Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)
Hajdu Lajos: Népiskolai szerződések Magyarországon a felvilágosult abszolutizmus időszakában (1770-1795)
kola rektorának, e 2 Ft-ok összege biztosítja a tanítók eltartását, „minthogy ezt a természeti méltányosság megköveteli”. Nem kívánok most belebocsátkozni a részletekbe, annyit azonban meg kell jegyeznem, hogy e rendelkezés rendkívül homályos (kinek kell ezt a pénzt befizetnie - annak, akinek a gyereke az iskolába jár?, vagy annak, akinek tanköteles gyerekei vannak?), és messze elmarad a jozefinizmus hasonló rendelkezései mögött. Az ellentmondásokról nem is szólva, hiszen az instrukció megfogalmazója egyik mondatában eltörli a tanulópénzt („sic dictum didactrum ubivis locorum abrogari debet”), egy mondattal később viszont (tanulónként?, gyerekenként?) évi 2 Ft-os didactrum megfizetésére rendelkezik. A szerződés megkötéséhez az instrukció szerint a földesurat (vagy ha ő nem a faluban él - tisztjét) mindig meg kell hívni és a vállalásokat a megye tisztviselője előtt „kényszer nélkül” kell a közösséggel a szerződésben rögzíteni. A kontraktusokat 4 példányban kell elkészíteni (egy-egy marad a községnél és a földesuradalomnál, egy a megyei inspektor tabulariumába kerül, egyet pedig jóváhagyásra felterjesztenek a Helytartótanácshoz). A negyedik példányt azonban csak akkor lehet a Consiliumhoz felküldeni, ha azt már a megye is ratifikálta. Az 1790/91-es országgyűlésen kiküldött bizottságok javaslataiból (mint ez közismert) nem lett törvény, az operátumok a reformkor kezdetéig nem is kerültek országgyűlés elé. A kormányzat azonban egy-egy kérdés szabályozásánál figyelembe vette, hogy a rendek közreműködésével elkészült javaslatokban milyen (elfogadható) indítványok vannak és - amennyiben úgy ítélte meg, hogy ezek felhasználása politikai céljai elérését is szolgálja - be is építette rendeletéi anyagába az operátumok néhány pontját. Ez történt az iskolaszerződések megkötésének újraszabályozásakor is, amikor a Helytartótanács 1795. november 27-én kiadott 24 567. sz. intimátumával „pontosabbá tette” az 1780-as rendelet előírásait (amelyeket tanulmányom 2. pontjában, a 6. jegyzetet követő mondatokban mutattam be). Mi a lényege e pontosításnak? Az, hogy az iskolát a falunak saját erejéből kell megépítenie, ha erre képtelen és szegénységét a szolgabíró is tanúsítja - csak akkor lehet szó a kamarabirtokokon is a kettős (uradalmi és községi) kötelezettségről. A fenntartás is a falu feladata, csupán a szegény falvakban ad a kamarauradalom a nagyobb javításokhoz pénzt, illetve anyagot. Ugyancsak a közösség tartozik biztosítani a tantermek felszerelését, a falu kötelessége a taní- tó(k) eltartása is, legfeljebb a szegény települések formálhatnak arra jogot, hogy az állam (földesúrként) a tanítói fizetés kisebbik részét magára vállalja. Mindezek figyelembevételével cinikus a rendelet befejezése (amelyet szinte betű szerint a régiből emeltek át): reméli a Helytartótanács, hogy a magánföldesurak „segítve Őfelségének a zsenge fiatalság helyes oktatására irányuló törekvéseit”, követni fogják a példát.®1 Követték. A terheket ők is áthárították a lakosságra és a továbbiakban az oktatási igazgatás legjobb támaszai voltak, amikor jobbágyaikat a padok kicserélésére, az iskola bővítésére vagy egyéb feladatok elvégzésére kellett rákényszeríteni. A népoktatás ügye (és a tanítók legnagyobb része) azonban sokat veszített az udvar és a rendek „egymásra találásával”, a felvilágosult abszolutizmus reformelképzeléseinek végleges zátonyra futásával. E judiciumon az is csak keveset módosíthat, hogy a célok kitűzése és végrehajtásának erőltetése során mind a tereziánus, mind pedig a jozefinista kormányzat követett el súlyos hibákat, amelyeket a történelem ítélőszéke előtt soha nem menthet az, hogy nemes célok érdekében követték el. f I i«5
