Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)
Bősze Sándor: Egyesülettípusok a dualizmuskori Somogyban (Harmadik közlemény)
magasabbra csaptak.53 A Belügyminisztériumból érkezett leirat alapján a főispán utasította a járási fő- és alszolgabírákat, hogy a választásokon minden körülmények között tartsák meg a rendet és szigorúan járjanak el az igazgatókkal szemben. Ezzel egyidőfoen kisebb-nagyobb létszámú katonaságot is küldtek a járásokba,54 a belügyminiszter pedig királyi biztost nevezett ki a megyebeli mozgalmak meggátlására.55 Az 1867 utáni magyar politikai irányzatok nem alakítottak modern értelemben vett pártokat, hanem - sokszor társadalmi rétegek szerint tagolódott - egyesületekre támaszkodtak. Így a radikális - a korabeli szóhasználat szerinti „communisticus” - követelések is e körökben fogalmazódtak meg. Ezért a polgári állam kiépítésével elfoglalt Andrássy-kormány első lépései egyikével megszigorította az egyletek működését. Az 1861-es Februári pátens kibocsátását követően országos méretekben bontakozott ki a volt honvédek segélyezésére alakult honvédegyleti mozgalom,56 amelyet még ugyanabban az esztendőben betiltottak és amelynek az egész vezetőségét i864iben - árulás folytán - lebuktatták. A kiegyezés ellenzékének aktív fellépése azonban új erőt adott a szélsőbal befolyása alatt álló honvédegyleti szervezkedésnek, mely ellen egyébként több volt honvédtábornok is fellépett. „Kossuth szavára a honvédegyletek tevékenysége rövidesen a politikai életre is kiterjedt: követelték a honvédség visszaállítását, az önálló magyar hadsereget. A kormány egy darabig tűnte a mozgalmat. .. majd pedig betiltotta, s ezután csak segélyegyletként engedte továbbműködni. A helyi források is arról tanúskodtak, hogy a Somogy megyei Honvédegylet iránt is oly nagyra nőtt az érdeklődés, hogy a sok volt honvéd igazolását a központi igazoló bizottság a könnyebbség kedvéért mindig a heti vásárok napján végezte.58 A honvédegyleti tevékenység korlátozása után a somogyi is Honvéd segélyező Egyletre változtatta a nevét.59 Az általa folytatott segélyezés mértékére nincsenek levéltári adataink. Az erre utaló dokumentumok - az országos helyzetnek megfelelően - a pénzügyi támogatások folyamatosságát jelezték. A kiutalt ösz- szegek azonban csak az anyagi gondok rövid távú enyhítésére voltak elegendők. Az Országos Honvédsegélyező Egylet 1872 februári közgyűlése elé terjesztett jelentés1 szerint 1871 januárjától 1662 fő részesült 71 882 frt-nyi összegben.60 A megye egyetlen honvédegyletének későbbi történetéről annyit tudunk, hogy módosított alapszabályát 1886-ban a Belügyminisztérium csak harmadszorra hagyta jóvá. Ekkori céljaik is túlmutattak a volt honvédek helyzetének enyhítésén, mert feladataik között a volt bajtársak erkölcsi elismertetésének kivívását is megjelölték.61 Az egyesület vagyona minden bizonnyal jelentős lehetett, mert ennek kezelésére határozatban bízták meg a Somogy megyei Takarékpénztárat. Mindenesetre kétségtelen, hogy a kormányzatnak sikerült a honvédegyleti mozgalom élét tompítani. Az ellenzék hangulatát ezzel a lépéssel azonban nem tudták lecsendesíteni. 1867 őszétől a szélsőbal programjával demokrata körök alakultak. Az elsőt Pesten 1867. november 18-án szervezték. „A szélsőbal ezzel széles népi tömegbázist akart teremteni a dualista rendszer elleni küzdelemre. A mozgalom a polgári forradalom szabadság, egyenlőség, testvériség jelszavának érvényesítését és az 1848-iki teljes alkotmány visszaállítását tűzte ki céljául. A demokrata körök bizalmi nyilatkozatot küldtek Kossuthnak és a közös ügyek elleni tiltakozó petíciókat az országgyűlésnek.”62 E körök főképp az alföldi mezővárosokban alakultak 253