Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)
Tóth Péter: Somogyi határvizsgálatok tanulságai
z. A határjelek A határ tudásának egyik forrása a határjelek ismerete. A határjelek Somogybán jól alkalmazkodtak a táj jellegéhez: az erdőségeikben általában fákat, fátlan területeken pedig földhányásokat, határhalmokat alkalmaztak megkülönböztető jel gyanánt. Feltűnő, hogy alig találkozunk megyénkben kő határjelekkel. Használatuk csak Szigetvár környékén látszik általánosnak: a tanúik 1727-ben Szigetvár és Hosszúfalupuszta határvizsgálatakor említenek egy „határmutató követ” (Met. 49/£.), valamint „megye kü” nevezetű, földbe ásott határköveket (3.133—134). 1742-ben, Szigetvár és Szenterzsébet határjárása során is történt említés határkövekről (8.353). ~ A többi, szórványos adat a megye északkeleti részéről való. A tanúk szerint például Látrány, Rád és Visz között egy négyszegletű kőtől (a lapide quadrangulari) indul a határ (Jk. 19. köt. 136. p.). Rákni és Karád határvizsgálata során is említenek határkövet: az egyik bizonyság szerint ez közel fél mázsás kő volt, ő maga is sokszor ült rajta, de már nincs meg, mert valakik elrejtették és még a helyét is felszántották. Egy másik tanú úgy emlékszik, hogy „térdig való hosszúságban” állott ki a földből a kő (16.670). Az 1754- ben Lulla és Szőlős határügyéfoen kihallgatott tanúk is emlékeznek két valóságos határkőre, amelyek „kétség kívül pásztorok dévajsága által élőbbem helyekről ki töredeztettek” (19.830). A hat ár fákat általában egy vagy több kereszttel jelölték meg; ez a szokás megyénknek szinte az egész területére jellemző. Egy másik, die inkább csak Nyugat-Somogyban elterjedt határfa jelölési mód az úgynevezett koszorúzás volt. Hogy ez pontosan mit jelent, forrásaink alapján nem világos. A fogalom latin megfelelője mintha arra utalna, hogy valamilyen bevésett jelnek kell lennie: talán gyűrű alakban fosztották meg a határfát kérge egy részétől. Kercseliget és Szederjespuszta határvizsgálatának latinul összeállított kérdőpontjai között fordul elő ugyanis, hogy egy tölgyfa „antiqua serti figura” volt határfának jelölve (21.905). Ugyanakkor tény, hogy a régi koszorúkról, koszorúzásokról soha nem mondják a tanúk, hogy beforrott, míg a keresztekről mindig. - Elég gyakori jelölési mód volt a cserzés, vagyis a fának a kérgétől való teljes megfosztása is. A más fajta jelölések ritkábbak, de annál érdekesebbek. 1754-ben, Bábony és Torvaj határvizsgálatakor mondja az egyik tanú, hogy „találtatik egy bükkfa, bőtökkel rajzolt, kit is néhai méltóságom báró Klanlnger uramtól innyi hallott, hogy addig menne bábonyi helység határa” (19.828). Tab és Torvaj határán a bizonyságok egy olyan tölgyfáról tudnak, amelyre a kereszteken kívül szántó vas is volt vágva (19.830), valószínűleg annak a falunak a jelképeként, amelyiké a határfa volt. Gáloskér és Ráksi határát 1743-ban egy „nagy régi billegés vastag cserfa” mutatta (8.372). 1742-ben Béndekpuszta határjárása alkalmával pedig a keresztekkel jelölt fákat egyértelműen megkülönböztetik a tanúk a „régi jelekkel” és a „külömb-külömb féle jelekkel” megjegyzett tölgyfáktól (8.354). Arról sajnos már nem beszélnek, hogy mik lehettek ezek a jelek. Jelöltek fát fúrással is: Szentmiklós-puszta határán egy három fúrással megjegyzett fa a hármashatár jele (5.218). 1717-ben Zala és Szőlős között egy „csinált fa” nevű tölgy állott, mint határfa (1.43). - A magánosán álló határfák jobban ki voltak téve a villámcsapásnak és valóban sokszor találkozunk is a határon „mennykő ütötte” fákkal ; ez valószínűleg csak toyább növelte tiszteletüket. 155
