Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)
Kiss Géza: Egy Dráva menti régió társadalmának változásai a fedualizmusból a kapitalizmusba vezető úton (Ormánság 1767-1867)
a horvát jobbágy. Ha már erdei munkára vállalkoztak, azt „odaát a Deráván" végezték, résziben. A roskadásig rakott kompokról ezt a szabad munkával kitermelt fát rakták ki Vejtiben is, Sztárán is. Bérmunkát a Dráva-völgy erdeiben leginkább csak más megyéből, sőt más országból idekerült emberek végezték. A vajszlói erdőkben a piacra kerülő hasábfa nagy részét a Duna-Tisza közéről való németek vágták, akiket jövetmenet robotos szekerek szállítottak a mohácsi kikötő és Vajszló között. A Kör- csönyei Erdő Felsőszentmárton alá nyúló részén grániczokat dolgoztatott az apátság ispánja, a lakócsai uradalom meg inkább boszniai favágókat alkalmazott. Gunda Béla említi, hogy kákicsi, lúzsoki, mono-sokori emberek emlékezete szerint „valami bosnyák féle emberek” jöttek az erdőt irtani, de főleg dongát készíteni, ha pedig az idő romlása miatt nem dolgozhattak az erdőn, akkor- mindenféle gazdasági eszközt készítettek fából.127 A grániczok és licsányok nélkülözhetetlen szereplői a Dráva-völgy erdő- gazdálkodásának a vasútépítés előtti korszakban. Az uradalmaknak, vagy a tőkés vállalkozóknak megbízásából ők irtották a vízhez közeli erdők fáját, amit kirendelt robotosok vontattak a Dráváig, majd a vízi szállításban is járatos licsányok eresztették le tutaj formára összekötözve a Dráván Eszékre és Belis- tyére. A kész épületfát viszont a „folyóc” névre hallgató lovas és gyalogos hajó- vontatók szállították vissza a Dráva sodrása ellenében. Ez volt a híres „folyódz- vontatás”, a Dráva-völgy magyar és horvát népének fontos jövedelemforrása.128 Nem „külföldiek”, de nem is bennszülöttek voltak az ormánsági erdőkben is feltűnő „hamus legények”. Bár a legközelebbi „Hamaggyár” a mozsgói uradalomhoz tartozó Almamelléken volt, a nagy erdőirtások hozzánk is elcsábították őket. Itt azonban rendszerint csak fakitermeléssel volt dolguk, valamint azzal, hogy a szántónak vagy a legelőnek szánt irtást a göcsöktől-tuskóktól megtisztítsák. Ök rendszerint a maguk építette kunyhókban laktak, és a munkabér mellett az uradalom természetbeni juttatásaiból éltek.1"1 A kapitalizmus felé haladó rétegek között természetesen az Ormánságban is a legfontosabb hely illeti az iparosokat és az értelmiséget. Az iparos elem születésében jelentős helyet kaptak az uradalmaik, amelyeknek központjai, sőt nagyobb majorjai valósággal vonzották magukhoz a különböző iparosokat. Az ő környezetükben kell keresnünk az uradalomtól független iparos népesség első nyomait is.1™ Az ormánsági négy nagy uradalom rendszeres szükségletét kielégítő iparosok között első helyen álltak mindig a kovácsok és a molnárok, a jövedelmező fafeldolgozással és szőlőtermeléssel foglalkozó káptalani és siklósi uradalmak esetén pedig ide számítanak a bognárok és pintérek is.131 A mi településeink közül a hosszan elnyúló naturális gazdálkodás miatt csak két mezővárosban, Sellyén és Vajszlón kell az iparos elemmel számolnunk, mert községeink férfi népe elkészít minden eszközt és tárgyat, amelynek fa az anyaga, az asszonyok pedig szövik-fonják, varrják is a család ruháit, vásárolt portékára ritkán gondolhatnak. A polgárosodási folyamat kialakulását Vajszló példáján lehet jobban tanulmányozni. Ezen a településen a mezővárosi rang 1813-ban történt elnyerése után a zsellér kategóriában lévő iparosok valósággal ostromolták az uradalíiiat házhelyért. Közülük egy asztalos így indokolja kérését: „Ketten vagyunk ezen városban asztalos mester-emberek és mindketten más házában bajoskodunk.” 220
