Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 19. (Kaposvár, 1988)

Kanyar József: Könyv- és nyomdakultúra Dunántúlon a kései feudalizmus idején

amelynek soraiban kevés volt az írástudó, de az írásértő is. A falu földesúri hatalom által megszabott önkormányzati keretében az írásba foglalt falutörvények, falukönyvek, földkönyvek s tabellák - az uradalom és az egyház képviselőin kívül - még csak a nótárius-tanítók írásbeliségének a meglétéről tanúskodnak. A XVIII. századi faluközösségek - összhangban és egy tőről fakadóan a népi vallásossággal - mindig babonás tisztelettel vették körül a természet titokzatos erőit. A hitnek a feudalizmus korszakában mindent átható ereje - igaza van Wellmann Imrének - a földmívelés rossz vagy jó termését, az elemi csapásokat és az állatpusztító járványokat és dögvészeket Isten sújtó kezének tulajdonította.

3 Atavisztikus gazdasági és egészségügyi ismereteiben és tapasztalataiban meggyökerezve - a nép aligha mozdulhatott előre az új irányába, értesüléseit, információit és híreit a templomokban, a vásárokban, a kocsmákban, s az ünnepi társas összejöveteleken (lakodalmak, keresztelők, temetések stb.) szerezte a maga számára, ezek az információk cseréjére szolgáló spontán informális fórumok voltak egyben a század népművelésének a lehetőségei is. Az ismeretterjesztés formája - elsőrenden - az élő szó, az élő beszéd volt. A falusi templomok voltak az első „népiskolák" is. A templomok falfestményei, az oltárképek, a stációk voltak azok az alkotások, amelyek művészetileg is érzékelhető vizuális élményt nyújtottak a hívők számára. E szemléltető-oktató eszközök a középkorban még rendkívül hatékony ismeretközlési formák voltak, azonban a XVIII. századra már elégtelennek bizonyultak. Ennélfogva már nagy tömegben el is szaporodtak a nyomdai úton terjesztett szentkép és más vallásos képes ábrázolások. A falvakban az istentiszteletek utáni vasár- és ünnepnapi kommunikációs fórumoknak: a falugyűléseknek is igen nagy volt a jelentőségük a népnevelés terén, különféle rendeletek ismertetésére kerítve sort általuk a falu vezetői. II. Józsefnek nagy gondot okozott, hogy az évente négyszer közgyűlést tartó megyei nemesség miként tud lépést tartani a kiadott központi rendeletekkel? Miképp jutnak el a községekbe az uralkodói rendeletek? Noha e téren már utalhatunk a Helytartótanács 1763-ból megnyílt Impressa circularia állagára, mégis törekednie kellett a körözvényekre, valamint a napi sajtót egyaránt pótló kurrensekre, amelyeket az egyház lelkészeinek is fel kellett olvasniok a szószékekről és az elöljáróknak pedig a templom előtti térről: a közművelődés e korabeli felvilágosító fórumairól. De példaként idézhetjük a rózsafai iskolamester 1813-as díjlevelét, amely előírta a számára a kurrens leírását és felolvasását. E központi szervek kurrenseit mindenütt lefordították a lakosság nyelvére és beleírták a kurrenskönyvekbe és kihirdeté'sük után azokat - alkalmi futárokkal továbbították a szomszédos falvakba. E gyakorlat a népnevelés ügyének is jelentős szolgálatot tett - ha azt nem minősítjük is sommásan népművelési eszköznek és formának -, hisz a falujába bezárkózó jobbágy-paraszt e kurrensekből szerzett tudomást a messze fekvő tájak eseményeiről, az elemi csapásokról, az ellenük való védekezésről, a mezőgazdaság kártevői elleni eredményes küzdelemről, s az államigazgatás rendeleteiről, az igazságszolgáltatás bűnt és bűnöst üldöző tevékenységéről stb. E kurrentációs gyakorlatban az alispán végezte el a mindenkor nótáriusok által megfogalmazott körrendeletek revideálását, amelyeket a falu könyveibe be kellett írni, sőt a másolatokat a bíró háza előtti táblára ki kellett szö-