Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 19. (Kaposvár, 1988)

Reőthy Ferenc: Fejezetek a dél-balatoni borvidék XVIII-XX. századi történetéből

6. Szőlőmüvelés a 18-19. és a 10. század első felében Telepítés, a kiveszett szőlők pótlása A 18. század elején a szőlőt „bojtóágról" vagy venyigéről szaporították, ültették. Később a kiveszett szőlőt döntéssel, bujtassál pótolták. A törzsökoltást vagy nyakoltást is alkalmazták, a zöldoltást júniusban végezték.

00 A földet általában nem forgatták meg. Gödörbe és árokba is ültették a szőlőt. A múlt században már fúró segítségével végezték ezt a műveletet. A 18. század elején csak a gyengébb szőlőtőkéknél találunk karót. A 19. század elején, Nagyváthy szerint, a „szőlőtövek minden karó nélkül állanak"/'

1 Ezzel szemben két évtizeddel később a balatonszentgyörgyi uradalom több ezer szőlőkarót adott el. Ennek ellenére ebben a korban a karózás még nem volt általános. °A fiatalítást és a pótlást még a 19. és a 20. század elején is porhéjas készítéssel és a tőkék ledöntésével végezték. Gaál Alajos (1856) így írta le a döntés műveletét: „Akár ásóval, akár vermelő vagy irtókapával gödröt ásnak a tőke mellett; a tőkének e gödör felé terjedő gyökereit mind elvagdalván, mikor már a gödör egy arasznyi mély és oly hosszú, hogy a tőke belefér: azt a szó teljes értelmében belenyomják s ha túloldali gyökere akadályozza, azt is elvágják, néha még derékban el is törik s úgy teszik a gödörbe, néhány vesszejét a földből, mellyel befödik, kiértetvén. S ebből kell új tőkének lenni!"

03 Először a szőlőt összevissza ültették, csak később kezdik egyenes sorokba telepíteni. Az azonos fajták sem kerültek egy táblába. A 19. század elején a „rendeket" 2,5-3,5 lábnyira, a tőkéket 1,5 lábnyira ültették, illetve telepítették. Még a századfordulón is a iooxioo-as telepítés az általános, de találkozunk ioox9o-es vagy 100x120-as megoldással is. A telepítést sorba és keresztbe is végezték, ez a szomszédoktól is függött. Ma általában hosszában telepítenek, a dombos helyeken, lejtőkön vízfogót is alkalmaznak. A század elején a nagyobb szőlőgazdaságok saját iskolájukban nevelt vesszőt használtak fel telepítésre, pótlásokra, de még ekkor is előfordult, hogy porbujtással vagy döntéssel pótolták a kiveszett szőlőt. Tudunk arról is, hogy a 30-as években az ún. „kettős-tükés" telepítést alkalmazták. Ennek lényege, hogy a tőkék közti távolság 40 cm volt, és a karó két tőke közé került.

64 Az általános szokás az volt, hogy mind sima vesszővel, mind pedig gyökeres vesszővel egyaránt telepítettek. A sima vesszőt vízbe vagy híg trágyalébe állították. De tudunk olyan hajtatási eljárásról, amikor a vessző a trágyatclepre került a következőképpen: a trágya tetejét leszedték, a szalmás részt eltávolították. Négy ujjnyi homokot szórtak rá. Erre tették a szőlővesszőt, kukorica szárral körülvették, és így két hét alatt telepítésre alkalmas vesszőt nyertek. Az eredés megközelítette a 100 %-ot.

05 A szőlők trágyázása Tudomásunk van arról, hogy már a 14. században is trágyázták a szőlőt, de ez még a 18. században sem volt általános.