Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)

Tóth Péter: Egy németalföldi utazó a visszafoglalt Budán (1687)

fogni - szokásukhoz híven olyan lassú léptekkel haladtak, mint a tekndsbóka. Alig tettünk meg két mérföldet, amiidőn megláttam, hogy mi a különbség a 'kato­nák - elsősorban a császári katonák - és a nem egyenruhások között. Bár a leg­közelebbi falut elhagyták a parasztok és a parasztasszonyok, mégis elfogtak itt agy-két asszonyt. Miután veréssel fenyegetőztek a katonák, megparancsolták ne­kik, hogy adjanak egy pár ökröt azon másik pár helyett, amelyekről azt állították, hogy betegség támadta meg őket. Majd feltörve az ajtókat és kiürítve a ládákat, a jelenlétemben - miután hiábavalóan próbáltam közbelépni - elraboltak mindent, amit csak fel tudtak használni. Sőt miég azt a kölest is, amely a szerencsétlen em­berek éhségének az enyhítésére szolgált, zsákokba öntötték, hogy majd takarmá­nyul adják az igavonó jószágoknak - holott erre a célra az igen bőséges fűnek köszönhetően ott voltak a legelők. S nem elégedvén meg a zsákmánnyal, már a növendék borjúk elvételért készülitek, és még a könyörgésem is alig tartotta visz- szia őket az annyira jogtalan erőszaktól. Véletlenül odajött egy szegényes zekébe öltözött, öreg parasztember is, aki rátette a kezét az egyik állatra; s én az oly na­gyon sovány zsákmány miatt érzett szégyentől égve alig tudtam meglágyítani e rablók vezetőjét, hogy adassa vissza a borjút. - De hallgasd csak meg eme vezér­nek egy emlékezetre méltó tettéit, amelyet a régiek hadi cselekedeteivel kell össze­hasonlítani. A szemben lévő szigetre volt vontatva egy szekér: amikor ezt észre­vette és mivel nem volt egyetlen komp sem a közelben, nagy igyekezettel rögvest felelevenítette magában Sisyphus ama cselekedetét és megparancsolta övéinek, hogy keljenek át a szigetre s miután odalkötözték a szekérhez a magukkal vitt köte­leket, térjenek vissza: ily módon húzatta és vontatta át tehát a szekeret, amelyet az­tán a csomagoknak a táborba való szállítására szánt a semmirekellő. - Az ételről és italról, mint említést sem érdemlő apróságokról, nem szólok; én amit megettem, azt titokban ki is fizettem - de ez a legkevésbé sem katonás dolog. A szerencsét­lenek pedig végül csak kicsikartak tőlük két dukátot, amivel az ökrök bérbe vé­telét - vagy inkább pusztulását - váltották meg. Mindezt meghallván, dicsérték is a katonák a mi Thrasónkat, hogy már fölösen visszaszerezte azt, amit aznap reggel borra költött. Még ugyanazon a napon egy másik paraszttól is elvettek egy köpenyt és alig adták vissza neki úgy is, hogy én a védelmező Isten nevére kö­nyörögtem nekik, s ekkor is csak azzal a fenyegetéssel, hogy mástól rabolnak majd egy másik köpenyt. Az éjszakát sátor alatt töltöttük és másnap az elhagya­tott és felégetett földeken és falvakon keresztül - s bizony, amazok bőven ter- mőek, emezek pedig igen sűrűn lakottak voltak még a minap - Esztergom felé vettük utunkat. S ezen a napon tapasztaltam meg az isteni kegyelem különleges védelmét. Megérkeztünk egy elpusztult faluba, amelyben egy régi építésű temp­lom állott, görög módra festett, a Megváltó és az apostolok történetét ábrázo­ló képekkel díszítve. Miközben e templom alaposabb szemügyre vételével voltam elfoglalva és a katonákat egy kevés ideig visszatartottam, íme, a hátunk mögött megjelent egy paraszt a szekerével együtt! Mivel a távolság megzavarta szemé­nek élességét, vezetőnk megsarkantyúzta lovát és azonnal odavágtatott a nem remélt zsákmányhoz. Én, mivel eme kiemelkedő hely alatt sík terület volt, amely - mint kevéssel később megfigyeltem - három mérföldön keresztül, egészen Esz­tergomig terjedt, lassú léptekkel előre indultam, hogy ne legyek sokáig szemlé­lője a magyar szerencsétlenségnek. De miután azok el voltak foglalva a zsákmá­nyolással, a második mérföld után már egy kicsit félni kezdtem. Körös,körül ugyanis minden elhagyatott volt, és a falvak romjai közül néhol felszálló füst

Next

/
Oldalképek
Tartalom