Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 15. (Kaposvár, 1984)
L. Nagy Zsuzsa: Kisiparosok és kiskereskedők Somogyban a két háború között
A legdrámaibb, noha egy egészségesebb fejlődés irányába mutató változás a segéd nélkülieknél következett be; csökkenésük jóval több mint kétszerese az ipari vállalatok összességében beállottnak. A segéd nélkül dolgozók száma azonban 1930-ban is még mindig 1380-al magasabb, mint volt 1910-ben és így továbbra is jellemző tényezője a vállalatok struktúrájának. Hova „tűnt” 1930-ra az a 764 segéd nélküli iparos (és műhelye), aki az előző népszámláláskor még megvolt? Az egyéb kategóriák növekedése ugyanis mindössze 453 s így még ha fel is tételeznénk, hogy minden segéd nélkül dolgozó kisiparos képes volt kiterjeszteni vállalatát és előbbre lépni, ami természetesen lehetetlenség, akkor is „elszámolatlanul” marad 311 ipari vállalat. Az 1920-ban segéd nélkül dolgozók tekintélyes része nem volt képes túlélni a rendkívüli, részben egészségtelen konjunkturális viszonyokat, amelyek önállósulásához vezettek, mivel az nem szerves fejlődés eredménye volt. Ezek tehát úgy szűntek meg, hogy túlnyomó részük visszament munkásnak, segédnek, hiszen az ipar 1930-ban már képes volt felvenni a munkaerőt. Hogy szám szerint hányán voltak közülük, akik megmaradtak önállónak, vagy netán előbbre is léptek, egy segédet alkalmazva, azt sajnos, a rendelkezésre álló adatok nem mutatják meg. A politikai konszolidáció és gazdasági stabilizáció további következménye és eredménye jól lemérhető az egy-három segédet foglalkoztató kisiparosok körében. Számuk 413-al gyarapodott, leginkább a csupán egy segédet alkalmazóké. Míg 1920-ban az egy-három segéddel dolgozó kisipari műhelyek az összes vállalat 28,34%-át tették ki, 1930-ban már 33,32%-át. Az 1930-as felmérés még nem tükrözi azokat a kedvezőtlen hatásokat, amelyek a gazdasági válság következtében érvényesültek. Az ipari vállalatok s köztük a kisipariak 1930-as helyzete hosszabb távon tekintve egy folyamat kedvezőbb állomását jelzi: a segéd nélküliek csökkenését ui. az egy-három segéddel dolgozók megerősödése kíséri, ami egyben a kispolgári rétegek izmosodását jelenti. 1920 és 1930 között a segédszemélyzet száma 1 018 fővel gyarapodott. Ebből 361 (35,46%) a gyáripari vállalatoknál helyezkedett el, 657 (64,54%) pedig az egyéb üzemekben. A csekély számú gyáripari üzem felvevőképessége tehát jóval nagyobb volt. Számunkra azonban jelenleg fontosabb, hogy a nem gyári jellegű üzemek összes segédszemélyzetének 1920-ban 64,70%-a, 1930-ban pedig már 67,39%-a az egy-három segéddel dolgozó kisipari műhelyekben található. A megye ipari munkássága tehát alapvetően kisipari volt.14 A kisiparos műhelyében nemcsak ő maga vagy segéde(i) dolgoztak. Ha csak ezt vennénk tekintetbe, félrevezető lenne a kép. Aki ui. egy-két segédet nem tudott megfizetni, jórészt pótolhatta munkájukat tanoncok tartásával, segédmunkással, illetve segítő családtagokkal. Ha finomabb részadatokkal nem szolgálnak is a népszámlálások, azt tudjuk, hogy a tulajdonképpeni ipar kereső népességét tekintve a megyében száz önállóra 1920-ban 3,5 segítő családtag, valamint 28,4 tanonc jutott. 1930-ra változott a helyzet. Miközben csökkent a segéd nélküli és nőtt a segéddel dolgozó iparosok száma, erősen megfogyatkozott a tanoncoké: most már csak 23,8 jutott száz önálló iparosra. Ügy tűnik, az így kiesett munkaerőt részben családtagjaik bevonásával pótolták, mert 1930-ban száz önállóra már 4,2 segítő családtagot számoltak. Ugyanakkor a segédmunkásokból 67,9-ről m,6-ra emelkedett a száz önállóra jutók száma.15 Ez utóbbi arra mutat, hogy anyagi okokból és megfontolásokból az iparos inkább alkalmazott segédmun249
