Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)

Kiss Géza: Egy Dráva menti régió társadalmának változásai a fedualizmusból a kapitalizmusba vezető úton (Ormánság 1767-1867)

szerencséjét meg adándja... a’ Kézfogási és Jegyváltási szövetségre szabadon bocsáttathatik.”71

A házassági kapcsolat létesítését azonban már nem a fiatalok végezték, hanem „eszes, okos vének”, a „szörző asszonyok” híradása nyomán elinduló apák, keresztapák, vagy más, világi dolgokban járatos férfiak. A párválasztásnál érzelmi szempontok nem játszottak szerepet, csupán az, hogy a legény vagy a leány háznál marad-e, vagy kiadatik. Ha a telek csak egy fertály volt, mint a legtöbb esetben, akkor csak egy fiatal maradhatott otthon, s ebben az esetben az otthon maradó legénynek asszonyt vesznek, a lányra pedig vöt szállítanak. Rendszerint legalább fél helynek kellett lennie, hogy több házaspár is élhessen közös háztartásban.72

A „foglalás”, a leányvétel hivatalos aktusa, minden esetben szóban történt és az ősi szertartás lefolyásáról csak egyetlen hivatalos iratot sikerült találnunk.73 Ebben az iratban Szaporczán elszenvedett sérelmét írja le a kérőben járt sámodi jobbágy: „Szaporcza Helységben Biró András özvegyének a leányát Fijamnak Feleségül el foglaltam; a’ meg egyezés szerint 70 forintot fizetvén a leánynak. Szokásunk szerint ekkor este a’ Leányos Háznál öszve gyűlvén, a’ Leány Fijammal kezet fogott. (Ez volt a foglalás nyugtázása.) Én vittem oda egy akó bort, egy itze pálinkát, egy sódart, 2 kenyeret, koszorúpénz helyett pedig 2 forint 60 krajcárt.”74

Ez a levél azért is izgalmas forrás, mert betekintést nyújt a falusi köz- igazgatás alig ismert gyakorlatába. Az történt ugyanis, hogy a hagyományt megsértve Rácz Samu, szapronczai bíró, a sámodi jobbágy távozása után elfoglalta a lányt a saját fia számára, s amikor a sértett az elójárókhoz fordult panasszal, azok keményen védve az ősi rendet, a bírót teljes kártérítésre kötelezték és ezen kívül kivetettek rá további 70 forintot „botránkoztató szégyenpénz” címén. Minthogy azonban a bíró csak a kártérítés jogosságát ismerte el, a sértett atya segítségért fordult a siklósi uradalomhoz, amely elismerve az előjárók döntésének jogosságát, a végrehajtás parancsával küldte vissza nekik az aktát. Mi pedig az írásos beadványnak és az úriszéki döntésnek köszönhetően a szóbeliség homályából kiemelhettük az ősi gyakorlat egy mozzanatát.

A „felfogás” legbrutálisabb, legmegalázóbb aktusa a lány számára a „mosdóvíz-hozás”-sal, az „áru” milyenségének megállapításával kezdődik. Itt ítélik meg általános magatartását, „ ... vizsgálják körmeit nem vakok-e; karjait nem sömörösek-e; lábait, nem fakadékosak-e; ha volna csizma a lábán, lehúzat- ják azt is, hogy lábszárát is láthassák.” Ezután az eladó lány még végigkínálja vendégeit borral, de nem a vendégség kedvéért, hanem azért, hogy azok, „ ... ha biccen észrevehessék és meggyőződhessenek róla, hogy arcvonásai tiszták-e, fogai fehérek-e, szája nem szagos-e?”75

A huszadik század emberét ezek a szertartások rabszolgavásárokra emlékezteti. Az ormánsági nővétellel kapcsolatban többször is idézett kézirat szerzője, Jeremiás Sámuel tiszteletes úr megjegyzése szerint a szomszédos területek lakói ,,. .. az illyen dolgokat vásári barmok körül illő vizsgálódásnak ítélik.”

Ha megfelel az áru, kezdődik a hosszadalmas, keleti alkudozás a foglalón. Ennek összege a lány apja és a kérők vagyoni állásának, valamint a lány minőségének függvénye. A szakirodalomban általában 50-150 forint szerepel, de mi úgy láttuk, hogy rendszerint akkora a foglaló, amennyit a menyasszony szüleinek háza ér. „ .. . a Jegyet azért erőltetik minél feljebb vinni - írja jól ér209