Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)
Hajdu Lajos: Népiskolai szerződések Magyarországon a felvilágosult abszolutizmus időszakában (1770-1795)
Tanulmányom 6/c táblázatában bemutatom, hogy az 1788/89-ben jóváhagyott 483 iskolaszerződés összesített adatai szerint hol és mennyi tanítói fizetés jutott átlagban egy-egy iskolára. E szerződéses adatok azonban nem teljesen egzaktak (a 6/a tabella megjegyzéseiben megemlítettem, hogy miért), ennek ellenére e számok megítélésem szerint a jelenségeket és arányokat jól tükrözik. Sokkal rosszabb viszont a kép, ha azt vizsgáljuk, hogy egy-egy tanítóra milyen átlagfizetés jutott a 483 jóváhagyott iskolaszerződés adatainak tanúsága szerint. Ezt a 6/d sz. táblázat tükrözi, amelynek főbb tanulságai a következők: nagyon nagy néhol a különbség az egy iskolára, illetve az egy tanítóra jutó átlagfizetések nagysága között. Ez az esetek többségében azt jelenti, hogy ilyen tankerületekben e két év során viszonylag sok (vegyes vagy tisztán felekezeti) nagyiskolát sikerült létrehozni és ezek 3-4 tanítója a szerződés szerint viszonylag magas illetményben részesült. A kassai tankerületben történetesen 10 ilyen jellegű iskolában 29 tanító működött, míg a 12 elemi, illetve egyetlen leányiskolában (Rozsnyón) mindössze 1-1 tanító volt. Iglón azonban az egy római katolikus és három protestáns tanító szerződés szerinti fizetsége évente 600 Ft, Sátoraljaújhelyen és Sárospatakon pedig (mindkét helyen egy-egy katolikus, református és evangélikus tanítója volt a vegyes iskolának) összesen 520 Ft - ugyanakkor a kistelepüléseken (mint pl. a Szepes megyei Vibornán) a tanító „díja” mindössze 30 Ft. Igaz, a tabella készítője hozzáfűzi: „das übrige in Naturalien”. Nagyjából ugyanez jellemző a pozsonyi és a pécsi tankerületire is - a nagyváradi districtusban viszont a tanítók száma alig haladja meg az iskolákét, ez nem jelent egyebet, csupán azt, hogy az ekkor szerződéssel rendezett iskolák között alig akadt két- vagy többosztályos. Amíg az előbb azt igyekeztem bizonyítani, hogy a magánföldesurak minimális mértékben járultak hozzá a tanítók fizetéséhez (eltartásához), most azt kell hangsúlyozni, hogy az iskolamesterek fenntartásának gondja elsősorban a lakosság vállaira nehezedett: az egy iskolára jutó (szerződésben előírt) tanítói illetmény több mint 4 5-ét a települések lakói biztosították. (Még nagyobb ez az arány, ha számításba vesszük, hogy jónéhány falu iskolaszerződésében nem tüntették fel az iskolamestereknek járó természetbeni fizetség értékét.) Első látszatra ugyancsak elismerésre méltó az a kötelezettség is, amelyet a kamara-uradalmak vállaltak magukra - ha a támogatott intézmények számát nézzük, több mint hatszor annyi népiskola tanítójának eltartásához járultak hozzá, mint a magánföldesurak. Fia viszont a támogatás mértékét vetjük össze, ez 7 és félszer nagyobb, mint a többi uradalom hozzájárulása. A részletes adatok azonban azt mutatják, hogy a jozefinista rendszer összeomlása előtti években a kincstári birtokok is - akár objektív, akár szubjektív okok miatt - másképpen segítik a népoktatás szélesebb körűvé tételét, mint a Ratio Educationis kiadását követő időszakban. Ezt szembetűnően tanúsítják tanulmányom 5. sz. táblázatának adatai is: e 19 bácskai település között akadnak több ezres lakosságú, már ekkoriban is virágzó mezővárosok vagy falvak (Bácsalmás, Bezdán, Kula, Üjverbász, Űjszivác stb.), ahol a tanköteles gyermekek száma többszáz - de vannak olyan kistelepülések is (mint pl. Sóve német telepesközség), amelyben ekkoriban mindössze néhány száz lélek élt. Ennek ellenére a tanítói fizetéshez a kamara-uradalom mindenütt 96 Ft-tal járul hozzá, tehát egyáltalán nem veszi figyelembe, hogy egy (virágzó) településen a közjó szolgálata esetleg több iskola, vagy egy többtanítós 1 177
