Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)

Kanyar József: Egyházlátogatási jegyzőkönyvek, mint népiskolatörténeti források Dél-Dunántúl egyházmegyéiben (1810-1848)

részben már Noszlopy szolgabírósága idejéből is, vagy éppenséggel kormánybiztossága idejéből. A perdöntő bizonyítékot tanítóink szerepére nézve Czindery Lászlónál, Somogy Windischgratz által kinevezett császári biztosánál találhatjuk, aki 1849. április 16-án a következőket jelentette: „A köznép minden nemzetnél a demokrácia és a kommunizmus felé hajlik és ezzel a néppel - szerinte — együttartanak a népből származó, a kommunizmushoz ugyancsak vonzódó falusi lelkészség, a jegyzők és a tanítók”, vagy ahogy másutt mondotta: „ a nép izgatása és elbolondítása: főleg a tanítóktól, akik a kis helységekben rendszerint jegyzők is, s részben maguktól a lelkészektől, különösen az evangélikusoktól és a reformátusoktól indid ki ... ”

Végül is név szerint - a sok közül - hadd említsem a Verbay István református lelkészt, Noszlopy versíróját, Vikár János inkei református segédlelkészt, a „felségsértő” versírót, s Gaál Györgyöt, Kiliti és Kőröshegy 20 évi kuf sietni várfogságra ítélt református lelkészét és mellettük ISI agy István jutái tanítót, akit még Noszlopy ügynökeként, 1849. augusztus 21-én lőttek agyon a császáriak, Cserna István bálványosi református tanítót, honvéd főhadnagyot, Marosi Kiss József endrédi ref. tanítót, honvéd századost, Szabó Lajos galamboki rk. tanítót, honvéd hadnagyot, Bakonyi József balatonendrédi ref. tanítót, Weisz-Munkácsi Sámuel tabi zsidó tanítót és a várfogságra ítélt Szívós János csehi rk. tanítójegyzőt stb.

Végül is a népiskola és a néptanítóképzés ügye, amely eszmei tisztaságában már e korszak végén is helyet foglalt nagy művelődéspolitikusunknak: Eötvös József iskolai reformtervezeteiben, készen arra, hogy a maga lábán járni kezdő hazai közművelődés ügyének az irányítója legyen, a szabadságharc leverése következtében - két évtizedre lekerült a hazai és az európai művelődés napirendjéről, hogy csak a dualizmus kezdő éveiben ölthessenek végül is testet a nagy magyar kultúrpolitiikus népnevelési eszméi és népiskolai törvényei, folytatásaként az abszolutizmus tanügyi rendelkezéseinek, amelyek a népoktatás területén, de a középfokú oktatás terén még inkább - igen jelentősek voltak.

Áttekintve az eddig mondottakat, főképp a római katolikus népiskolák alapításainak - más felekezeti népiskolák fejlődését is analógiaként tükröző - időszakaira figyelve megállapíthattuk, hogy az észak-dunántúli népiskolai állapotokkal szemben hátrányosabb helyzetben levő dél-dunántúli népiskolák alapozásának és gyökérzet-eresztésének a XVIII. század volt az időszaka - benne eléggé el nem hanyagolható részesedéssel az I. Ratio előtti korszak népiskolája is -, míg a régióbeli népiskolák törzsének a megerősödése (a tanítóképezdék megalapozásával egyidőben!) a II. Ratio educationis utáni reformkor volt, lombozata k.iterebélyesedésének pedig az abszolutizmus volt a korszaka, gyümölcsét azonban az eötvösi népiskolai törvény termette meg a XIX. század utolsó évtizedeiben és a XX. század fordulóján.

283