Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)
Kiss Géza: A délkelet-somogyi Dráva-völgy horvát községei a fedualizmus megerősödése és válsága idején (1711-1848)
Bizonnyal nem véletlen, hogy amikor Rontó Mátyás fiát ugyanitt találta a hajdú, az sem volt hajlandó zálogot adni.98 A szentmártoniak a feudális kor legvégéig nem tudták elfelejteni hajdani kiváltságos állapotukat és szüntelenül azt hangoztatták, hogy emberemlékezet óta minden földesúri jövedelmet, az erdők mérsékelt használatát is, az egymást követő apátoktól ,,az üdő forgásihoz alkalmazott árendába” bírták. Ennek az alapmotívumnak most (1837-ben) éppen a legeltetésre vonatkozó részét konkretizálják a főbírónak írt panaszlevelükben.99 Szerintünk a határ szűk volta miatt náluk Tilos erdő sohasem volt, most pedig a Tilos felállítása miatt a határbeli marhának kevés is, szűk is a legelő, s bajaik összegzéseként azt diktálják a levél fogalmazójának, hogy az ebből adódó „szorongások miatt sú- lyossan ostromoltatunk.” Fenyegetésképpen-e vagy tényleg hitték, hogy községük egykor mezővárosi kiváltságokkal rendelkezett, de ebben a levélben is könyörögnek ,,a’ Felső Királyi Kancelláriához való utazó Levél kiadatásáért”, hogy privilégiumukat kikereshessék. Bizonyos, hogy a kutatás során bennünket is számtalan momentum emlékeztetett a polgári öntudat meglétére, de kiváltságlevéllel nem találkoztunk. Nem volt az már meg a 19. század elején sem, de az emberek beszélték, hogy a község hajdan mezőváros lett volna, az pedig vásártartási kiváltság nélkül több napig tartó vásárt rendezett, előbb csak Szent Márton nap táján, november elején, később évenként kétszer.100 Az urak és a jobbágyok egyre nehézkesebb együttélésének és az egész feudális rendszernek véget vetett a horvátok lakta 8 községben is az 1848. évi polgári forradalom, amikor egy időre kizárólag a szembenállásra tolódott a hangsúly. 239
