Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)
Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár, Dél-Dunántúl kormánybiztosa (1849)
aludt, a másik őrködött. Az az ajtóban üldögélt és rakta egész éjjel a tüzet. A kutya mindig kint feküdt. Azért volt szükség őrködésre, mert a tanyákról lopni szoktak. A tolvajok vén kanászok vagy dologkerülő polgárok voltak. A tüskeállás karikájában terebélyes öreg tőfák álltak, melyeknek lombja védte a vihartól az állatot, délben pedig árnyékolta a delelő disznót, mert delelésre nyári legeltetés közben mindig a tüskeállásba hajtottuk a fókát. A tüske-állás mindig sűrű bozótos helyen készült, hogy a sűrű bozót téli havas időben fölfogja a havat és védjen a széltől. Egyszóval tüskés bozótos közepén volt a tüske-állás. Itatás forrásos ereken történt. A disznótanyán az állat makkon kívül semmi más táplálékot nem kapott. Március 15-ig volt szabad a rezulákban a makkoltatás, a vadtenyésztés miatt. Utána az erdei legelőn éven át járhatott a disznó. A Burgyai cserben lévő kanásztanyánk 15 km-re volt a falutól. Egyik kanász minden héten kétszer hazajárt. A kanászszámadónak az Inkeyeknél kétkerekű kordája volt és azon hetente egyszer hozta ki az elemózsiát. A téli tanyázó kanászok kaptak külön konvenciót a szokásoson felül, mégpedig 40 kg füstölt szalonnát. Mi az ételt háromlábú vaslábasban, nem pedig bográcsban készítettük. Voltak nyolc literes vaslábosaink is, melyeknek egész magas lábuk volt, hogy elég mennyiségű tűz és parázs kerülhessen alája. Az erdőn a tüzelőfát öt-nyolc méter hosszú kampókkal rángattuk le a fákról. Ezzel törtük le a vékonyabb száraz ágat és a vastagabb „galág”-ot Ez a galág széltől letört nagy ág volt. A kampót kinn az erdőn hagytuk a törzs mellett ágon lógatva. Az olyan területeken, ahol a disznófóka állandóan húzódott, mert nem volt elég makk és állandó tanya sem volt, ott a pásztor rögtönzött szálláson tanyázott. Két ágasfát leütött, az ágasba egy botot tett és arra burogatott rá fakérget a hó ellen. Eléje tüzet rakott és így tanyázott. A szobi bükkös erdőn volt ilyen. Ezt apám mesélte, hogy az öreg Pinecz Gyura híres számadó kanász élt így valamikor. Madarászás és vadfogás Adatközlő: Tóth Mihály volt kanász, nia juhász, 49 éves. Felsősegesd, Lászlómajor. Néprajzi gyűjtőnapló. Kéziratszám: 85/1960. A madarászásnál használták a cigonyt. (III-IV. lap.) A cigony drótból volt. Vesszővastagságú, a hossza pedig változott. A leghosszabb talán 140 cm lehetett. A madarászó cigonyt általában a delelőn hagyták, egy faágra akasztva. A deleléskor a gazda vigyázott a disznófókára, és ilyenkor a bujtárok elmentek madarászni. Ha nem volt drót cigony, jól kireszelt végű, akkor apám csinált nekem ágból is. Bokorból nőtt gyertyán hajtásból, mert az szép sudár és száós volt. Olyan, amelyik nem törik. Az alsó kihajtást hegyezte ki olyan élesre, hogy ennek a hegye ki tudta szedni a madarat. Tehát tűhegyes volt, amely a csóka vagy seregély fi gyenge bőribe akadt bele. Az ilyen cigonyt nem dobták el, hanem egy-egy bokorra akasztva megőrizték, mert a gyertyán ha száradt, annál keményebb volt a hegye és annál jobban fogott. A cigonyt csak olyan odúnál (adunál) használták, amelyiknek vastag volt a fala. Amelyet a bojtár a baltával nem tudott kihókázni. A bókára vágás élre történt, azaz háromszögre. Ha szűk volt az adulyuk, akkor az adu lyukát kivágták úgy, hogy a cigonyt bele tud396
