Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)
T. Mérey Klára: Városiasodó településtípusok a századfordulón - Somogy megyei példák alapján (Második rész)
beadvánnyal fordult a megyei törvényszékhez, és előadta azt, hogy a város közössége eddig azért nem tudta kifejteni az úrbéri perben védekezését, mert ügyvédje „bűnvád” alatt áll (alig kétséges, hogy az önkényuralom idején Czindery ellen a volt jobbágyokat védő ügyvédet mivel vádolhatták). Más ügyvéd vette kézbe a szigetváriak ügyét, de időközben a per segédiratai eltűntek, s ezért az ügyvéd időt kért arra, hogy az anyagot áttanulmányozhassa. Ezt követően a per csigalassúsággal haladt, s a döntő kérdések rendezése az 1860-as évekre csúszott át.33 Csorba már idézett leírásából azonban az tűnik ki, hogy ténylegesen a földesúrnak már sikerült kialakítania a maga külön, minden modern felszereléssel ellátott gazdaságát a város határában. A város egyik legsúlyosabb sérelme változatlanul az volt, hogy a földesúr tagüsítani akarta határát, noha nem lehet e birtokokat összesíteni, hiszen birtokaikat nem ők foglalták, hanem a földesúr vásárolt a városi birtokosoktól földet, így került a tulajdonába a városiak birtokai közötti terület.'5'1 Nyilván ez volt az oka annak, hogy - mint azt az 1851-ben a város új ügyvédje megjegyezte - „földesurak, kik ámbár ezen perbe idéztettek, mégis egy részben meg sem jelentek, se maguk nézeteit vagy kívánatait a rendező perben elő nem adták”.'50 1865-ből van ismét adatunk, mégpedig ez év januárjában a főszolgabíró a város két esküdt)ét azonnali hatállyal elmozdította „illetlen és elöljáróhoz nem illő faragatlan maguk viselete miatt”, amelyet a községi ülésen tanúsítottak, s helyettük az „urasági képviselő kívánata értelmében” másik két polgárt tett meg esküdtnek. Ez teljesen szabálytalan intézkedés volt, úgy hogy a szolgabíró végül is mereven ragaszkodott ahhoz, hogy a választott képviselők helyett a legtöbb adót fizetők közül jelöljenek ki 20 elöljárót.36 Így sikerült a város vezetői közül a harcosokat eltávolítani. Ezt követően ez év decemberében került sor a szigetváriak összesítő és legelőelkülönöző perében az első bírósági ítélet kihirdetésére. Ez az ítélet 2960 magyar hold után rendelte el a legelő kiadását, amelyben benne volt a plébános, a templom, sőt a Veress család nemesi birtoka is. Az eszmei telkek száma tehát maradt 93, s ez után szakították ki a telkenként 5, összesen 467 magyar hold legelőt, az addigi közös legelőnek valamivel több mint a felét. A szigetváriak állítása szerint 105 eszmei telek után járt volna nekik legelő. Szigetvár ezt az ítéletet azonnal megfellebbezte, s elsősorban nem is a legelő mennyiségét kifogásolták, hanem azt, hogy a földesúr az ún. összesítéssel tulajdonképpen földet akart cserélni, pedig ehhez nincs joga, hiszen Szigetvár lakosai sohasem voltak úrbéresek, hanem „külső szabadalmakkal, kiváltságokkal felruházottak, és persze vásárlott birtokkal ellátott birtokosok.” - A legelő elkülö- nözéssel kapcsolatosan azt fejtették ki, hogy már 1768-ban a helytartótanács úgy határozott, hogy „az amúgy is szűk és elégtelen legelő egyedül a városi községnek használatára hagyasson, más megszorítás nélkül.” Az uradalom is fellebbezett, s azzal érvelve, hogy a 23 éve tartott legelőszemle óta a terület lényegesen megjavult, mert eltűntek „a posvány vizek” és a bokrok, - a legelő mennyiségét telkenként 3 (!) holdra kérte leszállítani. A királyi ítélőtábla 1866. májusában hozott ítéletet a most már Czindery László unokái: báró Wenckheim Béla és Leontin felperessége alatt folyó perben, és változatlanul hagyta az alispáni bíróság ítéletét. 1868 júliusában ugyanígy ítélt 300
