Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)
Szakály Ferenc: Egy végvári kapitány hétköznapjai (Horváth Márk szigeti kapitány levelezése Nádasdy Tamás nádorral és szervitoraival) (1556-1561)
meken sorozatban publikálták a Nádasdy-misszilisek egy-egy csoportját,6 teljes érdektelenséggel mentek el Horváth hagyatéka mellett. Mint ahogy nem szentelt kellő figyelmet neki a kétkötetes Zrínyi-okmánytár közreadója, Barabás Samu sem, jóllehet anyagának jórészét ő is a Nádasdy-misszilisekből merítette.7 S végül: két évtizede e leveleik nélkül rajzolta meg - egyébként nem is rosszul - Sziget 1556-os ostromának történetét Bende Lajos is.8 Az 1970-es évek elején aztán csaknem döntő fordulat következett be a Horváth-levelek sorsában: az Országos Levéltár egyik fáradhatatlan búvára felfedezte, a Szigetvári Várbaráti Kör pedig erős válogatásban közreadta annak negyvennégy darabját.9 A Várbaráti Kör szerény lehetőségeiből mindössze egy ötszáz példányban, sokszorosított formában megjelentetett kiadványra futotta, amely csak a szűkebb környék érdeklődő közönségéhez juthatott el. Ez volna persze a kisebb baj. A nagyobb az, hogy ez a kiadvány sajnálatosan gyarlóra sikeredett. A válogatás teljesen esetleges, a közreadó a kiválogatott levelek szövegéből is ötletszerűen - többnyire mindössze néhány sor erejéig - csemegézett, a szövegeket önkényesen átírta, nemritkán félreolvasta vagy félreértelmezte. Ráadásul a benne közölt rövidke Horváth Márk-életrajz is hemzseg a tévedésektől. Mivel - amint arra az alábbiakban még visszatérünk - a levélcsoport értéke éppen belső ösz- szefüggéseiben rejlik, úgy gondoltuk: nem lesz felesleges Horváth Márk leveleit, ezúttal immár kivétel nélkül, teljes tartalmukkal közreadni. Igaz, e helyütt is „csak” kivonatosan. Noha Szigetvárott régóta utca és névtábla, 1971 óta pedig szobor - Nagy Géza alkotása - is őrzi az utolsó előtti szigeti kapitány emlékezetét, azt mindmáig elhomályosítja a dédunoka, a költő Zrínyi Miklós által a halhatatlanok sorába énekelt „szigeti hős”, gróf Zrínyi Miklós máig sugárzó dicsősége. Pedig e dicsőségnek jókora része nem annyira Zrínyit, mint Horváthot illeti; hogy miért, arról az alábbiakban bőven esik majd szó. Egyelőre érjük be annyival: méltó rá, hogy Zrínyi Miklóssal egy sorban emlegessék, s így talán életével és szigeti működésével sem lesz érdektelen a korábbinál valamivel részletesebben megismerkedni. A Horváthra vonatkozó, meglehetősen gazdag forrásanyagból eddig semminő, életkorát jelző adat nem került elő, s mivel ilyennel az általunk egyelőre még fel nem használt nagyőri levéltár ismertetői sem szolgálnak,10 születésének időpontját illetően egyelőre be kell érnünk a találgatással. Halálának időpontjából (1561) visszafele következtetve akár a század első éveiben is születhetett, házasságkötései viszont lényegesen fiatalabbnak, az 1510-es vagy 1520-as években születettnek mutatják. Mivel azonban 1540-ben már várnagyként szolgált, inkább az előző dátum, annak is első évei látszanak valószínűbbnek. Nem tudunk sokkal többet azon család körülményeiről sem, amelyből hősünk származott. Mindössze annyit, hogy atyja a horvát nemes Siravics nemzetségből származott, s Pzethai, más néven: Stancsics (Stancic) Györgynek hívták. Hogy azonban a család Márk születésekor még az előnevét adó Zágráb megyei Gradecen élt-e vagy sem, arról az előbbi adatot megőrző 1557-es tanúvallatási jegyzőkönyv nem ad felvilágosítást.11 Hogy a XVI. század közepi magyar hadszervezet miért alkalmazott oly szembetűnő előszeretettel horvát származásúakat, egyelőre még kiderítésre vár, hiszen az 1540-es évek derekára már a magyar fegyverforgatók is bőséges tapasztalatra tehettek szert a törökellenes harcokban. Annyi azonban bizonyosnak lát46
