Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 15. (Kaposvár, 1984)
Farkas Gábor: Községi önkormányzatok a Dunántúlon 1945-1950 között
volt az MKP vezetője, a falu bírája, közrendészeti parancsnok, közélelmezési vezető, később pedig a népi szervek: köztük a községi nemzeti bizottság és a községi földigénylő bizottság elnöke is. Ebből a túlzott hatalmi koncentrátumból hibás gyakorlat következett, melyet az MKP vezetése gyakran bírált és elítélt. A központi irányítás hiányában a falvakban változatos elnevezésű testületek létrehozására került sor. így tudtunk arról, hogy a község élén direktórium, komité, 'tanács,' 5-ös, 10-es, 1 i-es bizottság állott, amely részben a képviselő- testület, részben pedig az elöljáróság nevében döntött. Az ideiglenes testületek élén titkár, elnök, vezető vagy bíró állott. Leggyakoribb volt a községi bíró funkcionálása ezekben a nehéz napokban. A község bíráját, de általában a községi vezetőt a kommandánsok szta- rosztának nevezték. Ezt a nevet viselte az ercsi bíró is, aki rendkívül nagy energiával dolgozott a nehéz helyzetben lévő községben.7 A községi bírák szerepe 1944 őszén 1945 tavaszán több okból is előtérbe került. A községi bíró, mint az önkormányzat névleges vezetője az 1944 előtti években kevésbé kompromittálta magát, mint a falu tényleges vezetője, a jegyző. A jegyzők a felszabadulás utáni hetekben eléggé háttérbe vonultak, tudván, hogy 1944 előtti tevékenységük a nép előtt sok esetben visszatetszést szült. A községi bírók nagy részét a Szálasi rezsim alatt le sem váltották, mivel működésüknek nem tulajdonítottak különösebben nagy jelentőséget. A kommandánsok ezért építettek a községi igazgatásban a bírókra, mivel tudták, hogy helyismeretük jó, így megbízható adatokat szolgáltatnak a községi viszonyokról. A községi bírák szerepe viszont háttérbe szorult, mihelyt a községi köz- igazgatás kiépítése a törvényhatóságok áltpl megadott szempontokkal megkezdődött. Erre az 1030. sz. kormányrendelet végrehajtása adott alkalmat.8 A felszabadult nyugat-dunántúli vármegyékben a viszonyok gyorsan konszolidálódtak. A községekben az elöljáróságokat a felszabadulást követő napokban itt is a katonai parancsnokok tájékoztatták, de április 8-10. között a köz- igazgatás a régi keretekben megkezdte működését. A kommandatúrákat a kisközségekből kivonták, és legfeljebb a nagyközségekben, a forgalmas útvonalak mentén fekvő településeken, átkelőhelyeken maradtak meg, illetve a járási székhelyeken. A kormányrendelet értelmében a helyi közigazgatást a nemzeti bizottságok segítségével kellett újjászervezni. Mire azonban a nemzeti bizottságok létrejöttek, a községi közigazgatás már működött. * Az 1945-ben kiadott két kormányrendelet (14. és az 1030. sz.) a közigazgatás újjászervezéséről a területi önkormányzatokat régi jogaikba állította visz- sza. Eltörölte azokat a korlátozó intézkedéseket, amelyek a háborús években az önkormányzatokat érték. Az önkormányzati testületeket a helyi koalíciós pártok és a szakszervezetek^ tagjaiból alakították újjá. A kiküldő pártok képviseleti arányát a helyi nemzeti bizottságok állapították meg. A baloldali pártok a képviseleti arányt paritásos alapon kívánták megvalósítani, míg a polgári politikai irányt követő pártok és politikai csoportok a pártok helyi taglétszámától tették volna azt függővé. A képviselőtestületek tagsági létszámát nem korlátozták. A tagok száma egyenlő lehetett az 1944-ben funkcionált testületekkel a nagy- és a kisközségekben egyaránt. A községi tisztviselői állásokra előírta a választási kö365
