Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)
Tóth Péter: Somogyi határvizsgálatok tanulságai
A föld tulajdonosának és a vele együtt esküt tévőiknek - tulajdonképpen a tanúknak - az eskü formáját az eskütétel módjával együtt közlilk a régi törvénytárak.9 Jellemző, hogy az esküt maga a törvénytár is komolynak és borzasztónak - seria et terribilis — minősíti. Hogy mind középkori eredetű, azt éppen egy somogyi példával tudjuk igazolni. A toldi pálos monostor okleveleinek a jegyzékében szerepel egy kivonat, amely szerint 1384-ben Andocs és Kígyósháza határjárása alkalmával valamely Pál nevű nemes társaival együtt oly módon járta meg a határt, hogy öveit megoldotta, lábravalóját levetette és jobbjával a feje fölé emelte a földet.10 Az esküminták világosan utalnak arra, hogy a határok biztosításában, a megtévesztés elleni védekezésben nagy szerepe volt a túlvilági büntetéstől való félelemnek, az abban való hitnek. Ennek bizonyítékául álljon itt egy somogyi eset, ahogyan azt 1761-ben Nagydobsza és Görösgál határvizsgálata során az egyik mernyei tanú, a 74 esztendős Tóth Márton eskü alatt elmondta: „ .. . nevezett nagydobszai Vajda Györgyöt igen jól ismerte s tudgya bizonyosan, hogy egy fél eszü forma, reszkető vén ember volt. . . Nyavalája pedig eredetit onnénd vette, hogy még a midőn ezen nemes Somogy vármegyének vice ispánnya néhai Madarász László volt, ennek előtte circiter 30 esztendőkkel, egykor görös- gáli pusztának határa eránt kérdés támadott, hogy vallon az Szakad át i víznél ütköznék-e meg dobszai határral, a vagy nem, és ha a nagydobszai föld által jönne a Szakadáti vízen és hídon nap kelet felől, ennek meg visgálására jelentett Madarász László úr, néhai vice ispány önnön maga személye szerént a kérdésben lévő földnek színére ki jővén, meg parancsolá natgydobszaiaknak, hogy az eránt magok részére bizonságo'kat keressenek, a kiket arra, hogy nagydobszai határ a Szakadáti vízen által jünne nap kelet felé, meg esküttethetne. Nagydobszaiak ezen kérdésre egyebet nem találtak, hanem emlétett Vajda Györgyöt, kinek is ha meg esküdnék, valamennyi darab földet az ő hüte mellett nagydobszaiak el nyerhetnének, iazt gazda számra fel osztván, a gazda részen kívül még négy holdat neki adnának, ezen ígéretnek emlétett Vajda György meg örülvén, ki ment föllebb írt vice ispány uram elejben, valóságos nagydobszai földet lábbeliében talpa alá tévén, az Szakadáti vízen innénd napkeletről levő valóságos görösgáli mezőn hitit le tette, mondván: No, vice ispány uram, ha mostanában is valóságos nagydobszai földön nem állok, tehát az Isten engem meg büntessen és úgy reszkessek, mind az nyárfa levél. És azon túl a resziketés rajta meg történvén, halála órájáig mindétig felettéb reszkető volt, el annyira, hogy utoljára esztelen és fél meztelen járván, még csak reá nézni is írtóztató volt. Ezt pedig Nagy Dobszában jobbára akkori ember mindenik tudgya, ós ha reá kérdeztetnék, nem is tagaggya, a mind is valamely darab mezőt ennek hiti mellett el foglaltak nagydobszaiak, e m.ai napig is bírják.” (32.1259) Ügy gondoljuk, ez az emberi ravaszságot és a túlvilági büntetésben való hitet bizonyító példa azt is meggyőzően mutatja, hogy milyen egyszerű oka volt annak, hogy az érdekeltek mezítelen lábbal tették le esküjüket. A határ tudása Természetes dolog, hogy a határ tudása az esetek túlnyomó részében valamilyen gyakorlati ténnyel függ össze: a tanúskodó addig a pontig szántott, legeltette az állatait, vagy a kérdéses helyen túl, például „az elől számlált koszo
