Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)
Spira György: Egy Jellačić-önportré
S ekkor Jellacicnak a jelek szerint támadt egy ötlete: hogy most, élve a kedvező pillanat kínálta páratlan lehetőséggel, közvetett formában, de nyomatékosan emlékeztetni fogja az uralkodót vele és a horvát nemzettel szemben fennálló tartozásaira és arra, hogy ezeket a tartozásokat egy grófi cím odaítélése még távolról sem egyenlíti ki. Azzal a szesszel tehát, hogy minden főúri rang adományozásáról szóló Íratnák ki kell térnie a kitüntetett személy érdemeire, 1855. március i-én lediktált egy Alexander Bach báró osztrák belügyminiszterhez intézendő levelet, amelyben azt tudatta volna a nagyhatalmú címzettel, hogy meg kívánván könnyíteni a számára kiállítandó grófi diploma őt talán nem kellőképpen ismerő szerkesztőinek a munkáját, leveléhez csatoltan felterjeszt egy róla készült s bőséges életrajzi adatokat tartalmazó szolgálati minősítést (mint amilyet időről időre a császári hadsereg valamennyi tisztjéről papírra vetettek volt). Ennek a levéltervezetnek7 az összeeszkábálása után pedig, bár a német nyelvtan és helyesírás szabályainak kielégítő ismeretével - mint mindjárt látni fogjuk - német ajkú volta és egy egész kötetre váló német nyelvű versezet8 szerzősége ellenére sem dicsekedhetett, nehézségektől vissza soha nem rettenő férfiúhoz illően késedelem nélkül neki is veselkedett, hogy megfogalmazza a beharangozott (s alább német eredetiben és ennek magyar fordításában olvasható) mellékletet, amely ekként igyekezett felhívni a diploma szerkesztőinek - s rajtuk keresztül az uralkodónak és tanácsadóinak - a figyelmét az ő halhatatlan érdemeire:9 Dienstbeschreibung des Joseph Grafen JeUacic von Buzim kaiser, königlichen wirklichen geheimen Rates, Bans, obersten Capitains in Croatien und Slavonien, Militär und Civil Gouverneurs von Croatien, Slavonien und Dalmatien, Gouverneurs von Fiume, Feldzeugmeisters und Inhabers des Linien Infanterie Regiments Nro 46, dann der beiden Banal Grenz Infanterie Regimenter Nro 10 und ii, Grosskreuzes des kaiser, königlichen österrei chischen Leopold- und Commandeur des Militär Maria Theresien-Ordens, Besitzers des Militär Verdienstkreuzes, Ritters der kaiserlich russischen Orden: Alexander Newsky und weissen Adler, dann St. Wladimir und St. Anna I. Classe, Grosskreuzes des königlich hannoverischen Guelphen Ordens, Grosskreuzes des königl. sächsischen Civil Verdienst-Ordens, Grosskreuzes des herzoglich parmai- schen Constantin-, St. Georg- und Szolgálati minősítés buzimi JeUacic József gróf csász. királyi valóságos titkos tanácsosról, Horvátország és Szlavónia bánjáról és főkapitányáról, Horvátország, Szlavónia és Dalmácia katonai és polgári kormányzójáról, Fiume kormányzójáról, táborszernagyról, a 46. sorgyalogezred, valamint a két (10., illetve ii. számú) báni határőrgyalogezred tulajdonosáról, az osztrák csász. királyi Lipót-rend nagykereszteséről és a katonai Mária Teré- zia-rend parancsnokáról, a katonai érdemkereszt tulajdonosáról, az orosz császári Alekszandr Nyevszkij- és Fehér Sas-, valamint az I. osztályú Szt. Vladimir- és Szt. Anna- rend lovagjáról, a hannoverai királyi Guélf-rend nagykereszteséről, a szász kir. Henrik-rend nagykereszteséről, a szász kir. polgári érdemrend parancsnokáról, a pármai hercegi Kons- stantin- és Szt. György, valamint a 288