Rendfokozati különbségek nincsenek, csak parancsnokok és katonák vannak. A parancsnokokat a századparancsnoktól kezdődően a hadügyi népbiztos nevezi ki. Minden szakasz bizalmit választ, aki egyúttal szakaszparancsnok is. Minden szakasz választ egy raj vezetőt. A gazdasági ügyek, az ellátási és kulturális ügyek ellenőrzésére minden alegység egy-egy jóléti bizalmit választ, akik minden csapattestnél jóléti bizottmánynyá egyesülnek. Az alegységparancsnokokat, ahol lehet, olyan elemekből kell kiválasztani, akik katonai tapasztalatokkal rendelkeznek. A magasabb vezetők