Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 14. (Kaposvár, 1983)

Andrássy Antal: A kaposvári kommunisták pere 1933-ban

4. Illegális irodalom a sejt életében A kommunisták legnehezebb munkáját az illegális irodalom készítése és annak eljuttatása alkotta. A kaposvári sejthez az anyagot Haracsi, illetve a köz­pont, elsősorban Varga Ferenc révén, valamint postai csomagban juttatta el. Az illegális kiadványok közül, melyek a kaposi párttagok politikai felvilágosítását, tájékozódását segítette, első helyen a Vörös Segély című sokszorosított kiadványt kell említenünk. Tudomásunk van arról, hogy a Magyarországi Vörös Segély Központi Lapjából az 1931 évi decemberi (3. szám), valamint az 1932 évi 1. szám eljutott Kaposvárra. Ezeket ugyanis az 1933 márciusi lebukáskor: a Ki­rály Józsefnél tartott házkutatáskor megtalálta a rendőrség. Ugyancsak Király­nál találták meg - ezek szerepeltek a vádiratban, valamint az ítéletben is - az 1932 évi Vörös Segély 8. és 9. száma, valamint az 1933 évi 1. száma. Az 1932 évi 8. szám (november) Vörös Segély a következő híranyagot, cikket közölte: 1. Felhívás a Vörös Segély Világkongresszustól. A Nemzetközi Vörös Segély központi végrehajtó bizottsága a következő felhívást intézte a vi­lág dolgozóihoz. - 1932. november 10-én Moszkvában ült össze a Vörös Segély világkongresszusa és ennek alkalmából felhívta a dolgozókat csatlakozzanak a segélyhez, legyenek tagjai és segítsék a lebukottakat: „Nézzetek körül! A kapi­talista országokban mindenütt a legkegyetlen fasiszta terror dühöng, mindenütt csak rendőr és bíró. Figyeljetek csak! Minden kapitalista börtönből segélykiáltá­sok hallatszanak. Kötelességtek harcolni az elnyomók ellen, akik fogoly osztály­testvéreiteket a legkegyetlenebb módon kínozzák. Ugyanez a sors fenyeget va­lamennyieteket, hozzátartozóitokat és rokonaitokat, munkásokat és munkásnő­ket, titeket város és falu dolgozói ! A Vörös Segély ügye a ti saját ügyetek! A Vörös Segély szerves része a harcnak a munkáért és kenyérért, az imperialista háború ellen és a mi egyetlen hazánk, a Szovjetunió megtámadása ellen." A lap második oldala nyomdai hiba miatt hiányzik. A szöveg a 3. olda­lon folytatódik, melyen a Szovjetunió békés építőmunkáját, a szocialista roham­brigádok kiemelkedő teljesítményét sorolja fel az ötéves terv során. Ugyanitt közli a budapesti Gyűjtőfogházban lévő letartóztatottak üdvözletét a Nemzet­közi Vörös Segély kongresszushoz 1932 augusztus keltezéssel: „.. . Soha nem volt munkátok oly szükséges, Testvérek, mint ma. A rohadó kapitalizmust mindenh'ol a forradalmi hullám emelkedése kíséri és a forradalmi fellendülésnek vészes el­lenforradalmi terror mindenhol a kísérője. - Az elmúlt napokban a magyar fa­siszta burzsoázia két legjobb elvtársunkat, Sallait és Fürstöt, a KMP vezető tag jait kivégezte. Mi forradalmi foglyok éhségsztrájkba léptünk a megmentésükre irányuló tömegakció támogatására. Minden hiábavaló volt: Nem sikerült őket megmenteni. Hősi halált haltak ..." A levél további részében köszönetet monda­nak a bebörtönzöttek a támogatásért. A negyedik, ötödik oldalon további üdvözletek következnek, így a sze­gedi, a pestkörnyéki, az 1932. október 9-i illegális hazai Vörös Segély gyűlés résztvevői, a Magyarországi Bőripari Munkások Ellenzéke, a Vasas Szakszerve­zet Vörös Segély Bizottsága, Űjpesti Bőrgyár, a kályhagyári munkások, valamint egy bányamunkás bizottság üdvözletét közölték. Itt kapott helyet William Wein­bert verse: Nem vagytok egyedül címmel, melyet a magyar proletárharcosok­nak ajánlott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom