Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)
Kanyar József: Egyházlátogatási jegyzőkönyvek, mint népiskolatörténeti források Dél-Dunántúl egyházmegyéiben (1810-1848)
a 75 tankötelesből mindössze csak 5 gyermek járt az iskolába. Kercseligeten is csak 30 volt a férőhelyek száma, a tanulóké pedig 78 (38,46%). hátrányban is csak 15 volt a férőhelyszám, a tanköteleseké pedig 54 (25%). Szulokban az 50 férőhelyre 100 tanköteles jutott (50%). A zákányt 80 férőhelyre pedig 200 (40%). Balatonberényben is mindössze csak 9 tanuló járt a 105 hét-tizenkétéves iskoláskorú tanuló közül az 1815-ös egyházlátogatás alkalmával (8,5%). A falu társadalmi igénye sem volt sokkal jobhnak mondható az iskolavégzettség tekintetében, hiszen az 1816-os úrbéres összeírások aláírásainál kiderült, hogy még a falu öregbír ája sem tudta a nevét leírni az elöljárókkal együtt. (Amikor pedig 1857- ben a legelő- és erdőelkülönítési jegyzőkönyvet aláírta a falu 121 polgára, még ekkor is csak 27 tudta (22,3%) közülük a nevét leírni, 94 (77,6%) nem. Ez az arány csak az első népszámlálás idejére (1870) módosult némiképp, a falu 1078 lakosából azonban még ekkor is 46% volt az írástudatlan. Nem tudott írni 231 férfi és 268 nő (499), csak olvasni tudott 22 férfi és 72 nő (94), olvasni és írni pedig 291 férfi és 194 nő (485) tudott.) Ezek az arányok Zaláhan és Veszprémben sem voltak jobbak. Nemesapátiban 226:50, Pacsán 100:20, Bezeréden 80:40, Sümegen 286:100, Felsőiszká- Zon 106:50, Vászáron 185:100, Tapolcán pedig 506:300 volt a tankötelesek és a férőhelyek aránya. Néhol még a tanítók éléskamrájában is tanítottak (Öskü, Szentgál). Sokhelyütt az istállót és a régi konyhákat alakították át tanteremmé, amelyeknek igen rossz és sötét volt a levegője, közülük is a lókúti iskoláról azt jegyezte fel a jegyzőkönyv, hogy az valóságos ,,spelunca latronum”. Tördemicen is egy régi konyhában tanítottak. A filiákban volt a legnagyobb hiány a tantermekből. 70-nél több helyről is jelentették, hogy nincs külön tanterem. Az itteni apró méretű helyiségekben mindössze csak 10-15 gyermek fért el, azoknak is a java része a földön tudott csak elhelyezkedni pad híján. A filiákban jó karban levő iskolákat csak Egresen, Szorosadon, Edericsen és Dabroncon találtak a vizitátorok. A megfelelő nagyságú tanterem ritka volt, mint a fehér holló. Csurgón jegyeztek fel egyedül ilyet, ahol is 100 gyermek részére volt tanterem, noha csak 50 gyermek járt oda tanulni. Nagyobb tantermeket találtak az ellenőrök Zala- apátiban 50-50 férőhelyest, két tanteremmel. Miután az egyházlátogatási jelentések ritkán jegyezték fel az iskola felszereltségét, feltételezhető volt, hogy mérhetetlenül szegényes volt e tekintetben - a század második évtizedében - az iskolák állapota. Nagyatádon 50 tanuló járt az iskolába, a felszerelés viszont csak egy asztal és két pad, úgyhogy a gyermekek nagy része a földön ült. Berzencén 40 gyermek részére 3 pad, Kéthelyen 60 gyermek részére 6 pad szolgált. Szulokon a vizitációig egyáltalán nem volt pad az iskolában.8 Ugyanakkor arról is tudomást szerezhettünk, hogy Nágocson már külön padban ültek a fiúk és a lányok. Az iskolaépületek, a tantermek és azok felszereltsége után vegyük szemügyre azokat az adatokat, amelyeket a tanulókról jegyeztek fel a püspöki látogatások jegyzőkönyvei. A tankötelezettség idejét a II. Ratio educationis sem szabályozta, a gyakorlat továbbra is - írott malasztként - a 6-12 esztendőt tekintette annak. Az, hogy a tanítás ideje egész esztendőre kiterjedjen, az csak kegyes óhaj maradt. Szólódon adventtői húsvétig tanítottak, fákon pedig csak 3 hónapon keresztül. 237
