Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 15. (Kaposvár, 1984)
Király István: Somogy megye uradalmainak fejlettsége az első világháború előtt
kel rendelkezik. Rubinek gazdacímtára - közvetve - még a parasztbirtokra nézve is tartalmaz információt, amelyet - természetesen - számítással lehet az adatokból kiaknázni. A földbirtokviszonyok alakulása abban a folyamatban, ahogy a feudális mezőgazdaság tőkéssé alakult át, csak a feudális oldalt ábrázolja. A feudális maradványok továbbélésének titkát könnyű megérteni, ha átgondoljuk a következőket: ahogy a földnek ára lett és a csereforgalom tárgyává vált, éppen a nagyon nagy uradalmak hatottak igen erősen az agrárviszonyok alakulására. A paraszti oldalon földszűke állt elő, éppen azért, mert az Európában közepes laksűrűségű Magyarországon sem a népszaporulatból adódó népfelesleg, sem a kevés- földűek nem jutottak újabb termőföld birtokába. Ennek a következménye az lett, hogy a paraszti oldalról, de a kereskedelmi tőke oldaláról is nagyon megnőttek egyrészt a földbérleti igények, másrészt nagy kereslet támadt az eladó földekre. A nagyon nagy uradalmak földtulajdon-monopóliuma, amit Magyar- országon még a hitbizományi rendszer is csak súlyosbított, közvetlen okává vált a magas bérleti díjaknak; a kereslet-kínálat egyszerű törvénye alapján a legmagasabb földbérleti díjakat lehetett követelni. A föld ára pedig nem más, mint a bérleti díjak tőkésítése azon időintervallumon belül, amelyet az egyes vidékeken a várható tőkekörforgás alapján és a helyi szokások szerint általában elfogadnak. A nagyon nagy uradalmak földmonopóliuma így aztán azt eredményezte Magyarországon, hogy az első világháború előtt mind a földárak, mind a bérleti összegek erősen emelkedő tendenciát mutattak. Az irreálisan magas földárakkal és bérleti összegekkel a magyar nagybirtokos arisztokrácia nem csak megzsarolta az egész társadalmat - hiszen mindez azt eredményezte, hogy az élelmiszerek árának alakulása nem a termelőerők fejlődésének következményeként alakult -, hanem a földmonopólium határozta meg, másrészt ezek a tulajdonviszonyok a mezőgazdaságban azt eredményezték, hogy a magas földbérleti díjakkal tőkéket vont el a magyar földbirtokos arisztokrácia a mezőgazdaságból és ezt a tőkét parazita módon herdálta el a rivierákon, a lóversenytelepeken, a kaszinókban és a szórakozóhelyeken. Az eldorbézolt milliók sohasem jutottak vissza a mező- gazdaságba és nem idéztek ott elő olyan forradalmasító hatást a termelésben, mint amilyent az iparban az ottani akkumulációból nyert új tőkék okoztak. Ez a helyzet a vidéket, a falut szegénnyé tette, aminek a legnagyobb kárát a parasztság látta. De a nagybirtokos osztálynak ama részét is sújtotta, amely kb. 1000-1500 kát. holdig rendelkezett földbirtokkal. Ugyanis a feudálisból lassan tőkéssé alakulni akaró gazdaság - méreteinél fogva - nem tudott olyan belső akkumulációs forrást teremteni, amely biztosított volna egy lendületesebb tőkés fejlődést a mezőgazdaságban. Mint ismeretes, ezeknek a gazdaságoknak jelentős része eladósodott és tönkrement. Történetírásunkban ezt a folyamatot a gentry pusztulásaként írják le. Ez esetben az a nagyon is érdekesnek látszó kérdés merül fel, hogy az első világháború előtt ennek az ún. középbirtoknak milyen az aránya? De az is érdekes, hogy mennyire maradtak meg gazdálkodásukban a feudális bázison vagy mennyire váltak a parasztgazdaságokhoz hasonlóvá? Mondanom sem kell, hogy egy ilyen megközelítésnek és eredményeinek kihatása van a politika történetére is (mind a gazdaságpolitikára, mind a pártpolitikára). A földbirtokviszonyok ábrázolása és az ebből nyert adatok abszolutizálása önmagában a fejlődés lehetőségének tagadását jelentené. Keresni kell a magyar agrárviszonyok meglehetősen zárt és megcsontosodott szervezetén azt a nyí215
