Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)
Kiss Géza: Egy Dráva menti régió társadalmának változásai a fedualizmusból a kapitalizmusba vezető úton (Ormánság 1767-1867)
váltókat (testvérek, fiák, sógorok) 18, illetve 12 nap „váló” robotra kötelezte, sőt eleinte mindkét kategóriától fél öl fa vágását is megkövetelte.53 A telekaprózódás folyamatának megállítására irányuló szándékában az országgyűlés is kimondja (1836. V. te. 4.), hogy a jobbágyporta szétdarabolása csak uradalmi engedéllyel történhet. Mérei Gyula szerint ez az intézkedés tekinthető a magyarországi egyke egyik előidézőjének,54 mert ezután a feudalizmus keretei között a szaporodó családok földhöz már nem juthattak. 1841-ben például azzal utasítja el a jogi kérdésekben kiválóan tájékozott Strázsay János, a bóly-sellyei uradalom igazgatója 42 vertikei jobbágynak a váló robot elengedésére vonatkozó kérelmét, hogy „Akinek polgári helye nincs, az zsellérként szolgálni tartozik.”00 A kákicsiak úgy látszik jobban ismerték a bürokrácia útjait, mert a siklósi főbíró közvetítésével ugyanebben az évben meg tudtak egyezni az uradalommal a váló robot kérdésében.50 A hagyományos társadalom munkaerőgondjai ' v*>*J A kapitalista termeléshez szükséges munkaerő biztosítása az Ormánságban igen vontatottan indult. Az uradalmak jobbágyaik vonakodása miatt a 19. század elején jórészt kényszerből alkalmaznak árokmetszőket, favágókat és fa- feldolgozókat, majd a majorkodásra való áttérés rendjében előbb Sellyén, azután a többi uradalomban béreseket, kocsisokat, kertészeket. Eltűnnek lassan a gazdaságok irányító posztjairól is a néhai nemesi familiárisok, jobbágysorból kikerült szabadosok, s helyükre fizetett szakemberek lépnek. Bérből élnek a fokozatosan bővülő közigazgatás tisztviselői, a kereskedők, kocsmárosok alkalmazottai is. Az ősi társadalom viszont, amelynek összetételében a szabadságharc előestéjén már több mint 60 százalékot tesznek ki az életképtelen gazdasággal rendelkező fertályosok, archaikus csökevényei miatt csak úgy tudja megoldani ezt a kérdést, ahogy telik tőle. A megoldásnak időrenden következő, de egymás mellett is meglévő formái: a nővétel, a vőszállítás és az örökbefogadás. A nővétel merész, vitatható cím, talán nem is egészen pontos. Mr itt azért vállaljuk használatát, mert kutatásaink során azt tapasztaltuk, hogy a férfiak párkeresésének fő célja a munkaerő-szerzés, és ezt minden esetben magas összegek, „foglalók” lefizetésével érik el. Talán ennél is fontosabb, hogy asszonyaikkal úgy bánnak, mint tulajdonukkal. A palóc asszonyokhoz hasonlóan0' az< ormánsági lányból sem lett a házasság megkötése után igazi élettárs, csak cseléd, akit egyik apósunk szavai szerint „Ottan-ottan, annyiszor-amennyiszer” szükségeltetett, veréssel igazítottak a helyes útra. A nővétel fogalmát, a „kálim” fizetésének kötelezettségével együtt, a honfoglaló magyarok is jól ismerték.58 „Kálim” szóval jelölte a magyarok házassági szokásait 1050-1052 között leíró Gardizi a nő vételárát. Általában ilyen értelemben használja a vőlegény házassági ajándékát az ősmagyarok házassági szokásait feldolgozó történetírásunk is. Történészeink hozzáteszik még azt is, hogy az így megvett nő átlép férje családjába, s ha özvegységre jut, a levirátus jogszokása révén férjének valamely rokona veszi nőül.69 Néprajzi és történeti szakirodalmunkban ennek ellenére mégis bizonyos zavar állott be a „nászaján206
