Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)
Szakály Ferenc: Egy végvári kapitány hétköznapjai (Horváth Márk szigeti kapitány levelezése Nádasdy Tamás nádorral és szervitoraival) (1556-1561)
vételére. Mihelyt megérkezik, rögtön küldi az állatokat Babócsára; ezt azonban késlelteti, hogy nagy zaj van a Dráván s pillanatnyilag senki sem kelhet át rajta. A török támadás hírére igyekezett még a nyáron befejezni az építkezést, de annyi teendője akadt, hogy, mint azt Gallér Zsigmond hadi tanácsos is láthatta, nem tudott végezni vele. Gallér a gyalogokat is megmustrálta; bár békeidőben ezer, veszély idején kétezer gyalognak kellene lenni Szigeten, mindössze hétszázzal rendelkezik. Ezeknek nyolc havi zsoldjával tartoznak, de most is csak három hópénznyi pénzt és posztót hoztak nekik, ami miatt úgy felzendültek, hogy el sem akarták fogadni azt és csak nagynehezen tudta őket lecsendesíteni. Márpedig akkor is rettegve várnák az ellenség támadását, ha teljes létszámban és jobban fizetettek lennének. Noha Nádasdy azt hallotta a bécsi udvarban, hogy Horváth megígérte a cseh királynak: több esztendőre vállalja a szigeti tisztet, valójában csak egy esztendőre kötelezte el magát. Mivel őfelségétől egy hónap szabadságot kapott, hogy saját házához mehessen, jelenteni fogja elindulását, s mind a királyt, mind pedig Nádasdyt meg akarja látogatni. Mentege- tődzik: nem tudta, hogy azt várják tőle, jelentést tegyen a szigeti ágyúkhoz szükséges golyók formájáról; most azonban Gallerrel közölte a tudnivalókat. Azt szeretné, hogyha valami húsz apró és négy kisded forgó tarackot kapna a vár, s azok idejében beérkeznének, mert amikor szükség van rájuk, általában nagyon nehéz már behozni. Nem magának kéri ezeket, hiszen azt sem tudja még, hogy az utolsó szükség idején egyáltalán Szigeten lesz-e. Azért is könyörgött őfelségének, hogy Szigetet porral, ónnal, golyóbissal és egyféle szerszámokkal bővítse meg. Nehezményezi, hogy őfelségének azt mondották, hogy a szigeti jövedelem nagyon sok, s ezért sok cirkáló jár a nyakára. (L.) OL E 185. Nádasdy cs. lt. Misszilisek. Horváth Márk levelei; belőle rövidebb részletek közölve: Közlemények Szepes vármegye múltjából 10. (1918) 133. No. 4. és Szigetvári várkapitányok levelezése 78. 1. i. Mivel a kémjelentés hajók előkészítéséről is szót ejt, nyilvánvaló, hogy itt nem Székes- fehérvárról, hanem Nándorfehérvárról van szó. 56. Sziget, 1539. március 2. Mellékelten (,,ez leuélben kettue”), másolatban küldi Nádasdynak hű emberének az ellenség igyekezetéről beszámoló jelentését. Kéri, törekedjék őfelségénél, hogy idejében viseljen gondot Sziget várára, mert azon még sok építés szükségeltetik. Most éppen a két, város felé néző, híd melletti bástya közti palánk felállításán („délrewl az wáras felewl, az hewg mellett az kétt bástya kezytt palankal állattatom”) dolgoznak, mivel nem jól volt megcsinálva. Utána a nyugati (,,nap enézet felewl való”) bástyához fog. Amint Nádasdynak is mutatta, a külső vár palánkját felszélről, a vizesárok mellett megcsinálták; földdel is meg van már töltve, csak a külső sározása hiányzik. Érdeklődik, hogy azokat a híreket, amelyeket Körmendről küldött Nádasdynak, megkapta-e. Ui.: Kéri, járjon közbe őfelségénél a szigeti katonaság fizetése miatt, mert ott mindenféle élelmiszer igen drága, s a nagy fizetetlenség miatt nagyon elnvomorodtak. Törekedjék a vár egyéb szükségleteinek biztosításáért is; adná Isten, hogy ezekre ne legyen szükség ott, akkor őfelsége továbbvitetheti onnan. (M.) OL E 185. Nádasdy cs. lt. Misszilisek. Horváth Márk levelei. 57Körmend, 1339. március 30. Mivel mind életében, mind pedig halála utánra csak Nádasdvban volt és van minden bizodalma, ezért most is, amikor az Isten szerencsétlenséggel látogatta meg, Sennyey Fe- rencre bízta gyermekét és marháját, hogy Nádasdy valamelyik várában (,,az nagyságod há- zayban walamellykben”) keressen helyt nekik. Ha ő meghalna is, ilyképpen javai nem vesznének el, hanem gyermekének jutnának. (M.) OL E 185. Nádasdy cs. lt. Misszilisek. Horváth Márk levelei; kiadva, hibás dátummal: Közlemények Szepes vármegye múltjából 10. (1918) 134. 1. No. 5. IQZ