Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)

Tilkovszky Lóránt: Bajcsy-Zsilinszky 1944. március 19-e miatt csonkán maradt pártprogram tervezete (Kossuth-párt)

a mostani hazai iparvédő vámtarifa-rendszer mai méreteiben már ebből a világ- gazdasági okból sem tartható fönn a háború után. Ezzel a gondolattal már most meg kell barátkoztatnunk gazdasági közvéleményünket s jó előre elkészítenünk iparunk megmentésének és védelmének nagyszabású tervét.

De nem tartható fenn a mai vámtarifa-rendszer azért sem, mert az egyik fő eszköze volt a magyar mezőgazdaság, főleg a kis- és törpegazdaság két évtizedes lassú kifosztásának az agrárolló révén, anélkül, hogy valójában az egyetlen és legjobb módszere lett volna gyáriparunk védelmének. Bizonyosra vehető, hogy a háború után kialakuló új világrendben átmenetileg is nagyobb vámterületek fognak kialakulni, másfelől csupán a védelemre szoruló nemzeti iparok léte biztosításának, azaz a nemzetközi versenyképességnek mértékéig. A monopolszerű vámok azonban semmi esetre sem tarthatók majd fönn ebben az új, szabadabb világgazdasági rendszerben, s e túlzások lebontása az érdeke egyébként elsősorban a mezőgazdaságnak és a föld népének, valamint a városi fogyasztó tömegeknek, de végeredményben magának az egészséges és nagyobb arányú ipari fejlődésnek is.

Előrelátható, hogy a háború után kialakuló szabadabb és egyetemesebb világgazdálkodás élesebb levegője és erősebb versenye el fogja sorvasztani mindazokat az iparágakat, melyeknek nincsenek meg a természeti adottságokban és szükségletekben a kellő létjogosultságuk, s amelyek egyedül a túlzott vámvédelem melegházának köszönhetik létüket. Az is kétségtelen, hogy ugyanakkor Magyarországon erősödnie kell a mezőgazdasági iparnak, melynek alapföltételei, nyersanyaga a legjobban biztosítva van. Magyarországnak és a magyar gazdasági életnek, gyáriparunknak sem kell azonban félnie ettől a szabadabb világgazdálkodástól. Mert a kicsinyesen önző vámvédelem igaz, hogy a versenyképesség biztosításán túlmenőleg monopóliumszerű előnyöket biztosított a magyar gyáriparnak idáig, de ugyanakkor elvette előle a szabadabb távlatot, túlságosan is berendezkedett az ország csonkaságára, nem vette tehát számításba és igénybe - éppenséggel nem egyedül a maga hibájából, sőt túlnyomó részt a trianoni béke- szerződés folytán és a kisantant együgyű elzárkózása miatt - a történelmi Magyarország s a szélesebben értelmezett Duna völgye természeti, földrajzi adottságait, melyek szinte páratlan lehetőségeket nyitnak Budapestnek s általában Magyarországnak Európa szívében való középponti fekvésük révén. Amit tehát veszíteni fog a sok tekintetben túlságosan is melegházban nevelt magyar gyáripar életlehetőségekben a szabadkereskedelmi iránynak háború után teljes bizonyossággal elkövetkező megerősödése folytán, azt többszörösen kell, hogy megnyerje gazdaságpolitikai távlatának kitágulásával és Budapest, valamint egész Magyarország földrajzi helyzetének természetes és elgáncsolhatatlan érvényesülésével.

A magyar gyáripar életképességének biztosítása a háború után is, egészen más világgazdasági helyzetben is, nemcsak az ipari munkásságnak érdeke, de épp annyira érdeke a magyar mezőgazdaságnak s az egész parasztságnak is, kisgazdától a földmunkásig. Mert hiszen nyilvánvaló, hogy a mezei proletariátus igen tekintélyes hányadát kell majd okvetlenül elhelyezni a fejlődő gyáripar jobb életlehetőségek közé kerülő munkásságának soraiban. De a magyar mező- gazdaság egyébként is elveszti versenyképességét a világpiacon a nagy orosz és amerikai mezőgazdasági termelés várható erőteljesebb világpiaci érvényesülésével, ha nem rendezkedik be fokozott mértékben elsősorban minőségi termelésre.

472