Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 19. (Kaposvár, 1988)

Kanyar József: Könyv- és nyomdakultúra Dunántúlon a kései feudalizmus idején

gebbiek voltak a megyében. Közülük is az andocsi patika volt a legpatinásabb, amelyben már 1723-ban is jeles sebészek dolgoztak, akiknek a számadáskönyvei - már ettől az időtől kezdve - feljegyeztek az eladott orvosságokért kapott bevételeket és a patika részére vásárolt gyógyszereket. A megkésett paraszti polgárosodás aligha használhatta még e könyvtárakat éppúgy, mint a plébániák és a parókiák könyvtárait, a nagynevű és a tudós lelkészek könyv-hagyatékait. De aligha lehetett bejáratos a parasztság a század birtokos családjainál itt-ott meglevő könyvtárakba sem. Feltűnő, hogy az említett rendházak könyvállománya - mint fentebb számszerűen is kimutattuk - alig mutatott jelentősebb gyarapodást a XIX. és a XX. században. Okai között utalnunk kell II. József kolostorokat feloszlató rendeletére is, hisz ekkor kezdődött meg sok helyütt a százados kéziratok, a kódexek és a nyomtatványok elkótyavetyélése, de utalnunk kell arra a tényre is, hogy a ferencesek rendje nem oktatással foglalkozott elsőrenden. Nemcsak könyvtárakban volt szegény a korszak, de nyomdák, könyvárusok, sőt még könyvkötők sem voltak Somogy területén az egész század alatt.

10 A Martinovics-féle összeesküvésben eltiltott egyik röpirat magyar fordításának a megjelenését nyomozó helytartótanácsi rendeletre több megye - Somogy is köztük - azt jelentette, hogy területén sem nyomda, sem könyvárus, de még könyvkötő sem találtatik. Ez utóbbiak is csupán a vásárok alkalmával fordultak meg a megyében, akiktől a vidéki nemesek is beszerezték olvasmányaikat e vásári ponyvákról, de az olvasni tudó parasztok és tanítók, vagy a papok is itt vásárolhatták meg az efajta kiadványokat. A megye népének közegészségügyére és lakásviszonyaira vonatkozó néhány adat is igen jellemző volt a kor iskolán kívüli közművelődésére. A megye JO-? faluiának egészségügyére - az 1770. március 8-án, a helytartótanácshoz küldött adatszolgáltatás szerint - 13 kirurgus ügyelt. Az orvosok száma a falvak nagy számához képest elenyészően kevésnek bizonyult, különösképp a megye déli részén volt e tekintetben kedvezőtlen a helyzet, noha más megyék orvosi ellátása hátrányosabb volt Somogyénál a régióban. A népbetegségek leggyakoribb fajtái: a járványszerű vérhas, a hideglelés, a tüdőgyulladás, a gyomorbántalmak és a reumatikus fájdalmak voltak. Valóban, az újra benépesített földön nehéz volt az élet, sokféle járvány, betegség vetette vissza termelőmunkájában, veszélyeztette erejében, egészségében a tudatlan népet. Mi sem természetesebb, amikor magyarázatot már nem tudott találni a bajára: rontásról és boszorkányságról kezdett suttogni a sötét babonák ködével borított falvak mélyén. Orvosok hiányában a betegségek nagy rH^t bűbájosok, kenőasszonyok és varázsló boszorkányok „gyógyították". A földesúri és a megyei hatóság a felvilágosítás és az okos segítségnyújtás helyett inkább maga is alátámasztotta és teljes apparátusával erősítette az efféle hiedelmeket. 17 37- december 17-én a megyei törvényszék előtt bűbájos és varázsló boszorkányként ítélték halálra Hampu Erzsébetet és Pálffy Ilonát, az iharosberényi „boszorkányi társaságok" tagjait.

11 Ezek az állapotok még a XIX. század első felében sem voltak ismeretlenek a megyében, Csorba József tisztiorvos még találkozott velük: „Nálunk már az őskorból - írta egyik művében - a nép életéhez tapadt szokás az, hogy valának csontrakók, kenőasszonyok, szélhűdés, görcsök ellen füvekből, széna-