Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)

Szakály Ferenc: Egy végvári kapitány hétköznapjai (Horváth Márk szigeti kapitány levelezése Nádasdy Tamás nádorral és szervitoraival) (1556-1561)

sem oda nem bocsátja, míg ki nem derül, hogy merre van nagyobb szükség rá (,,az cházár sem ide, sem oda nem bochátja, hanem válaztoth vár, mcl fele kel menny”). A császár a janicsárokat Báli és Arszlán bégek vezetésével az oroszok ellen („mozkwakra”) küldte. A másik török, aki Karancson volt szubusa (,,ky Kranchon zwfbassa volth”), azt mondja, hogy a múlt hétfőn másfélszáz janicsár ment fel Budára; ő felkereste az agájukat, hogy kárt ne tennének, de igen gaz nép volt. Horváthnak tudomására jutott, hogy mind a szekereknek, mind pedig a császár zsoldján („solydáján”) levőknek meghagyták, hogy készen legyenek. Haba János felől már korábban jelentette, hogy fogságba esett és Görösgálban vasban tart­ják. A nála levő leveleket sikerült valahol az erdőn eldugnia; kerestette, de nem találták, s így nem tudja, hogy őfelsége vagy Nádasdy parancsolt-e neki valamit. Nagy köztük a be­tegség, a lovagok és a gyalogok zúgolódnak a nagy fizetetlenség miatt. (M.) OL E 185. Nádasdy cs. lt. Misszilisek. Horváth Márk levelei. 20. Sziget, 1556. szeptember 16. Jelenti, hogy Dervis bég, Mahmud béggel együtt, tegnap kijött Pécsről, és alkonyat- kor Szigetet északról megkerülve Görösgálra ment. Ott csak keveset időztek, majd a görös- gáli béget is magukkal víve továbbvonultak Babócsára. Egy, az éjjel Szigetre érkezett török szökevény („advena Thurcicus”) elmondotta, hogy Babócsán sem sokáig maradtak, hanem az éjjel felgyújtották a görösgáli kastélyt. A romok között három sugárágyút találtak és azt átszállították Szigetre; az egyik rézből van és kilenc tenyérnyi, a második vasból van és úgyszintén kilenc tenyérnyi, a harmadik rézből van és tizenegy tenyérnyi hosszú. Zsákmá­nyoltak tizenkilenc szakállas puskát is, közülük azonban három össze van égve. A pécsi tö­rökök javaikkal együtt menekülni kezdtek, a török csapatok pedig Siklósnál akarnak gyü­lekezni. (L.) OL E 185. Nádasdy cs. lt. Misszilisek. Horváth Márk levelei. 20/a. Sziget, 1556. szeptember íj. Jelenti Nádasdynak, hogy a [környékbeli] bégek Sellyére mentek; onnan Dervis bég Siklós felé, a görösgáli bég pedig a Dráván túlra ment tovább. Sellyén valami tizennégy törököt hagytak, akiket viszont az őáltala kiküldött legények elijesztettek onnét; most az övéi vannak benne. Nádasdytól kér utasítást, hogy mit csináljon vele; megégettesse-e vagy sem. Az a hír érkezett [Szigetre], hogy a törökök rémületükben olyannyira összetorlódtak a Drávánál, hogy egy hajóban egyszerre harminckettő süllyedt el belőlük. (M.) Eredetije ismeretlen őrzőhelyen, valószínűleg a bécsi Haus-, Hof und Staats­archiv Turcica gyűjteményében; kiadva: Történelmi Tár 1881. 279. 1. 21. Sziget, 1556. szeptember 21. A király megparancsolta neki, hogy a sellyei kastélyhoz tartozó jobbágyokat [értsd: azok küldötteit] hozzá felküldje. Kéri Nádasdyt, hogy a szigeti várnagyot és a vele menő sellyei jobbágyokat őfelségének kommendálja. (L.) OL E 185. Nádasdy cs. lt. Misszilisek. Horváth Márk levelei. 91

Next

/
Oldalképek
Tartalom