Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)
Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár, Dél-Dunántúl kormánybiztosa (1849)
füst az ajtón vagy a tetőlikon ment ki. A tanya olyan helyen kellett hogy legyen, ahol a víz közel volt. Erdei lap közelében, ahol a lapon víz volt. Forrás vagy patakocska. Nagy télben Körű mesélte, hogy baltával verték be a jeget, hogy a víz a jégre feljöjjön és így ihasson a disznó. Körű számadó kanász volt. Mindig tartott egy vagy két bojtárt. Ketten vagy hárman laktak egy ilyen gunyhóban. A gunyhót és a tanyát a falu erdejében a pógárok maguk állították fel. A tanya állandó volt. Csak a hibát javították rajta. Az ilyen munkákat az öreg bíró intézte el. A disznó és a kanászok kint voltak szeptembertől májusig a közbirtokos erdőn. Sokszor urasági erdőt is béreltek és ilyenkor egy erdőben két tanya is volt. Egy a pógárok, egy pedig az urasági fókának. Az ilyen urasági erdőn a makkoltatásért robotot fizettek. A gunyhó háromszög alaprajzú volt. A fekhely az egyik felére terített szómán volt. A takaró a szűr volt. A főzéshez a vaslábat használták és arra tették a bográcsot vagy pedig csak tűz mellé tették a fazekat. (Cserépfazék.) A buj- tároikat is a kanász kosztérozta. A kanász felesége, aki a falu pásztorházában lakott, hozott ki hetente ételt. Főleg könyeret. A krumplit, lisztet, kukoricalisztet, szalonnát a bíró által rendelt kocsi vitte ki. A vizet cserépkancsóban tartották. A gunyhóban csak a parázs volt a világító. így mesélte ezeket Körű János. Makk. A cseres, a cserfaerdő makkja nagyobb és öregebb. Ez a legjobb makkaltatásra. A tanyákat is jobban a cseresekben állították. Amíg csermakkot talál a disznó, addig tőmakkot nem eszik, de ha már igazán válogathatott, akkor a bükkmakkot ette elsősorban. Az erdei legelők alul fües legelőerdők voltak. Szerződés makkra. A makkos erdőt valamikor az öreg bíró és az esküdtek nézték meg. Ezt makknézésnek nevezik. Ha jó volt, akkor bementek az urasági ispányhoz vagy az urasághoz, és a jegyzőnél megírták a szerződést. Régen - Körű is így mesélte - a kanászoknak Somogybán kutyájuk nem volt, mert a disznók olyanok voltak, hogyha közéjük kutya keveredett, azt széttépték. Az egész fóka úgy röfögött, hogy majd megsiketült az ember. Ha rákezd- tek, a kanász szavát se lehetett hallani. A gazdák kutyái a fóka esti hazaeresz- tésénél is vigyáztak a házaknál, és csak a kerítésen belül ugattak. Mivel kutyát nem használtak, a kanásznak gyorslábú embernek kellett lenni. Körű János is ilyen volt. Ha malac visszaugrott, utána iramodott és fölrúgta, és akkor fölvette az ölifae és így vitte vissza a fókába. Akkor a faluban még nem voltak kese disznók, hanem csak kondor fehérszőrű és feketeszőrű mangalicák. Makkra indítás. Szeptemberben az öreg bíró följegyezte, kinek mennyi disznaja indult a makkra. Ebből a kanász is kapott írást, de ez nem is volt szükség, mert a kanász mindenki disznaját ismerte, szőriről, mozgásáról, természetéről. Somogybán nem billogozták a disznót - Körű János így mesélte. A gazdák a tanyára csak akkor jártak ki kocsival, ha ölni vittek haza disznót. A disznót a tanyából (kerítésből) disznófogó kapoccsal fogták ki. Ez a kapocs három méter hosszi mogyorófa póznán volt. A kapocs egyik szárán kötél volt. Ezt a fogót rátették a disznó lábára, a kötelet meghúzták és így az állatot kihúzták a fókából. A kapocs a gunyhónál kéznél volt. A kifogást úgy szokták csinálni, hogy azt a disznót, amelyiket ki akartak venni, a tanyakapuhoz hajtották. Ott megfogták a lábát, és mire rétt volna, kirántották a kapun. Akkor már röföghetett a fóka odabenn. Azért kellett a tanyán fogni a disznót, mert kinn a makkon megfogni nem lehetett, mert ha rélt, a többi annak esett, aki bántotta az állatot. A disznó 342
