Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)
Tóth Péter: Egy németalföldi utazó a visszafoglalt Budán (1687)
ródva, s különleges szokásokkal, erkölcsökkel és nyelvvel rendelkezik. A cigányok sátrakban laknak és a kézműves mesterségeket gyakorolják, s ezekből tartják fenn magukat, valamint olyan árucikkek összevásárlásából és eladásából, amelyeket alattomban szereznek meg. Görög vallásúaknak állítják magukat, amikor a keresztények uralma alatt vannak; egyébként pedig pogányok, vagy - ahogyan mondani szokták — vallás nélküliek: nincsenek ugyanis istenszobraik. Tisztelnek azonban egy istenséget, de pogány szertartás szerint. Miután eltelt a lelkem az összes látnivaló megtekintésével, hétfőn - amely a Gergely-féle naptár szerint június 23-a, a Julius Caesar-féle naptár szerint pedig 13-a volt, egyébként a születésem napja - elindultunk Budáról egy kicsiny sajkára szállván, amely a folyással szemben Győrbe vitt bennünket. Ekkor tapasztaltam meg a szláv nép bámulatra méltó járatlanságát a hajózás tudományában; ez nekünk olykor félelmet okozott, egyébként pedig olykor életveszélyt, sőt halálos veszedelmet is jelentett, legfőképpen az esztergomi hídnál, ahol pusztán a partraszállással kerültük el a hajótörés csaknem biztos veszedelmét. A folyó ereje által körbeforduló és a kompokhoz - amelyek a hidat tartják - csapódó hajók ugyanis gyakran akkora erővel ütődnek oda, hogy a deszkalapok megha- sadozása következtében el is süllyednek; néha nem tudjuk, hogy vajon a folyó hevességének tulajdonítsuk-e inkább az ilyen esetet, vagy a hajósok gyakorlatlanságának - ez az utóbbi pedig akkora, hogy nagyobb már nem is lehetne. Megadatott nekem, hogy meglássam az emberi nemzet ezen népének nem is annyira paraszti, mint inkább állatias életmódját is: fehér színű köpenyeikbe burkolózva egész napokon keresztül barmok módjára, felhúzott végtagokkal feküdtek a hajóban, tétlenül és semmit sem csinálva, oly módon, hogy semmi egyébbel, legfeljebb csak a hangjukkal mutatták meg néha, hogy emberek. Büntetés volt számukra, hogy valami munkához fogjanak, vagy hogy mulatságból egyetlen pillantást vessenek a hajóból a partokra, vagy hogy csak felegyenesedjenek is. Élelmük száraz kenyér volt, kévésüknek túróval, italuk pedig a folyóból merített víz. Voltak tisztesebbek is közöttük néhányan, akiknek a kereskedés jelentett - igaz, a nagyon kicsiny nyereség miatt nagyon is szűkös - megélhetést. Ezek valamennyien református vallásúak voltak és többnyire egyházi énekek éneklésével mulattatták magukat, s el is különültek a többiektől, ök mondták el nekem, hogy Berényben, Gyöngyösön és Kecskeméten - e Budától tíz német mérföld távolságra fekvő helyeken — a lakosok legtöbbnyire a református vallást követik, s csak kevesen vannak a pápisták; Nagykőrösön pedig - amely város kiót- annyi mérföldre van Budától - csaknem mindenki református és egyetlen pápista vagy lutheránus vallású sincsen. Egyébként erősen panaszkodtak, hogy a velük azonos vallású külső nemzetek gyalázatosán elhanyagolják őket és még csak a tudósok tanítását sem juttatják el hozzájuk, holott Magyarországnak a Dráva és a Száva folyók irányában elterülő részén a legtöbb helységet reformátusok lakják. Megfigyeltünk egyébként egy hajós-babonát is: ezek a parasztfurulya hangjától nem idegenkedő emberek igen rossz néven vették, ha valaki füttyöt hallatott a szájával ama síp hangját utánozva, s mint valami szerencsétlenséget hordozó jeltől, úgy fordultak el átkozódva tőle. Erre semmiféle magyarázatot nem adtak, ennélfogva egyedül csak a mindig így viselkedő hajósok viselkedése szolgált magyarázatul. Amidőn már nem jártunk messze Esztergomtól/1 néhányad magammal kiszállván a csónakból, bebarangoltam a közeli földeket, amelyek nem voltak túl
