Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 19. (Kaposvár, 1988)

Andrássy Antal: A polgári forradalomtól a szocialista forradalomig (1918. ősze)

január 2-án beadott kérvényére a főispán „betegségéből kifolyólag" először 6 heti, majd február 20-tól számára újabb 6 heti betegszabadságot engedélyezett.

107 A megyében szinte egyedülinek számított a Nagyatádon történtek. Itt a régi közigazgatás vezetőivel a nemzeti, majd a munkástanács is harmonikusan tudott együttműködni.

108 Nagyatádon fordult elő az is, hogy a leszerelő katonák segélyezésére egy nap alatt egy képviselőtestületi tag 5200 koronát gyűjtött.'"'

1 November végétől a megyében nagyjából mindenütt megalakultak a munkás- és katonatanácsok. A munkástanácsok a nemzeti tanácsok keretében a felsőbb intézkedéseket, gyakran azzal szembeállva ellenőrizték, vagy végrehajtották a helyi közigazgatással együtt. Ez a kettős közigazgatási hatalom február elejéig tartott a községekben, amikor is a munkástanácsok radikalizálódása folytán a polgárság kezéből a hatalom fokozatosan kicsúszott. A lakosságnál lévő fegyverek a polgári forradalom első perceitől kezdve új helyzetet teremtettek a közbiztonság és a vagyonbiztonság terén is. Az erőszakos cselekedetek a legritkább esetben irányultak az emberi élet ellen. A számtalan fegyveres fellépés és fosztogatás mellett Somogyban összesen 6-8 ember életét oltotta ki a fegyver. November 4-én a csurgói járásban Beleznán részeg fegyveresek fosztották ki és ölték meg lakásán a kocsmárost.

110 A másik gyilkosság jóval később, 1919 februárjában Marcaliban történt. Ekkor az uradalmi vadászok egyik vezetőjét, aki a járásban lévő 45-50 főből álló fegyveres orvvadász csoportot korábban üldözte, a betegágyában megölték.

111 Széchenyi Andor Pál grófnak ugyanis a teljes vadállományát kilőtték. Csak a marcali uradalmi vadaskertből 700 darab dámvadat lőttek ki az orvvadászok."

2 Hasonlóan írt a főispánnak december 3-án gróf Hunyady József is Kéthelyről : ,, . . . úgy a vadaskertjeimben, mint a földeken is folytonosan vadásznak a hazatértek és pedig golyóspuskával, úgy hogy erdőseim . . . nem mernek kimenni.""

3 A simongáti béruradalomból már 1918. november 6-án jelentették: „Közutakon a forgalom, úgyszintén erdő és külső mezőgazdasági munkálataink legnagyobb mérvben veszélyeztettek a katonai fegyverrel lövöldöző orvvadászok miatt."^

v

' 1919. február elejére a megyei uradalmi vadaskertek többségében már jóvátehetetlen károk keletkeztek, mert a vadorzók kilőtték a tenyészállományt is. Február 19-én a főispán jelentette, hogy a vadállományt az „egész vármegyében már tönkre tették."

115 Az orvvadászok, ahogy fogyott a vadállomány, egyre nem ismertek határt. 1919 elején lefűrészelték a gyalogsági lövedékek hegyét, és így már a „robbanó golyókkal" a teljes biztonságra mehettek. Igaz, a lőszerrel is takarékoskodni kellett ekkor, mivel két-három hónapja vadásztak a hazahozott fegyverekkel. Erről panaszkodott gróf Festetich Vilmos toponári birtokos is, akinél a lövöldözés miatt a „mezőgazdasági munka is szünetelt".

116 A fegyver lehetőséget teremtett a frontról hazajötteknek a háborús gazdasági igazságtalanságok, az ötéves nélkülözések rövid és kevésnyi kiegyenlítésére is. A háború poklát megjárt katonák „élményanyaga" találkozott az itthon lévők nélkülözésével, nyomorával és megalázottságával. Mindez eggyé lett, amikor a cselédházak és szegényparaszti porták kamrájának ürességét összehasonlították a földbirtokosok és bérlők még akkor is roskadozó bőségével. Felgyülemlett - és itt az iskolázatlan tömeg akkori szintjét kell látnunk - a községi szatócsboltosok, a kocsmárosok háború alatti magatartása elleni harag is.