Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)
Szakály Ferenc: Egy végvári kapitány hétköznapjai (Horváth Márk szigeti kapitány levelezése Nádasdy Tamás nádorral és szervitoraival) (1556-1561)
András és Péter deák is, akik 1560. március 15-én Pozsonyba indulván számadástételre, nem kevesebb, mint 60 forintot kaptak kiadásaik fedezésére.)60 A „török hírek” továbbítása mellett a kapitánynak természetesen sok idejét rabolta el a hírszerző-hálózat megszervezése, fejlesztése és ellenőrzése, valamint a befutott hírek összevetése és értékelése is. A jelek szerint az állandó „levelezőkkel” - amelyekből Horváth Pécsett is, Eszéken is tartott legalább egyet - keveset kellett foglalkozni; a Horváth-levelek ezeket „bízott” („homo fidus”) vagy „régi emberem”-ként („pristinus homo”), vagy egyszerűen olyanként emlegetik, mint „aki már régtől fogva szolgál ilymódon a szigeti várnak”. Ezek kiépített csatornákon keresztül, szinte menetrendszerűen juttatták be jelentéseiket, amelyekért rendszeres fizetést kaptak. (Az 15 59/1560-as kimutatás szerint a kapitány 237 forintot fordított ilyen célra;61 1556-ban egy ajánlkozó évi száz aranyért vállalta volna hírszolgáltatást.)62 A kémjelentések Szigetre juttatása elsősorban nyilván azokra a hódoltsági kereskedőkre várt, akik - amott török alattvalóként, emitt pedig keresztényként és magyarként - a hódoltságban is és a királyi Magyarországon is teljes mozgásszabadságot élveztek, s akiket mindkét oldalon jól használható, ingyenes hírforrásnak tekintettek.63 Hogy miként hordták-vitték a híreket, arról álljon itt egy - igaz, nem szigeti, csak annak környékebeli - beszédes példa: „Továbbá szintén az Tisza mellől jöttek vala kálmáncsehiek - jelenti 1560. szeptember 15-én Orosztonyi Péter szenyéri tiszttartó Nádasdy kanizsai bizalmasának, Csányi Ákosnak —, kik barmot oda gyűjtöttek Szegeden. Debrecenből Koszorús Ambrus, többek is hozának barmot, kétezernél többet egynéhány százzal, az szentpáli vámra h.ajták. Azoktól kérdezek hírt, azt mondá, hogy az pasa alá nem jüve, otthon vagyon Budán, csak az kiháját [a helyettesét] bocsátá alá kastély csinálni. Azt mondá, hogy sehol nem hallott hadat avagy gyűlt népet, hanem azt mondá kész hírrel, hogy az a háromszáz tatár, kik Budára mentek volt, azok[ra] kimentek volt az egriek, megvertek benne. Továbbá, hogy ezt bizonnyal beszélé Koszorús Ambrus, hogy az szegedi bég, Dervis bég hozzá béhív- ta volt, hírt kérdez tőle: »mi hír, Ambrus?«, azt mondta neki, hogy Jánosháza elégett, azt mondta az bég es, hogy »úgy vagyon, annyéra elégett, hogy azt meg nem csináltathatjuk«, [. . .] azt pusztán hatták az terekek, az önmagok szenektől égett el.”64 Hogy aztán a jónevű kálmáncsehi kereskedő szolgált-e Dervis bégnek - akit pécsi bég korából alkalmasint jól ismerhetett - valaminő hasznosabb információval is, arról Szenyéren már nehéz volt megbizonyosodni ... A kereskedők mellett gyakorta érkeztek Szigetre Pécsett vagy valamelyik más környékbeli török várban megfordult parasztok, a Török Birodalomból szabadult vagy szökött magyar rabszolgák, a török hadszervezetbe beépített hírszerzők, ahogy akkortájt hívták őket: pribékek.65 Mivel valaminő érdekes aprósággal valamennyiük szolgálhatott, ezek kikérdezése is a kapitány feladatai közé tartozott. Ugyanígy természetesen a Szigetre fogolyként behurcolt török katonáké, akiknek kihallgatásáról rendszerint hivatalos jegyzőkönyv is készült a fel- sőbbség számára. Annál is inkább, mert köztük akadhattak olyanok, akik - hogy a szabadulásukért fizetendő váltságdíjtól, ami egy életre tönkretette volna őket, megmenekedjenek - elszegődtek informátornak. Mint a siklósi török írnoka, Ber- hám jazidzsi, akinek beszervezéséről Horváth Márk - a kötelező óvatossági rendszabályokról megfeledkezve — részletesen beszámolt Nádasdy Tamásnak.66 Érdekes módon sem megbízóik a hírszerzőket, sem a hírszerzők önmagu-
