Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 14. (Kaposvár, 1983)
Szili Ferenc: Dél-Dunántúl cukorrépa-termesztése és a Kaposvári Cukorgyár (1944-1948) (Ötödik rész.)
szakmunkások és a kiemelt bérezésű munkásoknál a különbözet nem olyan jelentős, de a segédmunkásokéhoz viszonyítva már számottevő. Már pedig ez a csoport volt létszámban a legmagasabb, bérezésben pedig a legrosszabb helyzetben. A munkásoknál az életszínvonalbeli különbségeket a szociális juttatások növelésével kellett volna ellensúlyozni, nem pedig a bérek kiegyenlítésével. A munkáspártok és a szakszervezetek azonban egy téves és hamis ideológiai koncepció alapján a demokratizálódást helytelenül értelmezve az egyenlősdi elvét valósították meg. A bérek nivellálódása így a tisztviselőknél és a fizikai munkásoknál is fokozatosan tért hódított. Első lépésként az azonos kategóriába tartozók bérét szabályozták, majd a csoportok közötti különbözetet is csökkentették. E tendenciát láthatjuk az 5. sz. táblázatban, amely a tisztviselői bérviszonyait tükrözi 1948 márciusában. 08 A mellékletben feltüntetett művezetőket nem tekinthetjük a tisztviselői állomány szerves részének - mert ők minden tekintetben a fizikai munkásokhoz tartoztak -, de mivel az eredeti kimutatásban szerpelnek, bérezésüket közöljük, így viszonyítani tudjuk egymáshoz a két csoport jövedelmét. Láthatóan a havi fizetésük - az új fizetési beosztás alapján - már jóval meghaladta a tisztviselőkét, béremelés náluk volt a legerőteljesebb. Az adminisztrációs munka értéke fokozatosan devalválódik, így a bérezés nivellálódása majd egy alacsonyabb bérszinten következik be. Számunkra nem meglepő a tisztviselői létszám növekedése, amelyet az aránytalanul megnövekedett adminisztrációs munka következményének tulajdoníthatunk. Időközben a gyárban a politikai ellentétek is mind jobban a felszínre kerültek. Az egykor homogén, a politizálástól mentes munkások már csak a múlt emlékei voltak. Az újonnan felvett munkások mentesek voltak a szervilizmustol, de a SZIT-be tömörülő munkásfiatalok sem ragaszkodtak a hagyományos magatartáshoz. A szakszervezet, a munkások bizalmi testülete, és a politikai pártok lehetővé tették, és igényelték is a munkásoktól a politikai kérdésekben a tájékozódást. Az üzemi bizottság új összetételében azonban nem tudott az eseményekkel együtt haladni, így a kezdeményezés egyre inkább a szakszervezet kezébe került. A szakszervezet által szervezett budapesti politikai tanfolyamokról hazaérkezett munkások radikalizálódtak, közülük jónéhányan átléptek a Szociáldemokrata Pártból a Kommunista Pártba. Szükségszerűen a vezetési stílusnak is módosulnia kellett. A tisztviselők és a munkavezetők már más hangnemet használtak a munkásokkal szemben. Az évtizedekig épített válaszfalakat mindkét oldalról le kellett bontani, hogy az együttműködés demokratikusabb formáját hozhassák létre. Az egykori hermetikusan elzárt tisztviselők társaskörét megnyitották a fizikai munkások részére is, jelezve, hogy a szellemi munkások elkülönülése, arisztokratikus magatartása, összeegyeztethetetlen a demokratikus átalakulással. 1948. március 26-án az üzemi bizottság rendkívüli gyűlésén Madarász Lajos bejelentette a MIR vállalatok államosítását, amelyet néhány nappal később, március 31-én az ünnepélyes munkásnagygyűlésen hivatalosan is bejelentettek. Az iparügyi miniszter a Cukorgyár vállalat vezetőjévé Vajda János géplakatost, a Helios élére Vajda Gyula géplakatost, a Malomhoz pedig Rózsi János molnárt nevezte ki. Madarász Lajos cukorraktári munkás a MIR központ igazgatói teendőit látta el. Valamennyien fizikai munkások voltak, és a Kommunista Párt tagjai. A Mezőgazdasági Ipari Részvénytársaság története ezzel véget ért, államosított válallataiban új korszak kezdődött. 59
