Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)

Kiss Géza: Egy Dráva menti régió társadalmának változásai a fedualizmusból a kapitalizmusba vezető úton (Ormánság 1767-1867)

a szükséges felnőtt munkaerőt. Ennek a feladatnak a terhét hordozta a család élén álló gazda a munkaerő megszerzésével, és felesége - az öreg szüle - a szülőképes házaspárok szexuális életének irányításával. Ez a materiális kényszerből és nem vallásos meggyőződésből vállalt szigorú életrend nem engedte a talpas házak, meg a férfiak és nők által hordott vászonruházat modernizálását, s ilyen körülmények között válhattak „időtlenné” a babonák, boszorkányok, ősi dallamok, szökrönyöket díszítő geometrikus formák, valamint az ormánsági jobbágyot körülvevő, egész fából való eszközvilág.36 A bomlás a civilizáció egész területén fokozatosan indult el a XVIII. század végétől.

Fenti vizsgálódással csupán az volt a célunk, hogy a nagycsaládi szervezet történeti múltba gyökerező létét, a válság idején is meglévő oltalmazó szerepét bizonyítsuk.

Az ormánsági nagycsalád hétköznapjait közvetlen forrásból nem ismerjük, így a továbbiakban jórészt a baranyai nagycsalád életét kitűnően ismerő Hölbling doktorra hagyatkozunk.

Hölbling Miksa a nagycsaládok életének egy-egy epizódját szokása szerint mindig ott mutatta be, ahonnan a legjobb információt kapta. Pécsvárad környéki informátora szavaival például azt mondatja el, hogy ,,A’ pénz a nagycsaládban a gazda kezén van, és pedig, ha több pár vagyon egy házban, vagy az apáén, vagy a’ leg idősebb testvérén, ki az adót fizeti és mind saját, mind a’ házban lévő férfiak öltözetéről köteles gondoskodni.” - Tudja azt is, csak a hegyháti magyarokról szólva írja le, hogy a vitás kérdéseket a gazda intézi. A teljhatalmat viselő gazda és a család férfi tagjainak egymáshoz való viszonyát így rögzítette a rá jellemző rövidséggel: „...akar hányán lakjanak is egy házban, csak egy viseli a’ parancsnokságot, a’ töbhi férfiak fel osztatnak: béres, kocsis, robotosra, néha juhász és kanász is a’ nemzetségből választatik ... a többi »dolgos« nevet visel.” Kitűnően látja a tél gondjait is, amikor Tessedik Sámuel szavaival „Sok szálláson . .. szinte ugyan forr a’ sok szegény dologtalan ember”,37 s mesteri tollal rajzolja a munkátlan férfiak tevékenységét, amelynek során ,, . . . marhájokat el látják, fájzás után mennek, faragnak”, de legtöbbet mégis pincéjüket látogatják.” Azután mintegy összegezve a három magyar táj férfi népességére vonatkozó mondandóit, némi maliciával írja, hogy megegyeznek „ . . . a’ szomjon túli italban, káromkodásban, munka körüli maga meg erőltetésének kerületében.”38

A szentlőrinci járás néhai tisztiorvosa az ormánsági falvakban mindenekelőtt a belső telkek zsúfoltságát figyeli, majd a korai ormánsági leírásokat mintegy kiegészítve ő figyelmezteti elsőnek a folklór eljövendő kutatóit, hogy „ . . . uralkodik nálok babonaság, boszorkányok’ hivése, a’ kísérteteknek létezéséről ’s megholtak’ leikeinek hazajárásáróli hiedelem stb.” Nem hallgatja el azt sem az éles szemű megfigyelő, hogy az ormánságiakat lomhának, tudatlannak, neveletlennek tartja.39 Éles megfigyeléseinek, találó megjegyzéseinek azonban számunkra az a legnagyobb értéke, hogy felkeltik az érdeklődést az ősi emlékeket termelő és hordozó társadalmi keretekre, a XIX. század végéig egzisztáló nagycsaládra.

A közös vagyon- és gondolkodásmód mellett fontos volt a kor embere számára a családhoz tartozó tagok száma is, mert az együtt élő rokonság értékes szövetség is volt egyben. Az erős közösség tekintélye kisugárzott annak férfitagjaira, akik halálukig a nagycsalád tagjai maradtak. A nők számára ez a tekin203