Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)
Szili Ferenc: Somogy megye út- és közlekedési viszonyai a kései feudalizmus korában (1782-1848)
tóságnak, a pandúrok ugyancsak kaptak jutalmat a fenti összegnek megfelelő forint összegnek a felét. Ezt a jutalmat a Helytartótanács kérésére a főkamarának kellett kifizetnie. Különleges esetekben azonban még ennél is nagyobb jutalomdíjat tűzhettek ki.32 Az üldözés és a bűnözés felszámolása elsősorban a pandúrokra hárult, 1814-ben a megyében a pandúrok létszámát 80-ról 120 főre növelték, akik 12 xr napibért kaptak és egyenruhával is ellátták őket.33 Időközben Kovács Antal másodalispán 1813. évi jelentéséből azt is megtudhatjuk, hogy a magányos csárdák felszámolása ügyében létrehozott bizottság, hogyan oldotta meg a feladatát.34 A bizottság javasolta, hogy azokat a csárdákat, amelyek az utaktól távolabb esnek, sötét helyeken, rendszerint erdőkben vannak, le kell rombolni. Az uraság tulajdonában lévő magányos házakat, amelyekben cselédek laknak, nem lehet ugyan megsemmisíteni, de a bor árulását az ilyen helyeken mindenféleképpen meg kell tiltani. A fenti határozattal az emberemlékezet óta működő csárdák felett mondták ki a halálos ítéletet: így a patzai, a kercseligeti, a kutyahegyi, a szentpáli, a zákányi, a füredi, a kisalberti, az agarói, a fekecsi, a nyiresi, a kolomposi, a göbei, a lankai, a markóczi és a búszerzői csárdákat lebontásra ítélték. A bor árulását megtiltották a létai pusztán levő erdőkerülőháznál, a dörgicsei birkásnál, a páti pusztán lévő birkásnál és a kisbabái csárdánál. A rendelet tehát sok embert érzékenyen érintett, akik jövedelmező csárdáikat elvesztették. Ettől azonban a közbiztonság még nem vált idillikusabbá, Siklóssy József alszolgabíró 1817-ben jelentette, hogy Magyaregres -Gesztit összekötő út nem eléggé biztonságos, az erdők sűrűsége miatt az út minősége kifogásolható, a legnagyobb probléma azonban az, hogy „az utazót orvul három lépésről agyon lehetne lőni”.35 Márpedig ez az út nemcsak Geszti érdekeit szolgálja, mivel ezen szállítja áruit a kaposi járás egy része, a babócsai járás pedig „majd egészen a futrását Igalba ezen hordaná ... de a Balaton mentiből Kapos felé is utaznak”.36 A napóleoni háborúk befejeztével az útonállók utánpótlásáról esztendőnként a kötelező katonaállítás gondoskodott. A katonaságtól való félelem miatt egyre többen kerestek menedéket az erdők sűrűjében, és sodródtak mind közelebb a bűnözéshez, mivel elemi életfeltételeiket nem tudták másként biztosítani, így a közbiztonság hullámzó képet mutatott, egy-egy nagyob hajtóvadászat után, átmenetileg csendesebb időszak következett, majd váratlanul újabb rablások jelezték, hogy e kérdést végérvényesen nem tudták megoldani. 1833-ban Veszprém megye alispánja, Bors József és több bakonytamási lakos sérelméről értesítette a megyét. A fenti lakosok 1832 januárjában Somogy megyén keresztül utazva az Alföldön szándékoztak marhákat vásárolni. Tab és Nágocs között azonban két fegyveres rabló megtámadta őket, a hat kereskedőtől 4400 forintot raboltak el.37 A harmincas években sem javult a közbiztonság, jóllehet a megyei és az uradalmi börtönök zsúfoltsága közismert. Vúsey szolgabíró 1837. január 16-án az alispánnak az alábbiakat jelentette; „...vidékemben a rablások, úton- állások és a marhahajtogatások most is gyakoroltatnak . . ,”38 A nemesdédi izraelitákat és a merkei bukásokat az elmúlt évben kirabolták, a páti hídtól, lükéről, Alsó Bogát pusztáról pedig sertéseket hajtottak el. 1842. nov. 2-án a megye, a rablások és a fosztogatások, valamint a gyújtogatások felszámolása érdekében, a rögtönítélő bíróság felállításának az engedélyezését kérte. Az utakat és a közbiztonságot évtizedeken keresztül javítgatták, a végső megoldást azonban nem sikerült megtalálniok, az előbbit anyagiak hiányával 251