Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 15. (Kaposvár, 1984)
Knézy Judit: Somogy 18. századi táplálkozástörténetéről
volt.171 A XVIII-XIX. század helyi piacain, vásárain elmaradhatatlanok voltak a kosárban vagy szekéren gyümölcsöt kínáló árusok.172 A gyümölcs legnagyobb részéből pálinkát égettek a falusi gazdák, a nemesi fogyasztás is jelentős volt e téren. Az uradalmak is pálinkának tették el gyümölcstermék-feleslegeiket, pl. a jobbágyszolgáltatásból származó hatalmas meny- nyiségeket is. Leginkább szilvából,173 de más érett gyümölcsféléből is és törkölyből is készült pálinka, úri házaknál meggypálinka is kedvelt volt.174 A pálinkát hordóban tárolták, 1841-ben egy egész sessiós gazdánál Mernyén 2 db kis pálinkás hordót találtak a hagyaték összeírok175 A gyümölcsecet volt az alapja a sokféle savanyított levesnek. Előállítása lényegesen olcsóbb volt, mint a boreceté, pl. 1813-ban a gyümölcsecet iccéje 4 kr, a boreceté 15 kr, általában a bor és borecet ugyanannyiba került.176 A falusi nép az alja gyümölcsöt, rohadtját, a vad és félvad gyümölcsöket használta fel erre a célra, mivel a vadgyümölcs leve hamarabb ecetesedik. Az elért íz miatt viszont Nagyváthy a vadalmát és vadkörtét kevésbé javasolja ecetnek, mert szerinte jóízű gyümölcsből van a jóízű ecet, mint az érett almából, körtéből, nyúlsomból, kökényből, meggyből való.177 A gyümölcsecet, sőt gyümölcsbor készítésének az Ormányságban, s a Dráva mellett még erősebbek és tovább fennmaradtak a hagyományai egész a XX. század közepéig.178 Nem véletlen, hogy uradalmi ecetütő malom is ezen a vidéken létesült Dobszán, 1836-ban már szerepelt egy épületleltárban.179 Somogybán a paraszti gyümölcsborok készítésének - eddigi vizsgálataink szerint - nem éltek erősebb hagyományai. A Dráva menti horvát, illetve horvát eredetű községek (Lakócsa és Babócsa környéke) kevesebb szőlőterülettel rendelkeztek, mint a többi somogyi helység, de ott a pálinkából fogyasztottak többet.180 A gyümölcsecet fontosságát jelzi, hogy a káposztáshordó mellett rendszerint egy eceteshordó is állt a kamrában. 1835-ben Vámosi Imre volt urasági számadónál a kamrában három akós ecetes hordót vettek számba Mernyén.181 Egy-egy úri háztartásban sokszor többféle ecetes tároló és tálaló edény is szerepelt: pl. 1758-ban vitéz néhai Sárközi János hagyatékában: „... eöreg szobában . .. nagy ecetes eöveg teli ecettel, kisebb teli ecettel 2 db”, Ordacsehiben Szentgyörgyi Horvát Pál háztartásában „eczetnek és olajnak karasina 3 . . . éczet- tel teli Nagy Eövegek 17, kisebb Eövegek ugyan eczettel teli 14 db”.182 Italok tekintetében Somogybán minden rétegnél a boté az elsőség - kivéve a már említett Dráva menti horvát népességet. A terület nem tartozott hazánk legjelentősebb borvidékei közé, ami a borok minőségét illeti. Az „adózó”, tehát a paraszti népesség bora harmadosztályú volt,183 jóllehet egyes területekre ez nem vonatkozott. A XVIII. században a gazdálkodásnak ezzel az intenzív ágával elsősorban a jobbágyok foglalkoztak, az uradalmak inkább csak a nagymúltú borvidékeken tartották fenn gondosabban művelt szőlőiket, ezek gyarapítására nem gondoltak. (Kéthely-Baglas, Gomba, Horvátkút, Marcali, Böhönye, Csurgó környéke, Surd, Szentmihályhegy, Zákány, Zamárdi, Endréd.) A kisnemesség szintén nagy gondot fordított arra, hogy sok bora legyen. A borkészítéssel és tárolással kapcsolatos eszközök egy-egy háztartásnak fontos értékeit képviselték akkor is, ha a bor csak önellátásra, legfeljebb a falubeli kocsma részére termett. Egy 1762- ből származó kisnemesi leltárban pl. „öregh kád 2, bocska kád alá 2, juhásznak való káforka 7, tőtike 1, üres hordók 8 és fél, 7 és fél, 6, 11 és fél, 7, 8, 6, 5, 4, 2, 6 és fél, 5 és fél akós, 8, 4, 3, akósak pedig teli”.184 Ebben a jegyzékben nincs prés, viszont egy 1833-ból származó jobbágyhagyatékból két présről is tudunk: 153
