Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)

Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár, Dél-Dunántúl kormánybiztosa (1849)

is volt. A gémeskutaknál nemcsak itató volt, hanem fürösztőhely is. Az itatás után megint a tarlóra ment és naplemente után eresztett haza a kanász. Mielőtt beért volna a faluba, megint itatott a pásztor a falu alatt. Ez volt a harmadik kút. A fürdés kátyókban történt, vagy folyópatakban. A kutaknál voltak a ká- tyók. Ez olyan hely, amelyet a disznó a szőrivel hordott vagy fürdött ki. Az ilyen kátyó a vályú kifolyóinál kezdődik és végül egész nagy köbölök lesznek. Minden egyes gémeskútnál két vályú volt a legelőn. Apám idejében tölgyvályúk voltak, amelyeket a közönség állíttatott. A marhavályúk lábon álltaik. A végükben a kifolyónál a disznóvályúk teljesen a földön voltak. Ezeket a régi vályúkat meg sem kellett erősíteni, mert ezeket a négy-öt méter hosszú, nehéz tölgyfákat a disznó ki nem tudta mozdítani. A víz a marhavályúból folyt át a disznóvályúba. A disznóvályú oldalán lévő lyukon folyt ki a víz a kátyóba. Tállózáskor az itatás rendje: nyolc órakor, tíz órakor, három óraikor (fölindításkor), öt órakor és behajtás előtt nyolc órakor. Tehát nagy melegben ötször ivott a fóka. A pásztorok kötelessége volt a víz húzása. A legtöbb munkát a pásztoroknak a kátyó vízzel való megtöltése okozta.

Télen tíz-tizenegy órakor indult csak a fóka. Kettő, félhárom órakor már hazajött. Télen kint sohasem ivott. A téli legelőn csak terelés volt. A legelőt járta a sertés, mert a jeges legelőn étkezni nem tud. Legföljebb a lefagyott vetéseken.

Tavasszal hét órakor hajtottunk ki. Ilyenkor délben ivott. Március hónapban még nem delelt a fóka. Csak május utójával kezdte meg a déli óráját Tehát ivás után újra legelt és hidegben korábban, enyhébb tavaszban később jött haza. Tavasszal általában naplemente előtt otthon volt a disznó.

ősszel ugyanígy ment, mint tavasszal. Október elején szűnt meg az őszi deleltetés.

A pásztor, ahogy karolta a nyáját, úgy vette hasznát. Karolni annyit jelent, mint fölkarolni, gondozni. Jó pásztor csak az lehet, aki szereti a másét, azaz a nyájat, amely nem az övé. Én a nyájnak mindig megadtam azt, amit meg tudtam adni. Még a lucernára is ráhajtottam, ha észrevettem, hogy éhes a falka. A kárt valamivel mindig kimagyaráztam, de éhen nem hagytam a fókát. A legelőn a pásztor dirigál. Az pedig azér van, hogy karolja a nyájat. Meg is látszik ez a fókán. Enyém volt a felelősség. Én gazdálkodtam tehát a legelőn. Apám is mindig csak a nyájat nézte. Emlékszem, gyerekkoromban, aratás után apám mindig fölültetett a kepe tetejére, hogy ne zavarhassam a disznót. Így aztán evett is kedvére a fóka. Bizony az alsó kévéket is kiszedegettók.

Étkezés. Reggelit, mivel a pásztorház a gyöpön volt, otthon ettünk. Ebédet mindig anyánk hozott a delelőre. Vékában hozta a fején. A levest cserépfazékban, a kifőtt tésztát cseréptálban. Kanált, vellát mindhármónknak hozott. Abrosszal volt leterítve a véka. Mindig anyám osztotta el az ételt. Mindenki kapott egy cseréptányért és abból evett. Vacsorát otthon az asztalnál ettünk. A bojtár mindig velünk egy koszton volt.

Apám idejében kant csak a kanász tartott a faluban. Ólja a pásztorháznál volt. A kant a pásztor tartotta. A közönség anyadisznónkint egy fölöntő krumplit fizetett kantartás fejében. Ezt a kanász szedte össze. Általában krumpliszedés után került erre a sor. Természetesen, mivel a kanásznak a kanok részére árpára és kukoricára is szüksége volt, ezért az volt a szokás, hogy a jobb pógároktól kisegítőben nem krumplit, hanem abrakot kért a kanász. Az úgyne556